nem győkér a szerző .
Vale' sztem is elhasználta a gumiját akkor amikor elkezdett jobb időket menni mint az eleje, aztán jött a hiba, majd megint jó időket ment és végül nem tudott mit csinálni elfogytak a gumik.
Edu' beosztotta, kevésbé kente neki a felszáradó kigyorsos íven.
..ezt is felfoghatjuk Vale' hibájának végül is, bár sztem itt semmit nem rontott el, egyszerűen megbolondult tapadási viszonyok voltak a pályán, és ha itt-ott kicsit elhasználja a gumit, akkor már az égvilágon semmit nem tud csinálni
Ha elesik az katasztrófa, mert Stoner nagyon kiegyensúlyozott (eddig).
Ha mindenki Michelin-nen lett volna, akkor szvsz Vale' feljött volna az elejére, de a Bridge' jobban bírja a gyűrődést...tavaly ez még csak a száraz gumikon jött ki, a verseny végére a Bridgestone-s versenyzők jó köridőket tudtak menni, most ez az esős, vagy vágott gumin is látszott.
A Michelin nagyon betapad egy gyors körön, és ha frankó a futómű és a gumiválasztás, akkor versenyen is, de a Bridge' az versenyen nagyon egyenletes teljesítményt nyújt miután bemelegedett szvsz.
Vale' most kűzd a Bridge'-vel és a Duc-l, vmint Stoner jó teljesítményével egyszerre.
A szerző egyébként nagy Vale' drukker, és most nem is lett hirtelen Stoner rajongó, csak gondolom csalódott.
Pedig szvsz nem kellene, ezt a futamot túlélni kellett, se vízes se száraz nem volt.
Gyorskeresés
Legfrissebb anyagok
- Retro Retro Kocka Kuckó 2024
- Bemutató Spyra: nagynyomású, akkus, automata vízipuska
- Bemutató Route 66 Chicagotól Los Angelesig 2. rész
- Helyszíni riport Alfa Giulia Q-val a Balaton Park Circiut-en
- Bemutató A használt VGA piac kincsei - Július I
Általános témák
LOGOUT.hu témák
- [Re:] [sziku69:] Fűzzük össze a szavakat :)
- [Re:] [Luck Dragon:] Kenyér
- [Re:] [D1Rect:] Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- [Re:] PLEX: multimédia az egész lakásban
- [Re:] [Luck Dragon:] Asszociációs játék. :)
- [Re:] [gban:] Ingyen kellene, de tegnapra
- [Re:] [Brogyi:] CTEK akkumulátor töltő és másolatai
- [Re:] [GoodSpeed:] ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI - Power Connectors evolúció 21 év alatt
- [Re:] [antikomcsi:] Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- [Re:] [potyautas:] Masina
Szakmai témák
PROHARDVER! témák
Mobilarena témák
IT café témák
Hozzászólások
#70869248
törölt tag
Motion_Blur
félisten
Na még 10 perc és leszenvedi magát a futam, és utána én is írhatok véleményt
Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section
Zoza24
senior tag
honnan szedted le főnök?
Forza Italy!
Integra
titán
nem stoner a király, hanem rossi, ez tény.
ezt ő is tudja
de stoner alatt van a jobb motor és a bridgestone egyértelműen veri a micselint.
ennyi a titok nyitja
mondom ezt anélkül hogy alábecsülném vagy nem tisztelném stoner tehetségét.
de most stoner alatt van egyértelműen a legjobb gép.
egyébként meg nem csak ők vannak ketten akik full prok
[Szerkesztve]
...egy fecske nem csinál nyarat, viszont egy hülye százat csinál...
Integra
titán
nicky tárgyalt a dukkal..
állítülag az alstare suzuki és a ten kate is átakar jönni gp-be, mert megelégelték a dukáti 1200-as hisztijét, az alstare ki is jelentette hogy ha elfogadják ők kiszállnak
...egy fecske nem csinál nyarat, viszont egy hülye százat csinál...
#70869248
törölt tag
hűha, az komoly érvágás az SBK-nak..
Egyébkénz unéz ki lesz még egy Hayden Laguna Seca-ban
Ráültetik egy 3. Kawa-ra.
(#4257) Motion_Blur válasza Motion_Blur (#4252) üzenetére
Motion_Blur
félisten
Nekem tetszett a futam Stoner megint elverte a mezőnyt, és ez nem csak a motornak köszönhető. Capirex hol van?? Sehol! Nagyon összeszedte magát ez a srác, olyan stabilan nyomja, mint valami nagyöreg
Azt is jó látni, hogy jönnek fel a szutyukik
Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section
Looney
csendes tag
féloff :
találtam egy f@sza linket régi sbk vidijókkal bayliss vs Eddi gyerek
sajna nem tudtam még lehúzni a streamet semmivel de próbálkozom vadul
[link]
pl jó mulatást, lehet nemsoká megismétlődik ami úgy vártam eddie(g) ?
Véleményem egyezése a valósággal, csak a véletlen műve lehet
Looney
csendes tag
na már assenban sincs a 7xesnek nyugta? Lábi stoner volt a leggyorsabb egen..
aktung ! szombaton lesz verseny, nem ám ráérősen felkelni, hogy : ''á csak szombat van, majd megnézem a nagyok edzését''
Véleményem egyezése a valósággal, csak a véletlen műve lehet
#70869248
törölt tag
már most tűkön ülök..
Szvsz kibeba hülye ötlet, hogy ha vmit nagyon várok akkor tűkre kell ülni, de ha ez van há' ez van.
(..Azé' ha vki találkozik azza' aki ezt a dógot kitalá'ta az orrba verhetné embörösen)
Petya25
addikt
De jó, hogy említetted a szombati startot, meg is feledkeztem róla.
Antonio Coimbra de la Coronilla y Azevedo, bizony!
Integra
titán
13:05-től 125 qp2
...egy fecske nem csinál nyarat, viszont egy hülye százat csinál...
Integra
titán
Ryder Notes: Camera Games
by julian ryder, on the ground at assen
Friday, June 29, 2007
One of the good things about wet weather is that riders wear clear visors. The latest generation of on-board cameras are so small that we now get one on the top yoke (triple clamp) looking back at the rider.
The one on Casey Stoner's Ducati got some air time today, especially after the Aussie put his rear tire on a wet white line; it looked pretty scary from the side view but the on-board shot showed that Casey didn't even blink. He did suggest that I try blinking at that sort of speed but said that he was always confident in the bike— 'I knew I could shut off and find the grip again immediately.'
Casey didn't finish up on pole but he's been the fastest man through most of the weekend.
That other Australian with a good record in wet weather, Chris Vermeulen, took pole in what was the only wet session of the weekend so far. This morning, in the dry, Rossi pipped Stoner right at the end of the session to be fastest overall in the three free-practice sessions.
Nicky Hayden was third fastest in the dry sessions but suffered badly in the wet this afternoon. He had a good tire to start with but the one he put on later spun up on the straights. That means Nicky is deep on the grid, and Rossi isn't much better off: they are thirteenth and eleventh on the grid, respectively. Nicky's real problem were his tires, Rossi never got past some major changes to his rear suspension and once again was out paced in the wet by Colin Edwards.
On a brighter note, they both had new helmets to go with the Fiat 500 livery, Valentino's featuring a vinyl 45rpm record by, and a poster for, ''Valentino and the Chihuahuas''. Colin settled for some nice airbrush work of some classic guitars—very tasteful.
There is also good news on Toni Elias who has had an operation on his broken femur and it appears that the break is not as bad as first feared. Nevertheless, he is out of the next three races at least.
Marco Melandri is top Honda after being nowhere during most of qualifying. He got up to fourth by ignoring the fact that he didn't have any feel and following Valentino for a few laps towards the end of the session. Dani Pedrosa isn't any happier than his teammate, and lost his patience with what he regards as stupid questions from the Spanish press by walking out of his briefing.
Honda's top man, Takeo Fukui, arrives tomorrow and then goes on to the F1 GP at Magny Cours. I don't think he's bringing any bonus checks.
jól látja a jó öreg julian papa a dolgokat.. fukui sannak ez egy érvágás hétvége lesz, két keréken és négy keréken is a nagy blamázst fogja átélni, de hát ez van....
...egy fecske nem csinál nyarat, viszont egy hülye százat csinál...
Overlocker
veterán
Méér csak 6. Talma?? Már megint szar a motor, vagy a gumi Vagy ennyivel erősebbek lettek az ellenfelek gépei?
(#4265) Overlocker válasza Overlocker (#4264) üzenetére
Overlocker
veterán
Na, a mai időmérőn 2., az már nem rossz..
Integra
titán
ja, csak ma esett úgyhogy tegnapi, qp1 számít
...egy fecske nem csinál nyarat, viszont egy hülye százat csinál...
Overlocker
veterán
, fene..
(#4268) Motion_Blur válasza Overlocker (#4267) üzenetére
Motion_Blur
félisten
Talma:
''Jó irányban vagyunk, de még állítanunk kell a motor hátulján, mert nagyon ''ül'' és emiatt a kigyorsításoknál nem tudok időben gázt adni. Holnap a warm up-on még folytatjuk a munkát és majd meglátjuk, hogy milyen lesz az idő a versenyen, nem fog megijeszteni egy esetleges esős futam sem.''
Dobogót el kéne csípni szárazon is
Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section
SzalaiG
addikt
+ Legalább 4pontal többet szerezni, mint Faubel, de ez a minimum.
Go Talma! Go!!!
Motion_Blur
félisten
Jó lesz a mai műsor: warmup, 125, 250, 800, F1 qval, GP2
Gooo Stoner & Kimi!
Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section
SzalaiG
addikt
Nekem is tetszik. Megy is a video, mert délutános vagyok.
Mikor lesz 200, 400, 800? Mert 800 már van.
Motion_Blur
félisten
800-as warmup:
1. Hayden
2. Hopkins
Utána jönnek a Yamahák, majd Pedrosa. Stoner meg eldobta a vasat
[Szerkesztve]
Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section
SzalaiG
addikt
Go Rossi! Goo!!!
Stoner remélem csak a mocit törte össze!
(#4274) Overlocker válasza Motion_Blur (#4268) üzenetére
Overlocker
veterán
Mai bemelegítésen már 2. volt
Valaki nem tudja hol nézhetném online-ba? Nyelv nem érdekel..mert egyelőre nem megy a tv-tunerem rendesen
Flashcash
Közösségépítő
[link]
Remélem Talma bejön az első 3-ba. Peseknek és Faubelnek is szurkolok.
Overlocker
veterán
Thx, privi ment!
#70869248
törölt tag
Kezd bosszantani hogy gyakorlatilag az összes csapattársa megelőzi Gabi-t ahogy jön egy egyenes szakasz.
Csöppet sem bánnám, ha másik csapat, vagy másik márka lenne, de ez így most már gáz.
Motion_Blur
félisten
Mit nyúltkált Gabi a befutónál Faubelhez + utána görcsölt a boxban is...pedig meg lehetett volna a 2. hely, de elbaxta
Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section
#70869248
törölt tag
Ez sosem ilyen egyszerű.
Az egész verseny egy felfokozott állapot, pláne az utolsó kör, utolsó mindent eldöntő kanyarkombinációja.
Ezt nem lehet megmérni egy otthoni fotelből.
Motion_Blur
félisten
Még nem értek be a célba, de gabi már nyúlt Faubel felé. Szerintem meg lapulni kellett volna a plexi mögé ahogy csak lehet, vagy érezte hogy biztosan elmegy mellette
Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section
Motion_Blur
félisten
250 dög unalom volt...Dovi szépen próbálta tartani magát Bautista mögött, de a végére már 1:42-es köröket ment, szerintem legyilkolta a gumijait. Hiába no, ez a Honda ennyit tud. Egyébként nagyon tetszik Dovi stílusa, szépen motorozik
Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section
Integra
titán
de legalább merné a csapat kimondani hogy hát uraim ez van, gabikának csak ez a technika jut... pedig ma rajta semmi se múlott, kimotorozta abból a fosból amit lehetett.
takeo papának ma fagyott egyet az arca már 250 miatt ahogy látta szépen visszafelé küzdeni dovit na majd most 2től gp-ben is...
...egy fecske nem csinál nyarat, viszont egy hülye százat csinál...
Integra
titán
ennyire pro dovi, a második honda 61 sec-et kapot...
hülyére verné a nyalókás bohócot ha picit erősebb lenne a motorja..
...egy fecske nem csinál nyarat, viszont egy hülye százat csinál...
Integra
titán
rossi és nicky a nap hőse, de inkább nicky
nap előzése kétszer is. külső íven hülyére motorozza a népet, aztán pedig belsőn úgy rakja keresztbe csúsztatva a motort mint a régi szépidőben...
csak ennyit mondott utána futam végén a randy-nak ''...hope the nightmare is over...''
...egy fecske nem csinál nyarat, viszont egy hülye százat csinál...
Flashcash
Közösségépítő
Nem is értem miért csak Pedrossit tolták eddig is. Összekapar nekik egy teljesen korrekt versenyző egy VB címet, a minimum az lenne hogy egy ekkora költségvetésű csapat ugyanakkora támogatást adjon a világbajnoknak mint a spanyolnak, akármilyen lobbi is van Pedrosa mögött.
Rossinál meg jól látszott hogy kevés lesz ez a motor+Michelin a vb-hez, ha egy ilyen pályán ennyire versenyképes a Ducati+Bridgestone. Még ha Rossi nagy nehezen összekapar győzelmeket akkor sem lesz nagyon olyan versenyző aki pontokat tud rabolni Stonertől.
[Szerkesztve]
SzalaiG
addikt
Még meglehet a VB. Tavaly év végén is pár futam alatt megfordította az állást. Kitartás!
#70869248
törölt tag
ja, a rajt az elég hajmeresztő volt
hideg gumikkal, fék a rázókövön és külső íven elfordulni 4-5 srácnak.
Azt hittem Nicky-nél perec lesz...vagy ha nem, akkor elfogynak a gumijai nagyon, mert akkorákat csúszott még lapra rakott motorral is (vagy az az bemelegítésen volt?..nem is tudom, de mindegy bevállalósan motorozott nagyon).
Stoner-nek nem volt megfelelő most a motor/gumi.
5tizedeket nem lehetett volna rajta hozni.
Rossi meg szép győzelmet aratott, azt hittem elfogynak neki is a gumijai, mert szintén csinált pár meredek dolgot, de végül is nem fogytak el.
Látszott azért a teljesítményeken hogy az eső már megint megzavarta a népeket, Hopper sem tudott teljes értéket letenni.
Elias hogy a rákomba tudott ilyen szerencsétlenül esni???? Sztem kilazult az utolsó métereken mikor csúszott, és a sóderben tekeredhetett meg ilyen mértékben a lába. Lehet ott máz azon járt az esze hogy mindjárt pattan fel újra.
Nagyon kiváncsi vagyok ki jön a helyére.
#70869248
törölt tag
Az interjú alapján biztosan tudta hogy el fog menni, mert nem tudott időben 2.-ba váltani.
sokáig maradt 1-ben, és sansza nem volt akár hasal akár nem.
Kár érte, mert jól jött volna a pontkülönbség, így meg hozzábukott, de majd legközelebb.
Flashcash
Közösségépítő
Eliasnál látszott hogy egy pillanatra letapadt vagy megakadt a lába még az aszfaltcsúszásnál és ott törött el a lába. Nagyon szerencsétlen törés.
Integra
titán
nemtom, én nem láttam azt mikor elias reccsent
azt már nemtom hogy vermjúlennek vagy hoppernek, de amikor valamelyiket előzte és ott keresztbe egész kanyar lefoglalva előzött, hát az az év motor berakása volt eddig az összes előzésből toronymagasan, ez ziher
nem kicsit lett visítozás a julian-toby kommentár boxban
...egy fecske nem csinál nyarat, viszont egy hülye százat csinál...
Integra
titán
na végre egy nagy összefoglaló pofon a hondáról...
[link]
csak egy védi mai napig a mundér becsületét..
de megérdemelne egy rá szabott motort és az ő fejlesztési tanácsait..
de nem rózát kell nyomni, faszom puidzsba
[Szerkesztve]
...egy fecske nem csinál nyarat, viszont egy hülye százat csinál...
DNS_65
senior tag
Az aszfaltcsuszásnál még semmi gondja nem volt, csak jött a kavicságy, ami megdobta -
és szépen becsavarodott a lába maga alá - reccs
Pedig abszolut ártatlan esetnek tünt, aztán meg mi lett belőle.
De sztem a többiek örülnek h megmenekültek egy ilyen őrülttől egy időre.
Csinált már iszonyat f@szságokat idén is meg tavaly is!
Looney
csendes tag
Mindegy szép csattanós válasz lesz, ha Lagunán elviszi a polet utána meg megnyeri a futamot szar motor ide oda, ez a gyerek klasszis az fix.
Véleményem egyezése a valósággal, csak a véletlen műve lehet
Integra
titán
én se mondhattam volna jobban
és jövőre a kurva honda igenis rá építse a motort az ő elképzelései alapján és ezt a pálcika srácot meg ne erőltessük már annyira, mert soha nem lesz vb..
...egy fecske nem csinál nyarat, viszont egy hülye százat csinál...
SzalaiG
addikt
Maximálisan egyetértek.
Tökéletes megfogalmazás. Kérlek fordítsd le Englisre és küld el Japánba.
#70869248
törölt tag
Assen, hülyék
-[link]
van egy-két kifejezetten jólsikerült
Integra
titán
haha
nagy arcolások vannak benne
...egy fecske nem csinál nyarat, viszont egy hülye százat csinál...
Integra
titán
ez se rossz
[link]
...egy fecske nem csinál nyarat, viszont egy hülye százat csinál...
#70869248
törölt tag
#70869248
törölt tag
Én meg ezt néztem meg már ki tudja hanyadszor
-[link]
Kár hogy a francia-spanyolhoz lövésem nincs,...hihetetlen, még mindig.
..és ami egyszerűen kiordít nekem a képből, hogy Dani' hogy tud ennyire szenvtelenül elballagni...nem értem.
Amikor tudja hogy mi minden bukott akkor, és hogy tökre az ő hibája,...hogy tudott így elballagni.
..és megint borulok Nicky előtt, én betakartam volna...lehet utána bocsánatot kérnék, de akkor ott utánalépek kettő hosszút, és nyakk egy lángos.
Nagyon emlékezetes pillanat volt.
Mai Hardverapró hirdetések
prémium kategóriában
- 32 GB DDR4 ECC legolcsòbb egyben !!!
- Zotac Twin Edge OC RTX 3060 Ti
- AKCIÓ! AMD GAMER PC: Ryzen 7 5700X / B450 / RX 6700XT 12GB / 2TB SSD / 16GB 3200MHz / 750W Moduláris
- Új állapotú Dell 14,1" Érintő kijelző,FullHd IPS,16GB RAM,i5 8350u(8x3,6Ghz)világító bill,SSD, jó ak
- Asus ZenBook(16mm!),13,3"4K(3200x1800)IPS,core i7 5500u,8GB Ram,512GB SSD,7 óra akku