Hirdetés

Kindle Touch - 2011-es évjárat

Végszó

Végszó

Hirdetés

Persze a masina a leírtaknál sokkal többre képes, sok az almenü meg mindenféle földi jó, de ahogy azt a cikk elején is kihangsúlyoztam, az egész iromány csak személyes véleményemet tükrözi, nem törekedtem sehol sem a teljességre.

Ha valakinek felkeltettem az érdeklődését, akkor úgyis az lesz az első dolga, hogy elolvassa egy igazi szakember elemzését, ahol tényleg minden apróságot kiveséznek.

Azt elfelejtettem a cikk során megemlíteni, hogy az olvasóból létezik 3G-s változat is,amely elméletileg mindenféle szerződés megkötése nélkül használható ingyenesen, de arról fogalmam sincs, hogy ezt támogatja-e bármelyik szolgáltató Magyarországon (és Romániában Erdélyben, ahol történetesen én élek).

A hibák ellenére én feltétlenül örülök, hogy ezt a modellt választottam, amire kell, arra megfelel, sőt még többre is (lásd böngészés). A fórumba várom a megjegyzéseket és az építő jellegű kritikákat, melyektől megpróbálok majd nem bepöccenni. :)

A cikkben fellehető összes kép és még továbbiak elérhetőek itt: LINK

Köszönöm szépen a figyelmet.
Gellért

Azóta történt

Előzmények