Vén fa.....
Szívemet vasmarok ragadja, erővel tépi ki
mint vén fát, mit hurrikán szakít ki tövestől.
Gyökerei még elkeseredetten kapaszkodnak,
De legyőzi a mindent elseprő, vad erő.
Reménytelen küzdelem, a sok kis gyökér szakad.
Megadta magát. Nem küzd. A kegyetlen vihar arat.
Elengedte a földet, hol szikrázó nap sütött rá.
Hol sok éve élt, és hallgatta a szerelem dalát.
Már csak egy szép emlék a törzsbe vésett név,.
Évgyűrűiben a múlt talán örökké él....
Szerette a lágy esőt, a szikrázó csillagot.
Hallgatta a pajkos madárfütty dallamot.
Elcsitúl a vihar, de kegyetlen műve marad.
Megtette munkáját, a jövő ugyan mit hozhat?
Elszárad a lomb, lehull minden levél.
A száraz avar már semmiről nem mesél...
Mielőtt megszólalsz, gondold végig szebb e mint a csend, amit megtörsz vele....