Na és akkor a hétvégént megtörtént az, amit már egy hónapja tervezgettünk.
Igaz, ettől sokkal spontánabb módon történt, de mégis megvolt.
Nevezetesen, hogy pénteken délután fent voltam sógornál levesért. Szoktam tőle hozni némi eledel utánpótlást néha napján. Azonban ez az étel nem igazán fizikai, mind inkább hangnyomásosra sikeredett: magyarán szólva zenét hallgattunk este 7-től éjfélig, néhány kellemesen hűvös sör kíséretében.
Közben pedig megbeszéltük, hogy hamár’ levesre hivatkozva felmentem, akkor másnap vigyem fel az étdobozokat. Ebből az ét nem lett igaz, átváltozott hanggá, így nem étdobozokat vittem neki másnap, hanem hangdobozokat.
Így történt, hogy sógor Elac FS 247.2-je mellé becsatlakozott másodhegedűsnek egy Canton Chrono 509 CD.

Sajnos ama másnap szombatján túl sok időnk nem volt, azért a másfél óránkat kitöltöttük. Zene -> átszerel -> zene volt a menü. Maradék nem volt, így nem vittem haza semmit.
Azért nagyon tartalmas másfél óra volt (cipekedés után )
Hát a két hangfal teljesen más stílust képvisel.
Ha lenne mérőmikorofonom és egyéb eszközöm, akkor nagyon szívesen kimérném azt, amit hallottam.

Igyekeztünk sokféle zenét hallgatni – ez nem volt egészen sikeres, mert sokszor leragadtunk egy előadónál. No nem panaszképp említem, épp ellenkezőleg egyszerűen mindkettőt jó volt valamiért hallgatni.

Amiben közös a két hangfal, hogy “rácsok” nélkül is, vagy méginkább úgy, dekoratívak, már akinek ez a kicsit fémesebb stílus bejön. Nekem az Elac szebb, kecsesebb.
Közös, hogy ugyanazon rendszeren hallgattuk, csak a hangfal volt a különbség.

Ami hangzásbeli különbséget felfedeztünk:

Elac:
Nem indul olyan mélyről, mint a Canton.
Fátyolosabb magas, ez miatt néhány esetben kevésbé érthető az ének szövege.

Canton:
Ugyen a mélyebbről indulás nem jelenti függetlenül azt, hogy jobb lenne, ehhez még hozzájön a szoba akusztikája, és bár vannak bass-csapdák a sarkokban, a rezonancia vicces dolgokra képes.
A közép és magastartományban erősebb mint az Elac, valahogy úgy éreztem néhol, hogy “rikácsolós (?)” hangú, ez miatt fárasztóbb hallgatni.
Viszont jobban érthető énekhangot produkált. Talán ezt hívják részletezésnek? Nem vagyok tisztában ilyen fogalmakkal.

Igazából az Elac kiegyensúlyozottabb képet nyújtott, visszafogottab, mégis élvezetes hosszabb távon is.
A Canton odavágósabb a mély tartományban, csillogóbb magasú, de nem feltétlenül mindig előnyére.

Így látta két megrögzött rocker, akik mellőznek mindeféle tudományos alapú megközelítést.

A repertoár tracklist:
Baroness – Take my bones away, Little thing
Fleck Béla (A vezetéknevét sokszor elrontom, Flac-re) – A kozmikus viziló repülése (flight of the cosmic hippo)
Grand Mexican warrior – Main stage
ELP – Lucky man (gyerekeim nagyapja dobott egy hátast ettől)
Paya Bea – Szabadon
Besh’O’Drom – Tortapapír
Soulfly – World scum

A Fleck Béla féle viziló számomra olyan feszességgel szól, hogy ehh... 5 napja ez dorombol a fülemben.

Aztán másnap jött a fiam kedvence, az elektronikus zene, amikről nekem fogalmam sincs, és val’szeg nem is lesz, úgy a 3. szám tájékán valahogy elfáradtam. Nagyon nem nekem való volt.
Ilyen típusú zenénél már kevésbé jött ki a különbség, szerintem. Vagy csak annyira szubjektíve idegesített, hogy nem vettem észre.

Csak kedden kerültek vissza saját rendeltetési helyükre a Cantonok. Hát mit is mondjak... hiányoztak. Addig az űrt egy pár Canton Classic 871 próbálta foltozni. Több-kevesebb sikerrel. Inkább kevesebbel, bár itt meg kell jegyeznem, hogy még így is jobban szólt, mint a Sony SS-MF500H.

Még mindig megunhatatlan a zene, és igen, igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy akkor jó egy rendszer, ha reggel 6-ra mész dolgozni, de hajnali kettőkor még azon gondolkodsz, mi lesz a következő, amit meghallgatsz.

Selenia 5w-40 motorolaj eladó! Na meg 4db Ford Kuga TPMS szenzor, 12k-ért