A játék legalább örömöt, sikerélményt ad, kikapcsolódás a sivár világból.
Viszont azokat egyáltalán nem értem, akik egy nickname mögött képesek oltogatni egy másik ugyanolyan névtelen senkit pl. politikai, közéleti témákban naphosszat, na ez a beteges.

XXX

Szerintem csak az a félrevezető, hogy a videojátékokat játéknak hívjuk, mert ezáltal gyermetegnek tevékenységnek hangzik, és egyenértékűnek tűnhet színes kisautók tologatásával.

A játékok már manapság szerintem a történetmesélés következő lépcsőfoka, a történet interaktív audiovizuális élménye.
Úgy vélem az emberiség fontos eleme a mesélés. (pongyola levezetés következik) Ez kezdődött a tűz körüli meséléssel, aztán jött a könyv formába öntött olvasható forma, plusz közben a színházi előadások is, melyben a szereplők próbálják a történetet előadni, és a díszlet próbálja bemutatni a környezetet is, ezután a filmek jelentek meg melynél már a színházhoz képest a szereplők és a környezet bemutatása hitelesebb, majd most a játékok, melynél a történetet már a mi cselekedeteink eredményei adják, hiteles szereplőkkel és környezettel.
Az egész alapja, hogy szeretünk történeteket hallani, és annyi változik csak, hogy egyre többféle módon tudjuk bemutatni a sztorikat, amiket szeretnénk.

Ahogy kezd szépen beépülni a köztudatba, hogy a játékok között is vannak komoly művek, úgy tud születni egyre több "komoly beszélgetés" is a témában. Pont úgy, mint a filmeknél, és könyveknél az elemzések.

Egyébként nem hiszem, hogy azért önmegvalósítunk digitálisan, mert a mai világ már nem, vagy kevésbé ad lehetőséget más formára, inkább csak így könnyebb. Viszont szerintem digitális világban kisebb önmegvalósítás is érhető el.

„Minden egyes tapasztalat közelebb visz a megértéshez.”

Igen, ezzel én is egyet értek, hogy ezek már csak nevükben játékok, illetve talán abban, hogy a filmekkel történetekkel ellentétben cselekvési lehetőséget is teremtenek. És szerintem ez az a pont, amikor valami megváltozik az egyenletben, mert magát a konkrét "teremtő/cselekvő" energiát használjuk fel a digitális világban.

A hozzászólásod utolsó része rávilágít arra, hogy tulajdonképp a bejegyzésem egyszerre két dolgot is érint, amit én az írásban még nem választottam külön.

Az egyik az önmegvalósítás. Amit ezzel kapcsolatban írsz az szerintem is úgy van, és így végiggondolva, talán bizonyos szempontból most van rengeteg lehetőség van arra, hogy az ember megvalósítsa önmagát, azonban valami oknál fogva mégis kevesen teszik meg.

A másik amire pedig pont a Zelda világán keresztül gondoltam az egyfajta ilyen, vissza a természetbe, ősi ösztönökhöz, kihívásokhoz életvitel. Ebből a szempontból a mostani világ egyáltalán nem "felhasználóbarát". Sok sok évvel ezelőtt az élet elengedhetetlen részei voltak, olyan tevékenységek, amelyek ma jó esetben valódi, kevésbé jó esetben digitális formában kerülnek megélésre. Azonban igény mégis van rá, mert hobbiként valósulnak meg.

Engem talán ez a második téma foglalkoztat jobban, amellett, hogy biztosan lehetne a mostani világot is olyan formába terelni, ami az ember egyéni szabadságát is jobban elérhetővé teszi.

A kérdés az, hogy vajon egy átlagembernek milyen lehetősége van lebontani maga körül azokat a korlátokat, amelyek nem a saját maga, illetve a társai védelmét szolgálják (tehát az élni és élni hagyni elv érvényesül) de mégis ki tud teljesedni és helyet tud találni, ha nem is teljesen egyén specifikusan, de legalább egy sokakat érintő vággyal, belső hajtóerővel kapcsolatban. Leegyszerűsítve. Mi kell ahhoz, hogy ne csak digitálisan kalandozz, hanem a való világban is?

[ Szerkesztve ]

Best teaparty evaaaaaaaaa!

A kérdésre válaszolva röviden: elhatározás.
Ma már mindent lehet, elég kevés határ van. Az extrém életvitel is összeegyeztethető egy irodai állással, mert fél nap alatt oda tudunk érni a világ másik felére. Vagy, ha ma még szakács vagyok átképzehetem magam és viszonylag rövid időn belül akár programozó is lehetek. Vagy, ha valaki a természetet akarja járni ma már rengeteg lehetősége van a kivitelezésére a globalizált világ miatt. A pénze érvényesíthető, a lehetőségekkel élhet, mint bárki más.
Viszont a nehézség az egészben, hogy a sok lehetőség közül mit is csináljunk, kik is legyünk. Szerintem ez a túl sok lehetőség tud unalomba fulladni, és végül ezért nem történik semmi az egyénnel. Amire ráadásul csak később eszmél rá.

Ezeknek továbbá még a pénz tud határt szabni, mert az meghatározza, hogy a sok lehetőség közül hányban tudjuk kipróbálni magunkat, és megtudni, hogy mennyire való számunkra.
Bár nem feltétlenül venném a pénzt külön az elhatározástól, mert elhatározás/cél nélkül nem fog szentesülni az eszköz (pénz) megszerzésének szükségérzete sem.

„Minden egyes tapasztalat közelebb visz a megértéshez.”