Tegnap azt álmodtam, hogy meleg vízzel mosogattam, és csuda jó volt. Na igen, ha az ember egy teljes hétig kénytelen nélkülözni a meleg vizet nappal, akkor legalább álmában élvezze ki, amennyire lehet!
A barátommal normalizálódott a viszonyunk. Nem mondom, hogy minden tökéletes, de kizsaroltam tőle egy ígérete, miszerint amikor hisztis vagyok, vagy nyűgös a viselkedése miatt, akkor igyekezzen megnyugtatni, mert akkor elég hamar lehiggadok ám, csak ő persze egész idáig nem alkalmazta ezt az egyszerű módszert, inkább ő is felhúzta az orrát. Hát igen, ez a titok; nagyon egyszerű, és máris könnyen kezelhetővé válok.
Elhatároztam, hogy igyekszek leszokni a kapkodásról. Szerintem ugyan soha nem kapkodok, egyszerűen kicsit sietek, de erről sajnos a páromat nem sikerül meggyőzni. Na de itt a tervem: felnövök végre, mármint komoly és megfontolt leszek, és ez minden egyes mozdulatomon meg fog látszani. Csak két dolog van, ami ezt megakadályozni látszik. Egy: ezer apró-cseprő teendőm közben bizony el-elfelejtkezek a nagy elhatározásról. Kettő: nem szeretem a tökéletes embereket, és valljuk be, ha ezt sikerülne véghez vinnem, és még főzni is megtanulok, akkor bizony tökéletes lennék, márpedig annál szerintem nincs unalmasabb. Talán csak két unalmas ember. De valljuk be, a barátomat ez a veszély nem fenyegeti, ő bizony túl hirtelen haragú, na és nem tud túl sokáig higgadtan viselkedni, vagyis számomra aprónak tűnő problémákon úgy felhúzza magát, hogy a száját elhagyó kifejezések bizony nem tűrnek még virtuális nyomdafestéket sem. És persze megpuszilni ilyenkor sem nagyon lehet, mert .....??? Ezt talán neki kellene elmagyaráznia.
Na mindegy, ezek vagyunk mi.
Már megint alig van időm, szóval sietnem kell, de legalább igyekszem ezt minél kimértebben tenni.

Mindig ez van!