CHAPTER IV. – ÚTON
CHAPTER IV. – ÚTON
Két nap múlva Frank egy nagy hangárban álldogált kb. 50 méter magasban, egy hídon. Éppen a vadonatúj repülős ruháját nézegette. - Valami eszméletlen durva cucc ez – motyogta az orra alá, miközben már harmadszor simogatta magát végig. Ahogy körbe nézett, olyan érzése volt, mintha csak a földi NASA központjában álldogálna. Mindenfelé sürgő-forgó katonák, siető kiszolgáló személyzet, akik épp a furcsa formájú vadászgépeket töltik fel. Ilyen magasból nehéz lett volna megmondani, hogy éppen ki mit csinál, de valószínűleg mindenki pontosan tudta jól a dolgát, hiszen senki nem keresztezte a másik útját soha. A csarnok hatalmas volt, kb. 60 méter magas és 500 méter hosszú, szélessége pedig kb 200-300 méter lehetett. Már amennyiben ezt szemmel meg lehetett tippelni. De Frank mindig jó volt a tippelésekben, is. A közlegény, aki idáig elvezette, közölte vele, hogy hamarosan érkezik Gordon hadnagy, aki őt innen átveszi. Majd sietve lelépett.
Pontosan egy perc múlva a híd végén megjelent egy körülbelül ugyanolyan magas és izmos néger fiatalember, mint Frank. Nem lehetett több harminc évesnél. Határozott, gyors léptekkel pillanatok alatt odaért hozzá. Tisztelgett, majd megszólalt - Üdvözlöm uram! Abe Gordon hadnagy vagyok. Én leszek a kísérője. De ha akar, szólítson csak Gordonnak. Önt hogyan szólíthatom? Willson ezredes? Mert ha jók az értesüléseim, úgy tudom, hogy az északi sarkon ezredesi rangban szolgált. - látszott rajta a jó katonai nevelés, és hogy tiszteli azt, akivel beszél, bárki is legyen az. - Megteszi a Frank is Gordon. Nem kell annyira hivataloskodni. Egy kis felvilágosítást mindjárt adhatna is nekem. Túl sok mindent Dr. Mengele nem mondott el, csak annyit, hogy szeretné, ha tennék egy felderítő utat a föld körül. Szeretné ha körbe néznék kicsit, átadnám magam a megérzéseimnek, stb. Melyik géppel megyünk egyáltalán? - kérdezte Frank. - Ó, én sajnos nem tartok önnel. - sajnálkozott - Pedig szeretnék. Mindent megmutatok önnek, mindent elmagyarázok, amit éppen szeretne tudni. Viszont egy Atlasz X10-es biztonsági robot Önnel lesz végig. - Ó, de jó - lelkendezett Frank cinikusan - őket már ismerem, biztosan jól elleszünk. És - nézett le a magasból Frank - melyik kicsike lesz az áldozat? - Semelyik - válaszolta Gordon - és közvetlenül maga elé mutatott - Ez lesz az öné, ez a nagy vadász-elfogó űrsikló, itt közvetlenül előttünk lent, aminek épp most fejezik be a feltöltését. - Frank állát ha történetesen nem fogják a fejéhez izmok, inak, és bőr, akkor most leesett volna. - Öcsém....ez nagyon baszó....- futott ki a száján. - Tessék, milyen? Nem értem - kérdezett vissza Gordon értetlen arccal. - Semmi, csak azt mondom, hogy nagyon jó! Nem számítottam ilyen jó űrsiklóra. - mondta őszintén Frank. - Igen, igen - kezdett el pörögni Gordon - a legjobb. És ha megengedi, mondanék is róla pár szót. Látszott Gordon arcán, hogy a következő mondatokat bemagolta:
• Először is, ez a legmodernebb űrsikló, ami csak létezik. Összesen csak 3 darab van belőle.
• Saját gravitációs tere van. Meg ne kérdezze Frank, hogy hogyan. azt én nem tudom. De van neki. A mérnökök biztos jobban el tudják magyarázni. Így sem a pilótafülkében, sem a többi helységben nem kell lebegni.
• Bolygó felszín közeli légkörben 55-szörös hang hangsebességre képes. A felső légkörökben pedig több mint 63-szoros hangsebességet is át tudja lépni. Ez megközelítőleg 19 km/másodperc, szóval iszonyat gyors ez a gép Frank. A Földön természetesen még nem volt tesztelve….tudjuk miért ugye…A nehézségi gyorsulás még nincs kiküszöbölve, így csak korlátozott mértékben lehet gyorsulni.
• Saját fegyver rendszerrel rendelkezik, amely automata módban is működik. Kézifegyvereket egyelőre nem kap.
• Saját atomreaktora van, 20 évig el lehet vele lenni. Élelemmel és vízzel viszont sajnos csak két-három évig lehet feltölteni, személyzettől függően. Oxigéntermelő és víztisztító visszaforgatási rendszere is van.
• Az űrsikló teste palládiumból, ezüstből és szén nanocsövek ötvözetéből készült. Elképesztően kemény és ellenálló, de ugyanakkor rugalmas is. És nagyon könnyű is, minden berendezésével együtt csupán 18450 kg. A maximum felszállótömeg pedig 32881 kg is lehet.
Harminc másodpercet várt még a monológ végén Frank, hátha folytatja Gordon, de úgy tűnt, hogy befejezte. - Hűha, ez tényleg ott van a toppon basszus. – mondta őszintén, mert tényleg örült a felsoroltak hallatán. – Durva gép! De lenne még egy kérdésem a számítógép vezérléssel kapcsolatban - itt kicsit elbizonytalanodott Frank, mert nem volt biztos benne, hogy szabad e így rákérdeznie nyíltan arra, amit tudni akart - Szóval... Lehet e külső egységeket, adattárolókat, vagy bármi mást csatlakoztatni a számítógéphez? Például mondjuk hardware kulcsot? - itt azért érezte, hogy egy kis pír elönti az arcát, mire nagy nehezen ki mondta ezeket a szavakat. De szerencséjére Gordon maga volt az ártatlanság, így egyáltalán nem gondolt semmi rosszra, sőt segítőkészen válaszolt is gyorsan. - Persze persze, lehet rá csatlakoztatni. Igazából mindent lehet hozzá csatlakoztatni. Ez egy nagyon modern számítógép.
Katt a képre a nagyobb változatért
Mire leértek a lifttel, a karbantartók már befejeztek minden feltöltést és rendszerellenőrzést. Frank-et furcsa érzés kerítette hatalmába, ahogy meglátta az X10-es robotot a feljáró mellett állni. – Gordon…most egyből kimegyek a robottal élesben? Nem csinálunk előtte valami tesztrepülést mondjuk itt a bázis körül, vagy ilyesmi? – kérdezte enyhe aggódással a hangjában. – Én úgy tudom, hogy igen, élesben…. – felelte Gordon – hiszen minden teszten sikeresen átment, és az utolsó napokban a szimulátorban is a vártakon felül teljesített. Úgy érzi talán, hogy korai….valami baj van talán? Szóljak a feletteseimnek, hogy lefújva a küldetés? – Nem nem, felesleges…..menni fog….semmi gond…. – visszakozott Frank. De halkan, magában ezt motyogta - … be a mélyvízbe mi? Hogy rohadjatok meg. – És mosolyogva követte Abe-t az űrsiklóba. Körülbelül másfél órába telt, igaz csak felületesen, míg Gordon minden helységet és berendezést megmutatott, elmagyarázott.
Az oktatófilmekből és szimulációs gyakorlatokból amúgy is ismerős volt neki minden. A robot végig a nyomukban volt, tisztes távolságban. Ennek ellenére Frank jól tudta, hogy 5 másodperc elég lenne ahhoz, hogy a mellette teremjen, és ártalmatlanná tegye őt. Ha valami oknál fogva éppen erre kényszerülve. Ha mondjuk éppen utasítják rá. Utoljára hagyták a hajó fő helyiségét. A háromszemélyes tágas pilótafülke bemutatása után, ahol a hardverkulcsot fogadó fő számítógép terminál is volt, Abe-nek felderült az arca. - Á, Frank most jut eszembe. Van önnek egy meglepetés. Külön az ön kedvéért, az űrsikló orr részében, kialakítottak egy egyszemélyes pilótafülkét is. Ha helyesek az információim, az ön egyik álmából vették az emlékképet. Azt beszélik, hogy az egyik vadászbombázó pilótafülkéje volt hasonló ehhez, mint amit ön vezetett sokszor. Azért csinálták ilyen régi stílusúra, hogy otthon érezze magát. Még a szellőzőrácsok is a helyükön vannak, és a festés is ugyanolyan viseltes, mint egy korabeli öreg repülőnek. Jöjjön, nézze csak meg! - Hívta Gordon, és az arcán olyan büszkeség jelei látszottak, mintha legalábbis ő csinálta volna a fülkét. Nem is tévedett sokat. Franknek tényleg tátva maradt a szája. Leszámítva a modernebb érintő kijelzőket és hologram kivetítőket, pont úgy nézett ki, mint ahol ő oly sok órát eltöltött a levegőben. Ugyanaz a hűvös fém borítás, az itt ott lepattogzott kalapács lakkal, és ugyanolyan kopott joystick és gombok. Most, ahogy itt állt a pilótafülkében, a kezdeti enyhe aggódása már rég a múlté volt. Amint beleült a székbe, elő törtek belőle a régi érzések. Úgy érezte megérkezett, ez itt az ő gépe. - Jó..... kibaszott jó a gép Gordon - bólogatott elégedetten.
Katt a képre a nagyobb változatért
Frank kikászálódott a székből, majd visszamentek a pár méterrel hátrébb és kicsit feljebb lévő fő pilótafülkébe. - Egy pár dolgot azért még tisztába tehetne nekem hadnagy. Azt olvastam, hogy jó pár éve fent áll ez a „háborús helyzet”. De ha megkérem, összefoglalná nekem a saját szavaival is Gordon, mielőtt elindulok? – kérdezte Frank. Remélte, hogy valami kis titkokat is megtudhat esetleg, amiket nem tartalmaztak a jelentések. És, nem utolsósorban, úgy vette észre, hogy Abe szeret fecsegni. – Ó, természetesen. Semmi akadálya – bólogatott a hadnagy készségesen. – Hát…hol is kezdjem. Én már itt születtem a bázison, 26 éves vagyok. A katona karrierem elején járok, még nem voltam éles bevetésen, csak holo kiképzésen. Még a születésem előtt történt, hogy a fajunkat kikergették az űrbe. Szerencsére az emberek a robotok segítségével már jóval a „száműzetés” előtt, hogy ezt a szót használjam, készítettek űrhajókat és sok űrbázist. Mindezeket a naprendszer feltérképezése és a közeli bolygók terraformálása céljából. Így valamivel könnyebb volt a távozás, ami eltartott 1-2 évig is. Nincs róla információm, hogy kik lehetnek az idegenek. Senki nem látta őket soha. Állítólag a kormányunk - súgta halkabban Gordon - a megmaradt vezetőink tudják…állítólag.
Annyi biztos, hogy nem mehetünk vissza a földre. Én, személy szerint meg vagyok győződve arról, hogy nem akarnak minket megölni, csak távol tartani. Ez a megérzésem. Valamint – mondta ismét normális hangon – nem mehetünk a földhöz 100-125 km-nél közelebbre. Ezért van a biztonsági sáv 150 km-re állítva. Aki ennél közelebb megy, az nem tér vissza. Soha nincs semmi lövöldözés vagy kommunikáció… egyszerűen csak elveszítünk velük minden kapcsolatot, és leszállnak. Hogy soha többé nem halljunk róluk hírt. Hiába pásztázzuk a felszínt is, és hiába a jó távcsöveink. Valami blokkolja őket. Gondolom egy fejlettebb technika. Ennyit tudok csak mondani sajnos, de ennek nagy részét már úgyis olvasta…. Akkor? Készen áll egy kis felderítésre? – kérdezte mosolyogva és kissé irigyen Gordon. – Igen, készen – felelte – Frank.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
