Nekem vagy megfelelne a kezdőfizu örökre, vagy vállalnék valamit a közszférán kívül. Esetleg migráncskodnék egyet. Persze attól is függ, mennyi az annyi. Szerintem kis odafigyeléssel nagyon kevésből is ki lehet jönni, ha néhány területen lecsökkentjük az igényeinket. Inkább a kevesebb pénz több szabadság mellett, mint a több pénz sokkal kevesebb saját élet mellett.

Sokan beadják maguknak, hogy meg kell feszülniük egész életünkben x indokból, közben meg csak a személyiségük miatt élnek úgy, ahogy. Ismertem két munkamániás embert is, egyik nyugdíj után 6 hónapot se élt, másik meg talán 2 évvel élte túl a munka világát, amit igazából ott se hagyott, mert nyugdíj mellett is maszekolt. Van, akinek vége, ha már nincs szükség a munkájára, ha többé nem lehet hasznos, és olyan is van, aki nem tud mit kezdeni a szabadidővel. Egyszer egy kollégám mondta, hogy ő örömmel marad még egy órát, ha kell, mert hisz mit is csinálna otthon -az ilyennel szerintem baj van nyak fölött, de persze ez csak az én véleményem. Rengetegen élnek a munkájuknak, a munkájukért, tudom; de nekem az ilyen ember akkor is furcsa marad. Egyedüli kivétel, ha valakinek a munkája a hobbija is, vagyis tényleg imádja csinálni. Ez meg 1 a százból.

[ Szerkesztve ]