Akció - második felvonás
Ezzel pedig elérkeztem ahhoz a ponthoz, ahol le kell írnom, hogy milyen a harc élménye és nehézsége. Mindenekelőtt megjegyzem, amit már korábban is említettem, hogy alapvetően nagyon élvezetes (id színvonalú) és a nehézség is a helyén van. DE! És igen, itt a nagy de.
Sajnos a mesterséges intelligencia nem brillírozik túlzottan. Hülyének nem nevezném, de nem fog túl sok meglepetéssel szolgálni, inkább csak jól teszi a dolgát.
Vannak ellenfelek, akik ránk rontanak, vannak, akik fedezék mögül tüzelnek és vannak, akik magabiztosan trappolnak felénk golyózáport zúdítva ránk. Nem lesz olyan, hogy bekerítenek vagy kijátszanak, a legdurvább taktikai eszköz náluk a gránát, a lövegtorony és a póklábú mozgó golyószóró.
Egyedül az Authority katonái dolgoznak taktikusan, bár tőlük ez azért el is várható. Célozni mindenki nagyon pontosan tud és a páncéloknak köszönhetően elég erősek is az ellenfelek (jól bírják a golyót), így a Rambo szerű „berohanok a tömegbe és lemészárolok mindenkit” elv nem nagyon fog működni.
Van lehetőségünk közelharcra, ami eleinte feleslegesnek tűnik, de ahogy a játék is írja tippként, néha érdemes bemocskolni a kezünket. Olyankor például, ha kiürül a tár sokszor gyorsabb odarohanni és lezúzni puskatussal az ellent, mint elbújni és újratölteni. Engedjétek meg, hogy kicsit durva legyek, de van valami élvezetes abban, amikor egy talpig páncélban küzdő ellenfél egy jól irányzott sörétgombóctól hátra esik és te a földön fekve vered agyon, miközben golyók záporoznak a fejetek fölött.
Mindezek mellett van még egy mondhatni "dramaturgiai" aspektusa a harcnak, ami rengeteget dob az élményen, ez pedig az animáció. Az id animátorai csodás munkát végeztek, teljesen élethűek a mozdulatok, ráadásul a találatokra is kiválóan reagál a rendszer, minden ki úgy mozdul meg a becsapódott lövedékektől, ahogy azt várnánk. Ha vállba lősz egy páncélozatlan feléd rohanó ellenfelet, akkor a lövés irányába tántorodik meg, megfogja a sebét és úgy fut tovább feléd. Ugyanez érvényes a comblövésre is, ha pedig lábon találsz valakit, akkor elesik, és a földön vonszolja magát fedezékbe (attól, hogy valaki a földön van, még nem biztos, hogy halott [a'la CoD], erre érdemes figyelni).
A halálok is pazarul sikerültek (bocsánat a csúnya megfogalmazásért), az animáció és a fizika kiválóan összekapcsolódik, és teljesen élethűen rogynak össze az ellenfelek. Ha valakit lefejezel egy wingstick -el az nem torpan meg azonnal és nem úgy esik össze, mint egy kötélről levágott rongybaba, hanem tesz még pár idegi motoros lépést (esetleg falnak szalad, és arról lepattan) miközben összerogy. Vagy például egy arcon lőtt ellenfél az arcához kap és úgy esik térdre, és így tovább, de nem is folytatom, mert szadistának fogtok nézni.
Ez az egész igazából nekem hasonló élményt hozott vissza az FPS műfajba, mint amit anno a Doom szétszakadó fröcsögő ellenfelei jelentettek. Játéktechnikailag egy kis jutalom, visszacsatolás a játékos számára.
Ha valamilyen okból elpatkolnánk lehetőségünk van használni a beépített defibrillátor egységet, ami egy apró gyorsasági teszt alapján "dönti el", hogy mennyi életerőt kapunk vissza. Nem kell azért aggódni, ha nem sikerül jó ütemben eltalálnunk a gombot, akkor is el tudunk majd futni egy sarok mögé regenerálódni, a készülék ugyanis sokkolja a körülöttünk ácsorgó ellenfeleket, akik ettől egy darabig rángatóznak, majd összeesnek. A keményebbekre érdemes figyelni, mert bennük még maradhat annyi szusz, hogy kedvük legyen újra molesztálni minket. Természetesen nem kapunk örök életet, ha kisült a defib egység, akkor egy darabig várnunk kell, míg újra feltöltődik, és ismét használhatjuk.
Összességében tehát a harc élménye kiváló, ha az ember nem a F.E.A.R. kommandósainak szintjét várja (most komolyan még meddig lesz etalon ez a 2005 -ös játék ilyen téren). És egy jó tanács azoknak, akik már régóta játszanak FPS -ekkel: ne kezdjétek el a játékot Hard nehézségi szint alatt, mert nem nyújt majd elég kihívást.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
