CHAPTER I. - ÉBREDÉS

INVÁZIÓ
MÁSODIK KÖNYV
CHAPTER I. - ÉBREDÉS

Frank egy piros, kicsit talán a tőzegáfonya izére hasonlító zselés szerű étel maradékával játszadozott a kanalával. Két nap telt el azóta, mióta felébredt a kórházi ágyban, 2224-ben. És mint sokadszorra, most is járt az agya. - Mondjuk erre azért semmilyen bizonyíték sincs, hogy a 23. században vagyok – töprengett - csak annyit tudok, amit a két doki elmondott. Elég szürreális a történet, meg a nevük is. Faszom. Mengele meg Wattson? Ilyen a mesében sincs. És hogy a történet felét szinte csak álmodtam, és az egész valami rehabilitáció része? Kötve hiszem. Itt valami kurvára bűzlik. Ezt súgják az érzékeim. A másik meg, hogy megmenteni a világot az ufóktól? Pont nekem? Tele vannak high tech cuccokkal, de nincsenek jó katonáik? Ez is baromi gyanús! Ki a tököm vagyok én, Bruce Willis? Mindegy is….viszont….ki kell derítsem, hogy mi folyik itt. Mindenáron. – gondolta Frank, és akaratlanul is ökölbe szorította a kezét. Reccsenésre lett figyelmes, simán kettétörte a műanyagtálkát a kezében, és a maradék zselé a földre lottyant. – Ejha – gondolta – tényleg jó erőben vagyok. Sőt! Túlzottan is! Ennek is utána kell nézzek, hogy milyen „drogokkal” pumpáltak fel. Ahogy az orvos is mondta, már csak a biztonság kedvéért vagyok itt, „megfigyelés” céljából. Ha történne valami hirtelen az egészségemmel. – De mi a fene történne? – kérdezte Frank önnön magától. - Már kicsit kezdem unni ezt a szobát. – És újra körbe nézett, körülbelül harmincadjára. Az egyik monitoron, mint később észrevette (amin számára érthetetlen adatok és görbék sorakoztak-offba), át tudja váltania a csatornát egy másik adóra, ahol valamilyen a „Menekülő Ember”-re hajazó szórakoztató sport műsort adtak, folyamatosan.

Annyi különbséggel, hogy itt nem hal meg közben és a végén sem senki. És bár a helyiség végében egy iszonyat jól felszerelt modern fürdő és WC található, mellette egy mini konditerem is, nem igazán kötötte le Frank-et. – Szívesebben nézném az utcai forgatagot, a dudáló taxisokat, a madarak csicsergését, a fákat….mint itt a négy falat – mélázott. - Kell keressek egy erkélyt vagy kiülőt, különben lassan bedilizek – morfondírozott tovább magában. És még valami az eszébe ötlött! Ezt nem is értette, hogy két napig erre az egy dologra nem gondolt! Két napja egy cigit sem szívott el! – Kurva gyorsan kell egy erkély – gondolta. – Elvégre ez egy kórház. És minden kórháznak van erkélye…kurva életbe, na! De még 21 napot és 16 órát kellett Frank-nek várni arra, hogy megtudja, hogy itt nemigazán nőnek fák, rajtuk madarakkal, és nincsen utca, sem utcai zaj. És nincs erkély sem. Gondolataiból Jenna hozta vissza a valóságba, aki épp a karját rázogatta. - Frank….Frank! A szokásos reggeli vérnyomásmérés, pupilla és egyéb vizsgálatok…. merre jár Frank? Már azt hittem, hogy stroke-ja van, annyira nem akart rám figyelni, csak mereszti itt előre nekem a szemeit… - mosolygott a nővérke. Jenna-val kapcsolatban még valamit tudni kell. Minden alkalommal, amikor Frank Jennára néz, ha csak egy pillanatra is, de eszébe jut a felesége, a kutyáik, a régi életük. És érdekes módon mindig egyre halványabban, a távoli múltba veszően. Mintha meg sem történt volna az egész. Meg is lepődött saját magán, hogy nincs lelkiismeret furdalása sem. Szóval Jenna igen…. – „szépségkirálynő arc, világbajnok cicik, feszes hosszú combok, finoman ívelt tökéletes popsival….nem is értem, hogy miért pont nővér lett belőle…mindenesetre furcsa azért kicsit…ez is…”.- Ez volt a véleménye röviden.

Három hét múlva Frank szinte mindent tudott az modern informatikáról, a programozásról, a továbbfejlesztett önvédelmi gyakorlatokról, sőt még a konyhai tudása is egy Michelin csillagos szakácséra hasonlított. Csupán 21 nap elteltével. Szabad járása volt a szinten. Ez lényegében kimerült egy körülbelül 100 méter hosszú L alakú átjárón, aminek mindkét oldalán szobák sorakoztak. A folyosó mindkét végén biometrikus azonosító rendszerrel ellátott sötétített üvegű biztonsági ajtók voltak, billentyűzetekkel. Frank megpróbálta „megmozgatni” ezeket az ajtókat, csak úgy finoman, de mintha csak egy kősziklát próbált volna arrébb tessékelni. Az első napján mikor kiengedték abból a szobából, ahol felébredt, igyekezett végig járni mindent, de más „beteget” nem talált. Talált viszont újabb kórtermeket, egy nagyobb edzőtermet, egy konyhát ebédlővel, és egy „médiaszobát”, ahol úgynevezett boxok voltak számítógépekkel és monitorokkal. Ebben a szobában ébredt rá, hogy az agya mint a szivacs, mint egy üres merevlemez, úgy itta be az adatokat. Mindenre emlékezett szóról szóra, amit egyszer elolvasott. És bizony magába szívott mindent, amihez hozzáférést kapott. Annyira ráérzett a számítógépek nyelvére is, hogy szinte látta maga előtt a sok nullát és egyest egy végtelen kódfolyamként a monitorokon.

Persze csak a lelki szemei előtt. Ezt a hirtelen jött tudásvágyat és annak befogadóképességét természetesen nem tartotta normálisnak. Meg is fogadta, immár vagy harmadszorra, utánajár annak, hogy mit műveltek vele, hogy így változni látszott az elméje, a tudata. Ahogy eljön ennek az ideje. Akármennyit kutakodott is ideiglenes börtönében, erkélyt, ablakot vagy kiülőt nem talált sehol, és az a csekély számú személyzet sem volt hajlandó erről beszélni, akikkel eddig találkozott. – Biztos szigorú utasításokat követnek. – gondolta – Jó katona lenne belőlük. Valószínűleg a föld alatt lehetünk, egy bázison. – szőtte tovább a gondolatait, de ezt is a későbbiekben kiderítendő teendők közé sorolta. Amióta felébredt, egy kész rejtély saját magának is. Frank a három hét alatt már hatszor álmodott Jenna-val. Mindegyik alkalommal Jenna a szétesőben lévő poszt apokaliptikus kinézetű Golden Gate hídon állt, és őt hívta, hogy tartson vele. De hova tartson vele, és mi elől? A háttérben pedig San Francisco letarolt felhőkarcolói látszottak. Nem tudta mire vélni ezt az álmot, az egész olyan szürreális volt. Mint ahogy hihetetlen volt a múltja, és ez az új élete is, ami hetek óta vele történik. És mivel a múltjával már szinte semmilyen érzelmi kötődése nem volt, ezért nagyon bizakodott benne, hogy ezek az álmok Jenna-val, valami izgalmas és romantikus jövőt sejtetnek engedni.

Katt a képre a nagyobb változatért

Frank egyik este a vacsora után úgy döntött, hogy éjszaka tesz egy kis kirándulást. Már napok óta tervezte ezt, de most határozta el magát véglegesen. Hátha ki tud deríteni valamit saját magával kapcsolatban. Este 10 után az a csekély számú egy darab takarító személyzet is elhagyta a részleget. A világítás fénye mint eddig mindig, a szobákban 30%-ra csökkent és mozgásérzékelővé vált, a folyosókon pedig 60%-ra csökkent. A látási viszonyok tökéletesek voltak még így éjszaka is a létesítményen belül. Noha egyetlenegy biztonsági kamerával sem találkozott eddig, sejtette, hogy szinte minden kanyarban van legalább kettő darab, még ha nem is látszanak. De elhatározta, hogy ez nem fogja visszatartani, ha valamit meg akarnak neki tiltani, azt úgyis észre fogja venni. Frank átnézte a ruháit, amiket itt bent kapott, de sajnos egy sem volt kapucnis. Igazából nem is értette, hogy miért ragaszkodott ehhez a kapucnis ötletéhez, hiszen itt valószínűleg mindenki pontosan tudja hogy ő ki, hiába van rajta bármilyen rejtő ruhadarab is. Ennek ellenére az egyik törölközőjét olyan jól be tudtad gyűrni a felsője alá, hogy egy tökéletes kapucni lett belőle. - Tökéletes - mosolygott magát nézve a tükörben. Mivel lelkileg most már ilyen biztonságban érezte magát Frank, ezért neki is vágott a felfedező körútnak. Az első akadály a folyosó végén lévő biometrikus ajtó volt. Úgy érezte, itt az alkalom, hogy kicsit kipróbálja a tudását. - Még szerencse, hogy a billentyűzetek nem mentek ki a divatból.

Ha csak simán ujjlenyomat vagy retinaszkenner lenne, nem tudnék kijutni. De így még lehet esélyem - gondoltak Frank, és ujjaival végig simította a vezeték nélküli lézer szálcsiszolt billentyűzetet, amin egyelőre egy darab gomb sem volt látható. De pontosan tudta jól, hogy ez billentyűzet, mert az egyik nap valamelyik alkalmazottat látta pötyögni rajta. Miután jobban szemügyre vette, az egyik oldalán alul talált rajta egy halványan derengő kb. 10 cm-es csíkot. Amint ezen végig húzta az egyik ujját, előtűnt egy holografikus billentyűzet, mely látszólag 1 centimétert kiemelkedett a síkjából. De a billentyűzet forgatásával rájött, hogy ez csak optikai csalódás, ennek ellenére pazarul nézett ki. És szerencsére működött is úgy, ahogy kell. A billentyűzet életre keltésével egyidejűleg egy kis kijelző is felvillant az előtte lévő fali konzolon. Egy szó villogott rajta: "Azonosító:" Mivel egyből nem szándékozott feltörni a rendszert, úgy gondolta megpróbálkozik pár alap szóval. hiszen pontosan tudta jól, hogy az emberek mennyire lusták. Egy pár szó sikertelensége után, a tizenötödik szó be is talált: "wattson". - Ez nagyon kezdő - mosolygott magában Frank - Dr. Wattson most megspórolt nekem vagy tíz percet. Még a média szobában tett látogatásai során a fejébe véste a környező szintek tervrajzait, ezeket különösebb erőfeszítések nélkül meg tudta keresni a számítógépben, és az emlékek elraktározása sem jelentett gondot. Így most pontosan tudta jól, hogy a biometrikus ajtó után 10 méterre egy lift lesz, amin három emeletet kell lemenjen a szerverszobáig.

A liftből kilépve egy 20-30 méteres egyenes folyosó után már csak egy balra kanyar lesz, és már meg is érkezett a céljához. De még mielőtt odaért volna a kanyarhoz, újabb meglepetés várt rá. A folyosó bal oldalán végig ablakok voltak. Kicsit megdöbbentette, amit látott. A látvány pedig magáért beszélt. A Föld volt az, kívülről, az űrből nézve. - Ó, hogy basszátok meg - mormogta - hát itt tényleg nem fogok lemenni a sarki közértbe cigiért. De mi a faszért kell mindig titkolózni? - kérdezte jobb híján magától, hiszen a folyosón senki más nem tartózkodott. Azt is észrevette pár másodperc alatt, hogy az állomás forog, valószínűleg így biztosítják a bent élőknek a gravitációt. Fejlett módon lehetett minden megtervezve, hiszen ebből semmit nem érzett. Pár másodpercnyi bosszankodás és nézelődés után elindult tovább a célja felé, hiszen már csak egy kanyar és egy rövidebb folyosó választotta el a szerverteremtől.

Katt a képre a nagyobb változatért

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!