Konklúzió
A tápegység a vártak szerint teljesen néma, odahajolva sincs semmi hangja, nagy csendben egyedül a 120-as venti járását hallani, mivel 30% alá nem viszi a kártya gyárilag.
Hirdetés
Szerk.:BIOS flasheléssel (kösz schawo) sikerült 20%-ra vinni a minimum fordulatszámot, így a 120-as venti, és az általa keltett szélzaj sem hallható 15 cm-nél távolabbról. Egyáltalán semmi.
120 mm-es AC venti MSI GTX 750 vezérlésére kötve 20%-os teljesítményen
Illetve felütötte fejét (azaz kissé eddig is hallható volt, de mivel más zajforrás megszűnt, már csak ez hallatszik) a roppant csendes gépek mumusa, amivel nem lehet mit kezdeni: a cicergés.
Terhelés alatt (játék) jön elő az alaplapból, és annyira hangosan, hogy elnyomja a venti hangját és egyedül ez hallatszódik. Készítettem róla videót: a telefont behelyeztem a gépbe majd 0:05-nél átváltottam az elindított játékra. 0:15-nél átléptem a desktopra, majd 0:20-tól megint a játékba.
Mivel különböző tápokkal és VGA-kkal is ugyanez volt a helyzet (sőt az IGP-vel is), végső megoldást csak az alaplapcsere nyújthat. Ha nem cicereg az is.
Továbbfejlesztési lehetőség:
A következő lépés a cicergés megszüntetése, mivel most ez a „leghangosabb” (kissé idle módban is hallani), addig teljesen fölösleges a többi részéhez hozzányúlni. Egy néma alaplappal érdemes lehet további flasheléssel olyan ventilátorprofilt beállítani ami idle-ben passzív, és csak adott hőmérséklet felett kapcsol be. A passzívabb vonalon továbbmozogva a VGA-ra kerülhet egy nagyobb felületű, több hőcsöves dedikált GPU hűtő, pl. egy Alpenföhn Heidi, amennyiben elfér a ház szélessége miatt, vagy valami hasonló.
Ez ugyan magasabb, mint a mostani, de egy slim 120-as ventilátorral használva még mindig jó lehet. Talán teljesen passzívan is elvinné, a venti pedig 70 fok körül 1-2-3 százas fordulatra észrevehetetlenül elindulna, gondolva a 40 fok közeli nyári hőmérsékletekre is. A legjobb hűtés ez lenne, már ha lehetne kapni külön.
A processzorhűtő így teljesen megfelel, de ha maximalisták szeretnénk lenni, és el szeretnénk kerülni a 600-as fordulaton jelentkező 10 cm távolságig hallható nagyon enyhe motorbúgást, akkor egy prémiumkategóriásra lecserélhető.
Úgy gondolom, nem hiába öltem bele ennyi munkaórát, aminek a nagyja a tervezéssel és olvasással ment el, hiszen közel ugyanazon az áron lett egy olyan asztali gépem, ami egy átlagos géptől messze csendesebb.
Zajcsökkentésre költött extra összeg:
– Scythe Samurai ZZ: használtan 5000 Ft
– Alpenföhn Silvretta: 4000 Ft
– Védőrács egységre vetített ára kb. 100 Ft
– 120-as AC ventilátor kb. 1200 Ft
– FBS 800 Ft