Azon rötyögtünk ma, hogy mennyire átalakul az ember értékrendszere a kicsik megszületése után. Szóval hogy mindenféle olyan dolog ugrik a toplista élére, amelyek korábban leginkább a negatív tartományban tanyáztak.

Kezdjük egy szelidebbel. Ha tehát korábban valaki böfögött volna az étkezés közben, akkor minimum szigorúan nézünk rá, mert hogy polgári viselkedés, és a többi. Most viszont, ha Kicsi Bacsó beleböffent a légtérbe, akkor mi meg belebokszolunk a levegőbe, mint Schummaher a rajt-cél győzelem után. És minél nagyobb a böfi, annál jobban derül a szülő orcája. Nem akarunk teljesen hülyék lenni, de talán még meg is dícsérjük Bacsót, hogy na látod fiam, így kell ezt csinálni! (Gondolom milyen törés később a gyerkőcök életében, ha ugyanezt eljátszák a gazdag nagynéni asztalánál, erre az anyjuk szájon vágja őket a mosdóban. )

Vagy a fosás. Most őszintén: ki örül annak, ha valamelyik családtagja háromóránként összecsinálja magát? A csecsemőnél viszont mindenki lelkendezik, hogy milyen szépen, és milyen okosan tette tele a pelust, egyébként is szép a színe, és klassz az állaga. Bezzeg egy összefosott hajléktalan felé nem állnak oda az emberek örömtáncot lejteni, hogy milyen klassz, amiért ilyen ügyesen könnyített magán.

Hát nem furcsa lény az ember?