2024. március 19., kedd

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Akármi rovat

Invázió egy novellában (18+ nyelvezet!)

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Egy képzelt (vagy valós?) invázió lehetséges hatásai az életünkre.... avagy: induljon a kaland! (1. és 2. rész)

[ ÚJ TESZT ]

Sziasztok!

Pár nappal ezelőtt egy Facebook csoportban, egész pontosan kettőben megjelent egy érdekes koncepció. Egy „mi történne, ha” kezdetű esemény. Annyira megérintett a dolog, hogy beindult tőle a fantáziám. És lett belőle egy pár perces novella. Ezt most megosztanám veletek. Így indult a történet, hogy te ebben az esetben mit tennél:

"Oké, tegyük fel, hogy nagyon hétköznap délután van, épp hazafelé robogsz, a szokásos napi rutin nagy részét magad mögött tudva. Kényelmes tempó, szerencsére dugó sincs, kicsit letekered az ablakot, hogy a menetszél kisimítsa a napközben felszedett, persze csak átmeneti ráncaidat. Semmi különös, csak még egy nap a Paradicsomban, ugye. Vezetés közben félig-meddig hallgatod a rádióban a két, műsorvezetőnek nevezett retardált altesti poénjait és gügye röhögését, néha bevágnak valami zenére emlékeztető zajt, de sebaj, úgysem arra figyelsz, mert a gondolataidat épp az köti le, hogy…
(család, munka, pénzügyek, csekkek, mi legyen a vacsora, vajon mindenki úgy érzi magát, mint én, ha igen, akkor miért, mégis inni kéne valamit, mi van Anyával/Apával, holnap ezt meg azt kellene elintézni, most épp megcsal, vagy tényleg túlórázik, jövőre le kellene cserélni ezt a hulladék verdát stb.)
És aztán meglátod. Ott van az égen, nem annyira magasan, és épp úgy bukkan elő, mint egy Spielberg-filmben, már-már nevetségesen teátrális módon tolja szét maga előtt a felhőket, hangtalan módon lebeg a maga teljes életnagyságában. Letagadhatatlan, egyértelmű. És világszerte ez megy most - bemondták a rádióban, minden bizonnyal félretolva a két retardáltat egy jó darabig. Most már nagyon, de nagyon nem vagyunk egyedül. Rendben, akkor most mit fogsz csinálni? Gondold végig. Hogyan változna meg a világ és Te, miként dolgoznád fel a történteket, milyen lenne az életed Azután?"

És megszületett az első sci-fi novellám:

Chapter I - Pilot

Az első reakció valószínűleg a pánik lenne, még ha tudtam is, hogy ez egyszer be fog következni. Második reakció kurva gyorsan hazamenni azokhoz, akik számítanak nekem, hiszen sokszor a fejükbe vertem, hogy hol találkozunk, ha ilyen történik. Vezetés haza, pánikban, kikerülve a facebookos élő közvetítős embereket, és a balfasz karambolosokat, akik űrhajónézés közben, vagy éppen hazamenekülés közben ütköztek össze. Otthon már vár az asszony idegben, a két kiskutyával, és már bepakolt utazótáskával. Szerencsére a kocsi múlt héten volt vizsgán, és mindent kicseréltettem, ami mozgott-lötyögött, vagy éppen a biztonságomat veszélyezteti. Így már lehet menekülni a hegyekbe, apósom kis tó melletti házába, ahol pecázni szoktunk. Három óra az út odáig, és tele minden menekülő vagy ideges emberekkel. Még szerencse, hogy taxis is voltam, ezért ki tudok kerülni minden dugó csomópontot, és ismerem az egérutakat. Sikerül is szépen, mindjárt kint vagyunk a városból. Asszony ideges, kutyusok csendben vannak. De úgy viselkednek, mint akiket orvoshoz viszünk. Csendes rémület.

Most láttam 4 katonai teherautót, ők pont ellenkezőleg mentek, mint én. Dudálva, sietve. Amit még láttam a szemem sarkából, hogy a katonák arca nem volt mosolygós. Nagyon nem. Kint vagyunk. Autók sehol. Hol vannak az emberek? Érzem, hogy még mindig jön a szívemből az adrenalin, még mindig pánik hangulat van. Nem is pánik ez... inkább halálfélelem. Az ismeretlentől. Hogy most mi lesz, kik ezek, honnan jöttek, mi a faszt akarnak... és kurvára remélem, hogy nem ellenségesek, hiszen az űrhajó baromi fejlettnek néz ki, és iszonyú nagy. Két perc múlva elérjük az erdőt, onnan már csak két óra az út. Eddig csak kettő autó és egy Harley jött szembe, de nagyon siettek ők is. Sípolás. Megint sípolás. Mi a jó büdös franc ez? A kocsi. Egész pontosan a műszerfal. Valami elment. Sőt, nemhogy valami elment, hanem konkrétan leáll a kocsi, és csak gurulunk. Nem tudom újraindítani, hiába próbálom. Hogy rohadjon meg a... mutatja az asszony, hogy nincs térerő a telefonon sem, az is bedöglött. Nézem az enyém, azon sem. Kurva élet. Megállt a kocsi.

Bár még világos van, fél óra múlva lemegy a nap. Száz méterre van a erdő széle, a biztonságot adó lombkoronák. Azt mindenképp el kell érni. A házig meg csak lesz valami.... Az erdő felől csend van, pár madárcsicsergés csak.... de a város felől, mintha ünnep vagy szilveszter lenne, mintha.... mintha petárdák zaja, pukkanása hallatszana. Voltam katona, pontosan tudom, hogy ez nem petárda hangja. Voltam katona, és pontosan tudom, hogy ha ilyen távolságból ez petárdának hallatszik, akkor az ott valami elbaszott nagy fegyver... tank vagy valami hasonló. Izzadok igen durván. Beértünk az erdőbe. Intek az asszonynak, hogy üljünk le kicsit, mert már nem bírom. Kibaszott cigi. Megnyugtatom a feleségem, hogy elszívok egy szálat, és már itt sem vagyunk, és minden rendben lesz. Úristen, mennyire jól esik az első slukk.....fhuu... iszonyat jó. Miközben hangosan, sercegve szívom a cigit, azon elmélkedek, hogy basszus, milyen jó, hogy az összes ufós filmet megnéztem. Hátha még valamelyikből jól jön a tudás. Úgyis mindig az emberek nyernek...nem? Jó, volt, amikor nem..... De akkor is mindig felülkerekedünk felettük! Minden kibebaszott hollywoodi filmben ez van. És nem fogjuk feladni. Égető érzés az ujjamon. A cigi utolsó két slukkja simán ráégett. Basszus, de forró. Megyünk tovább.

Érdekes módon a kutyák eddig meg sem nyikkantak. Mondjuk, ennek tök örülök. Már jó sötét van, az erdőben meg főleg, még szerencse, hogy telehold van, és látunk valamelyest. Na, itt a kanyar után van az a hat kivágott 3 méteres fatörzs, ami már évek óta itt van, szinte útjelzőnek, és utána már csak a házhoz vezető út... mindjárt a kanyar, szokás szerint magamban számolom a fatörzseket, ahogy szoktam: négy -öt-hat...hét...nyolc??? Mindketten a levegőt is visszatartva megálltunk, a legkisebb pisszenés nélkül. A lábunk mint az ólom. Na, most nagyon nem jókor nyomja a szívem az adrenalint, mert momentán úgy érzem, hogy minden erőm elszáll tőle. A tőlünk kb. 15 méterre lévő hetedik és nyolcadik 3 méteres „fa”rönk, egyszer csak elindul felénk. És hiába vagyok képzett katona, tökéletes karate tudással, ha ezek itt idegenek, nekünk annyi. Biztos valami agyszipkázásra is képesek. Még a félhomályban is tisztán látszódik, hogy közelednek lassan. Mi meg, mint akik szoborbajnokságon vannak. Kuss és mozdulatlanság. Az idő lelassult, legalábbis úgy éreztük. Rengeteg gondolat suhant át az agyamon... Három méteres embervastag valamik??? Mi a franc ez??? Csinálni kell valamit baromi gyorsan! Nagyon gyorsan! Hallom, hogy az asszony halkan sír… egy izzadtságcsepp esett a szemembe a homlokomról... meg fogunk halni... hacsak, hacsak … hirtelen eszembe jutott valami! Már csak öt méter. Nincs mit veszteni... minden erőmet összeszedve, szólásra nyitottam a szám..... és kimondtam azt a szót...

Chapter II - Klón

Szó. Szavak. A szavaknak erejük van, tartja a mondás. Az én szavamnak nemhogy ereje nem volt, de mint később megtudtam, a lehető leggázabb, legközhelyesebb szót mondtam ki, amit ember csak kimondhat egy ilyen helyzetben. Mármint, ha épp 2 három méteres ufó előtt áll az ember, a félhomályban, egy erdőben, összeszarva magát épp. Idő. Percek, másodpercek. Mint ahogy sok tudós is érzi, az idő szubjektív. Csak a fejünkben létezik. Mindig azt hittem, ha eljön a vég (bár reméltem, hogy sosem jön el), na szóval, ha eljön, és lepereg életem filmje abban az utolsó pár másodpercben a fejemben… akkor valami spéci válogatott pornó és akciófilmet fogok látni gyorsítva. Pfu. Ezt baromira benéztem. Egy emlékem jött elő, mikor is egy diszkóban iszonyúan bebaszva állok, üveg sör a kezemben, amit épp nyújtok át a haveromnak. A haver is nyúl érte, én már elengedtem, ő még nem fogta meg, és a sör leesett… én csak néztem utána, ahogy közeledik a föld felé, és arra gondoltam: basszus, durva lassan esik le öcsém! ….és csak esett, esett, lassítva, sok másodpercig. Akkor és most is ugyanígy éreztem. Három másodpercig álltak előttünk ketten. Én kb. 5 percnek éreztem. És az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy nem szartam össze magam a félelemtől. Nem. Összehugyoztam magam bazdmeg. Szégyen ide, szégyen oda, ember legyen a talpán, aki hasonló helyzetben, mittudomén, mondjuk köp egyet, azt’ annyi. A kutyák miatt eszméltem magamhoz, tudniillik épp elkezdték csóválni a farkukat, és azok a sípcsontomhoz verődtek. Most mi van?? A kutyáink ismerik ezeket az izéket? A hatodik másodpercben szemből is jött egy impulzus, egy inger, egy üzenet, vagy hogy is fogalmazzak. Szavak formájában. Emberi szavak. Ráadásul az anyanyelvemen. És ez még hagyján. Az após hangján beszéltek…
- Te Frank. Biztos, hogy ezt a szót akartad most mondani itt nekem? Szerintem kurva gáz.
Azt a rohadtkurvaeget…..úristen, ez tényleg az após. – Ne haragudj John bácsi. Valami kurva nagy baj van a városban! Bevezényelték a hadsereget, és lövések is voltak. Jobbnak láttam, ha nagyon gyorsan elpucolunk onnan. És egyébként is mi a frász van rajtatok? Széthugyoztam magam a félelemtől.
- Ja, ez? Medve álca. Három napja ólálkodik itt a ház körül, de nem tudjuk elkapni. Műanyag, moha és rongyokból van, kicsit lefestve. Teljesen olyan, mint egy igazi fa, mi? - Kérdezte örvendezve az após.
- Olyan John bácsi, olyan. Teljesen. Be is szart mindenki. Ki van a másikban? – Kérdeztem.
- Az unokaöcséd, Will. Úgy döntött, hogy kihagy egy fél évet a műszakin. Addig itt lesz nálam.
John bácsi a vállán lévő távcsöves Remington 700 BDL-re paskolt, ami tudtommal legalább 20 éve nála volt, de szerintem már 30-nál is öregebb lehet. Igaz, patika állapotban.
- Amúgy meg egyet se félj fiam, amíg ez nálam van. Háromszáz méterről is ellövöm a legyet vele egy róka hátán.
Nagyon nem nyugtatott meg azért. Már nyugdíjas, és két éve szemüveget is kellene hordania. Közben már majdnem a háznál voltunk. Viszont az megnyugtatott kicsit, hogy teljesen csend volt a környéken. Se lövések, se repülök, se semmi. Mintha egy sima kirándulás volna csak. A kutyák közben előrefutottak halkan csaholva, és már bent voltak a régi kutyák kis házaiban. Okos kis dögök. Megérkeztünk a házhoz, ami teljesen sötét volt. Még szerencse, hogy az apósnál voltak zseblámpák is, tiszta kommandós az öreg, beszarás.
- Csá Will. - Paskoltam a hátára Willnek, mikor kibújt a „farönkből”.
- Helló Frank. Rég láttalak.
- Ja, jó rég, vagy 2 éve. Neked is van valami fegyvered? – Kérdeztem kicsit aggódva, hiszen két fegyver, az két fegyver. Dupla esély… bármire.
- Van ám öcsém, na, mi ez? Megismered? – Kérdezte vigyorogva, és előhúzott egy stukkert. Még szép, hogy tudtam, hogy milyen fegyver. Az egyik legjobb katona voltam és vagyok ma is. De hagytam, hadd higgye azt, hogy baszottul nem értek hozzá. Csak néztem kerek szemekkel.
- Glock 17! Érted? Egy kibaszott Glock 17! – Ó, gondoltam magamban, most akkor szarjak be vagy mi?
- Jóvan, hagyjuk, látom, nem vágod, hogy mi ez. – Mondta Will szinte megsértve. – Na, jó. Megmondom. Cs 1.6. Hm? Így sem? Durva jó fegyver, ott tanultam meg lőni. Nagyon pro vagyok benne!
Mi? Hogy mi van? Will valami idióta videójátékban tanult meg lőni, és most itt éles fegyverrel szaladgál? Hát ez kurva jó. Kezd elegem lenni, de nagyon. A házat teleraktuk gyertyákkal (beszarás, hogy itt még az is van), és az asszony elment fürödni. Mi hárman férfiak leültünk a nappaliban a kandalló elé, amiben nem volt tűz. Csak néztük. Após hozott dupla whiskyt mindenkinek. Will felém fordult, mint aki kérdezni akar valamit.
- Te Frank. Miért mondtad azt, amit mondtál… tudod, amikor odamentünk hozzátok a fa álcában.
Na, „most segíts meg, Istenem”, mondtam magamban. Mit is mondtam akkor? Mi volt az a szó? Nem emlékszem, ha fejbelőnek, akkor sem. Biztos a pánik az oka, meg az adrenalin.
- Nem t’om Will – és próbáltam lazának tűnni. – Miért, mit mondtam, na?
- Hát – És már kuncogott is. – Azt mondtad, hogy „Béke”.
Úhhh. Ez tényleg gáz. Nagyon égő, nagyon ciki. Übergáz.
- De Will. Miért? Mit mondtam volna? Azt hogy „shazam bazdmeg”, vagy mit? Azt hittem, hogy rögtön meghalunk a félelemtől baszki. Abban a helyzetben te mit mondtál volna? Na ugye, semmit. Inkább igyunk még.
Jólesett a whisky, amit após hozott megint. És okosan mindjárt triplát. Mintha az egész egy rossz álom lenne csak, most ezt éreztem. De, de…. vissza kellett jöjjek a realitások talajára, így én kezdtem bele:
- John bácsi, mikor döglött be itt az aggregátor?
- Hogy mikor is? – Gondolkozott John. - Nézzük csak, nézzük csak… amikor átmentünk a hat fához a medve miatt, még hallottam, hogy berregett. Hát, úgy kb. kicsivel a naplemente előtt.
- Ahha – Mondtam. – Tudtam. Sejtettem. Akkor döglött be a kocsink is, és telefonok is.
- Na, mi még meg sem néztük a telefonjainkat, azokat itt hagytuk a vadászat miatt ugye… - mondta após, és odalépett a kandalló párkányához. Mindkét mobilt megfogdosta, megnyomkodta.
- Van bennük szufla, be is lehet kapcsolni őket, de nincs térerő. Hm, hm. – Állapította meg csendesen, és hümmögetett. – Mit láttál a városban? – Kérdezte meg végre.
- Nem fogjátok elhinni… ha nem láttam volna, én sem hiszem el. De majd megkérdezheted a lányod is ha akarod, John bácsi.
- Nyugi, nyugi, hiszek neked. Szóval mit? – És a szemeiben rég nem látott csillogást láttam. Hú, kicsit ijesztő az öreg néha.
- Hát – kezdtem bele kicsit félve, na, most fognak hülyének nézni rögtön – egy elég nagy ufót láttam a város felett. Legalább 4 focipálya nagyságú volt.
- És mit csinált? – Kérdezték egyszerre mindketten.
- Semmit. Konkrétan semmit nem csinált. Lebegett. Mi meg elkezdtünk menekülni. A katonaságot látszólag odaszólították, és később nagyobb fegyverek hangját, lövéseit is lehetett hallani. Utána értük el az erdőt, onnantól meg tudjátok.
Érdekes módon mindketten hallgattak, emésztették, amiket mondtam. Újabb whisky, megint tripla. De most már cigiztünk is közben. Az asszony közben adott enni a kutyáknak kint.
- A légierős haveroktól hallottam érdekes üldözős történeteket. És biztos vagyok benne, hogy igazak voltak. Mind egytől egyik régi haver, Igazi katonák. Sosem hazudnának. – Fejtette ki véleményét az öreg. – Ezek szerint eljöttek. Tényleg. Na, lesz itt akkor nemulass, azt hiszem.
Úh. Szóval az öreg elhiszi a sztorimat. Kicsit megint megnyugodtam attól, amit mondott, ahogy mondta. Vagy a whiskytől? Pfh, a jó ég tudja. De egy biztos. Holnapra minden kiderül. Legalábbis remélem. Megbeszéltük, hogy kora reggel, ahogy felkel a nap, megjavítjuk az aggregátort, és megpróbáljuk beüzemelni a tévét vagy a rádiót. Csak lesz valami hír, vagy adás, vagy bármi. Mert azért ez így elég ijesztő, amit átéltünk, amit láttunk. Meg a sok kurva film… hogy rohadjanak meg, na. Uhh….csuklottam egyet, na, ez már azért a whisky, gondoltam magamban.
- Srácok, én kimegyek slagolni, jó? Tele a csomag. – Mutattam lefelé.
- Csak óvatosan kint. – mondta Will. – Tudod, sötét van, és sok a ragadozó. – És kacsintott.
Baromi vicces. Főleg most. Mióta lett ez a kölyök ilyen idióta? Úristen. Biztos a főiskola. Ezeket gondoltam, miközben a ház mögé sétáltam az ecetfához, amit még én ültettem 4 éve. Mindig ide jövök ki, ha épp sürgős dolgom van. De úgy látszik, hogy bírja a kicsike a gyűrődést, viccelődtem magamban. Már majdnem nekiálltam, mikor a bokor finoman zörögni kezdett. Na, az anyád. Hülye mosómedve vagy bármi vagy, morogtam magamban, most nem ijesztetek meg! Tudjátok, kivel szórakozzatok, jó!? Azért a biztonság és a nyugalom kedvéért jó 25-30 méterrel beljebb mentem kicsit a ház mögé. Itt nyíltabb volt a terep, és így a hold szépen megvilágított mindent. Miközben végeztem a dolgom, és figyelmesebben nézelődtem, megfigyeltem, hogy egy kis koncentrálás után, tényleg tök jól lehet látni a holdfénynél. Mindent jól… a baglyot a fán 15 méterre, a tőlem balra lévő bokor kerek terméseit, a bokor alatt lévő cipőket, a… nanana, vissza csak egy kicsit! Mi a franc? Cipő? Cipők! Merthogy kettő is volt belőlük!

Gyorsan eltettem a félszeműt (kezdtem józanodni), és lassan, óvatosan a bokorhoz léptem. Csend volt, csak egy kis szellő zizegtette a leveleit. Letérdeltem. A francnak félek már, hisz erős felnőtt férfi vagyok nem? - lettem hirtelen dühös magamra. Biztos csak két rohadt szar cipő, na. És ezzel a lendülettel megfogtam a cipőket, és nagyot rántottam rajtuk. Nem nagyon mozdultak. Valami, vagy valamik voltak bennük. Kitapogattam félszegen… lábak, bassza meg. Lábak voltak bennünk. Ilyen is csak velem esik meg megint. Hullát találok hugyozás közben az após házánál? Nem hiszem el. Jó, ha már így történt, megnézem ki ez, aztán húzás be a házba szólni a többieknek. A biztonság kedvéért elővettem az öngyújtómat is, nem bízok azért mindent a holdfényre. Odakúsztam guggolva a fejéhez. Enyhe szaga már volt, ez tuti itt van pár napja. Fogtam az öngyújtót, katt, láng… és kidülledtek a szemeim. Na, most lettem falfehér. Na, most józanodtam ki! Will volt az, az unokaöcsém! És halott volt! Durván halott. De akkor ki van bent a házban?? Ki a fasszal ittunk eddig együtt?? Valami rettenetes erőt és dühöt érezem most magamban, felálltam immár teljesen józanul, és ökölbe szorított kézzel visszaindultam a házba…

A harmadik és negyedik rész egy következő alkalommal jön, az ötödik befejező fejezet pedig utánuk. Köszönöm, ha elolvastál.

Azóta történt

Előzmények

  • Baleset... ?

    A sofőr még csak nem is sejtette, hogy ugyanazzal a tempóval halad úti célja és végzete felé, egyaránt.

  • "Úgyhogy nem volt egy kéjutazás"

    (...) Összeszedték először a nőket, aztán férfiakat is ilyen munkára. Hát aztán a Papa is belekerült a sodrásba. (...)

  • USA keleti part

    Négy hetet töltöttem el a keleti parton - munkával, de szerencsére mellette néhány nap pihenés is jutott.

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.