Mivel nem találtam neki saját topikot, gondoltam indítok egyet.
Lost (magyar keresztségben Eltűntek) hamarosan látható lesz az RTL Klub műsorán. A nyitóepizód augusztus 26-án este lesz megtekinthető.
A hivatalos oldal: Bővebben: link
Nekem személy szerint volt szerencsém végignézni az egész első évadot, és az utóbbi évek egyik legjobb sorozatának tartom. Utoljára talán a Helyszínelők ragadott meg hasonlóképpen. Az első pár rész után annyira lekötött, hogy sokszor nem bírtam betírtani a napi egy részes adagot.
A történet fő vonala:
Egy repülőgép-szerencsétlenség 48 túlélője egy trópusi szigeten harcol az életben maradásért.
Van, aki pánikba esik, egyesek az utolsó szalmaszálba kapaszkodva is hisznek a túlélésben, mások pedig felfedezik magukban az erőt, melynek létezéséről nem is tudtak.
A szigeten rekedtek lehetnek barátok, ismerősök, idegenek vagy ellenségek, ám csakis együtt képesek felvenni a harcot az addig háborítatlan lakatlan sziget
világával. Ráadásul a dzsungel mélyéből feltörő rejtélyes hangok a rettegést is elhozzák a túlélők táborába.
Damon Lindelof és J.J. Abrams, az Alias alkotójának akciódús új sorozata bemutatja, hogyan veszik fel a harcot az emberek a túlélésért. J.J. Abrams és David Lindelof a sorozat alkotói és egyben producerei is, Bryan Burkkel és Carlton Cuse-zal együtt.
A túlélők között olyan színészek szerepelnek, mint Ian Somerhalder (Will és a haverok), Matthew Fox (Party of Five), Terry O'Quinn (az Alias Kendall-ja), Daniel Dae Kim (azaz Gavin Park az Angel-ből) valamint A Gyűrűk Ura Trufája, Dominic Monagham.
Egyszóval ajánlom minddenkinek aki eddig nem látta, és annak is, aki már igen.
[Szerkesztve]
Gyorskeresés
Legfrissebb anyagok
- Bemutató Spyra: akkus, nagynyomású, automata vízipuska
- Bemutató Route 66 Chicagotól Los Angelesig 2. rész
- Helyszíni riport Alfa Giulia Q-val a Balaton Park Circiut-en
- Bemutató A használt VGA piac kincsei - Július I
- Bemutató Bakancslista: Route 66 Chicagotól Los Angelesig
Általános témák
LOGOUT.hu témák
- [Re:] [sziku69:] Szólánc.
- [Re:] [Luck Dragon:] Asszociációs játék. :)
- [Re:] [gban:] Ingyen kellene, de tegnapra
- [Re:] [GoodSpeed:] Windows 11 PRO FPP (Full Packaged Product) - Retail, Box, dobozos
- [Re:] [bb0t:] Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- [Re:] [sziku69:] Fűzzük össze a szavakat :)
- [Re:] [antikomcsi:] Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- [Re:] [D1Rect:] Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- [Re:] [Mr Dini:] Hálózati problémából kiber-versenyfeladat!
- [Re:] [bitpork:] Bú. Boci bú- a bornyú kétszer pusztul
Szakmai témák
PROHARDVER! témák
Mobilarena témák
IT café témák
GAMEPOD.hu témák
Hozzászólások
ArGab
őstag
Mai Hardverapró hirdetések
prémium kategóriában
- Lenovo Legion 7, 16,0"WQXGA, Ryzen 9 6900HX, 32 GB DDR5, RX6850M XT 12 GB, 1TB SSD, 1,5+ év garancia
- Corsair RM850e 850W Gold Moduláris Tápegység
- Samsung Odyssey Neo G9 Super Ultrawide Gamer Monitor!49"/Mini LED/5120x1440/240hz/1ms/+Ajándék
- Apple Macbook Pro 16" 2019 i7-9th 6Magos 32/512 -75% Touch Bar HUN Radeon Pro 5300M 4GB 3K Retina
- Apple Mac mini M2 2023 8GB 256GB + Xiaomi Mi Desktop 27"-os FullHD monitor egyben