CHAPTER II. – TÖRVÉNYEK

CHAPTER II. – TÖRVÉNYEK

Ahogy kikanyarodott a bekötő folyósora, azonnal megtorpant. A szemben 10-12 méterre lévő szoba ajtaján egy felirat ékeskedett, ami még ilyen távolságból is olvasható volt: „Szerver Terem”, mellette jobbra pedig ez: „Belépés C03-as biztonsági fokozattal rendelkezőknek!”. Ez még talán nem is jelentett volna gondot Frank-nek, de amit az ajtó két oldalán látott, attól meghűlt benne a vér. Kettő emberformájú, körülbelül 2 méter magas, fémtől csillogó valamik álltak az ajtók előtt. Frank sosem látott még robotot ezelőtt, csak a filmekben. Gyorsan, de nem túl gyorsan, nehogy feltűnést keltsen, visszalépett a fal mögé. Még látta, ahogy az egyik őr a fejével követi a mozdulatait. – Mi a jó büdös franc ez? Mik ezek? – kérdezte magától kicsit izgatottabban. Próbált nagyon gyorsan visszaemlékezni mindenre, amit a biztonsági előírásokról olvasott a számítógépben. Mintha látott volna valami jelzést is a jobb mell páncéljukon. Egy kék „S” betű, kettős ezüst körben. Ahogy aktiválódtak a neuron pályák az agyában, azonnal rá is talált a válaszokra a rövid távú memóriájában. „Androidok.

Az android olyan robot vagy szintetikus élőlény, ami az ember formáját és viselkedését utánozza. Minden téren az emberek szolgálatát hivatottak kielégíteni. A felépítésük lehet fém, műanyag, szerves, vagy hibrid. Mesterséges intelligenciával vannak ellátva.” Az „S” betű security lehet, azaz biztonsági szolgálat. A kettős ezüst kör pedig katonai robotot takar, speciális stratégiai és vészhelyzet megoldó chip-el. Ahogy minél tovább olvasott az emlékeiben Frank, annál jobban elfehéredett. Felismerte a Boston Dynamics jelét a robotok váll lapján lévő emblémán – Bassza meg! – suttogta – Ezek Atlas X10-esek! Olyan gyors reflexeik vannak, hogy ha sikerülne is valami álakcióval eltereljem a figyelmüket, az ajtó kilincsét még meg tudnám fogni, de belépni már nem tudnék rajta. Utána természetesen öt másodperc múlva minden végtagom el lenne törve, hogy mozgásképtelen legyek. És persze víz, por, golyó és repeszállók. Csak arra a feladatra figyelnek, amivel megbízták őket.

Utasításokat a megfelelő azonosítások után csak a közvetlen felettesüktől fogadnak el, akár szóban, akár távoli eléréssel. – Hm - hümmögött Frank, miközben kileskelődött a sarkon – de olvastam én mást is ezekről a robotokról. És ha nem akarok megszáradni itt a folyóson, akkor meg kell próbálnom… – Ha eddig eljutott, innen már botorság lenne visszafordulni. Nagy levegőt vett, és merészen megindult a robotok felé. Ahogy kilépett ismét a sarok mögül, mindkét robot feje egyszerre és iszonyat gyorsan Frank felé fordult. – Na, kurva jó! – gondolta Frank, miközben lassan és megfontoltan lépkedett előre – Nagyon muszáj volt idenézni mindkettőtöknek mi? Tiszta para az egész… – súgta maga elé, miközben a harmad távot már meg is tette….és innen már nincs visszaút….

Katt a képre a nagyobb változatért

Az ilyen katonai robotokra vagy bármilyen robotra, vagy csak úgy egyáltalán bármilyen más ellenségre Frank kapásból három „ellenszert” is tudott. Aknavető, páncéltörő, T–72-es Ural harckocsi. De sajnos pont nem állt a rendelkezésére ezekből semmi. Pusztán a harci tapasztalatára, és itt a bázison oly gyorsan elsajátított és tökélyre fejlesztett ninjutsu és aikido tudására hagyatkozhatott. De valljuk be őszintén, bármilyen közelharcra ezekkel a robotokkal, és annak pozitív kimenetelére, nem sok esélye volt. Sikere százaléka egész pontosan a nullához közelített. És ezzel tisztában volt Frank is. Itt mást kell meglovagolni. Ami percekkel előtte eszébe jutott még a sarkon túl, az egy törvény. Vagyis három törvény. A számítógépben olvasott a robotokról, a viselkedésükről, a felhasználási területükről, és ott volt szó erről. A robotok három törvényéről, hogy az emberiséggel együtt tudjanak működni minél hatékonyabban és biztonságosan.

1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.

2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.

3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.

Valamint kiegészítették ezt egy nulladik törvénnyel, ami így szól:

0. A robotnak nem szabad kárt okoznia az emberiségben, vagy tétlenül tűrnie, hogy az emberiség bármilyen kárt szenvedjen.

Frank tudott még egy-két módosításról is, ezeket különleges helyzetben vagy helyeken alkalmazzák, de nagyon remélte, hogy e két robot pozitron agyát nem módosították sehogy. Egyébként is szigorúan tilos bármilyen módosítás ezekben a finoman kidolgozott mesterséges agyakban, mert a működésükben hiba léphet fel, és emberélet is múlhat rajta. És ebből akart kihozni valamit. Bármit. Ötlete még nem nagyon volt, de úgy gondolta, hogy a rögtönzésben is jó szokott lenni. Maximum nem tud bemenni a szerver szobába. – De ez kizárt – mormogta – be kell jussak, mindenáron. – Épp időben ért a gondolatai végére, mert elérte a robotokat, és megállt előttük. Frank sem volt éppen alacsony a maga 186 centijével, de Ilyen közelről még nagyobbnak és robusztusabbaknak tűntek az őrök. Nem győzött csodálkozni, hogy milyen minőségi módon rakták össze ezeket a gépeket. Minden egyes alkatrész hibátlan volt. A szemeik vagy nevezzük őket érzékelőknek, és a különböző más funkciókat ellátó ledek, nagyon szép kék fénnyel világítottak sejtelmesen.

Eközben eltelt vagy 2 perc, a robotok Franket nézték, ő meg a robotokat. - Hm, ideje, hogy induljon a rögtönzés, meglátjuk, hogy beválik e valamelyik módszer. – gondolta és megszólalt - Robot! Be szeretnék menni a szerver szobába, meg kell néznem valamit. – A jobb oldali robot szólalt meg nemtelen, de kellemes hangon. – Negatív. Ön nem rendelkezik a megfelelő biztonsági besorolással. – Miért, milyen besorolással rendelkezek? – kérdezett azonnal vissza. – A01 – válaszolt a robot. A válla mellett rálátott az ajtóra, és megerősítette magában, hogy igen jól látta kb. 5 perccel ezelőtt, C03 az a szint, amikor bemehet hivatalosan. Hát az övé biztos a legalacsonyabb szint, mosolygott Frank. – És - kezdte újra – semmilyen körülmények között nem mehetek be? – Ha rendelkezik a megfelelő biztonsági besorolással – jött a válasz. Nagyon úgy tűnt, hogy ezek a gyermeteg próbálkozások nem fognak sikerrel járni. - Azonnal stratégiát kell váltanom - gondolta Frank. Talán ha egy ember élete veszélyben lenne, akkor a robotok elmozdulnának a helyükről. Egy próbát mindenképpen megér. - Robot - kiabált nagy hangon, tettetve az ijedtséget - azonnal siessetek a felső szintekre, mert emberéletek vannak veszélyben. - A vele szemben álló robot egyik ledje észvesztő módon villogni kezdett. Valószínűleg kapcsolódott a központi hálózatra és minden szintet azonnal átnézett. Eltelt vagy öt másodperc is, mire megszólalt - Negatív.

Az állomás területén nincs veszélyben ember élete. - Ez nem igaz - kiabált tovább Frank vele - láttam, hogy több helyen is tűz van, és sok a füst. - ismét elkezdett villogni a robot ledje, de most már csak kb. két másodpercig. - Negatív. Az érzékelők sehol nem jeleznek tüzet és füstöt. Minden ember biztonságban van. - Frank úgy érezte, hogy elfogyott minden ötlete, és ezért úgy döntött, megpróbálkozik egy kis fizikai erőszakkal. - Na, és ehhez mit szólsz vasember? - kérdezte, majd a jobboldali robotot a sípcsontjának megfelelő helyén elkezdte rugdosni. Még sosem rugdosott betonoszlopot ezelőtt, de most úgy érezte, hogy ez pontosan ugyan olyan érzés lehet. A robot kétoldalt megfogta Frank vállát, majd megszólalt - Ha ezt a tevékenységet tovább folytatja, meg fog sérülni a lába. Nem engedhetem, hogy bármilyen kárt szenvedjen. - Mondta, majd könnyedén felemelte kb. 5 cm-re a földtől, és egy méterrel hátrébb vitte. Frank innentől kezdve azt is tudta, hogy milyen az, amikor az embert satuba szorítják, majd egy targoncával felemelik, és arrébb viszik. A fizikai ellenállásnak egyszerűen semmi értelme nem volt. És innentől kezdve bármit is mondott, a robot többet nem volt hajlandó megszólalni vagy reagálni. – Hogy rohadjál meg – mormogta a fogai közt – akkor is bemegyek. - Pár perc álldogálás és kissé ideges nézelődés után Frank rájött, hogyha semmi olyasmit nem csinál, ami a robotok által ellátott feladatot zavarja, akkor lényegében bármit csinálhat itt a folyosón. Egy pillanatra elgondolkozott azon, magában mosolyogva, hogy kézen áll egy kicsit. De természetesen tudta, hogy erre most nincs idő.

Viszont... amire van idő, és amire mindig kell időt szakítani, egy kicsit jobban körbenézni. Frank hamar észre is vette, hogy a folyosó mindkét oldalán szabályos időközönként szellőzőrácsok vannak. Körülbelül 70x70 cm-esek, és ahogy közelebbről is megvizsgálta a rácsokat, rájött, hogy mind a négy sarkát sima műanyag rögzítő tüskék tartják csak a helyükön. - Minden elismerésem a tervező mérnököké, mert aki ezt tervezte, az biztos hogy nem számított kéretlen behatolókra. - kuncogott magában. - Most már csak arra van szükség, hogy az őr robotokat se zavarja az én kis gerilla akcióm – futott át Frank agyán, miközben lassan és finoman közelebb lépett a szellőző rácshoz. Legnagyobb meglepetésére és örömére, a robotok a fülük botját sem mozdították még arra a mozdulatára sem, mikor a rács sarkait elkezdte ki lazítani a rögzítő tüskékből. A művelet bizony percekig is eltartott, és közben rá kellett jönnie Franknek, hogy a mérnökök mégis számítottak a kéretlen látogatókra. Minden erejét latba kellett vetnie, hogy a rögzítéseket kihúzza a helyükről.

Ezt egy átlagos ember biztos nem tudta volna megcsinálni. Amikor kész volt mind a négy sarokkal, szép csendesen letette a rácsot maga mellé a falnak támasztva. És majd, mint aki éppen csak nézelődik egy parkban, rápillantott a robotokra. Csak álltak némán és mozdulatlanul. - Hm - hümmögött Frank - nekem jó. - és azzal a lendülettel fel is húzta magát a nyíláson át. Jól sejtette, ez nem csak szellőző, hanem szerviz alagút is volt. A belső oldalon végig áram és optikai kábelek futottak. A csillogó porrétegről pedig tudta, hogy itt évek óta nem járt senki. Körülbelül 10 méter csendes négykézláb kúszás után, meglátta az első rácsot a bal kezénél. Úgy gondolta, hogy már az ajtón túl lehet, és ez biztosan már a szerverterem. Pár percnyi halk káromkodás és erőfeszítések után, sikerült itt is mind a négy rögzítő tüskét kihúzni a helyéről. Kissé izgatottan engedte le a rácsot, de úgy nézett ki, hogy a szerencséje nem hagyta el.

Katt a képre a nagyobb változatért

Egy halványkék fénnyel megvilágított terembe jutott, rengeteg polccal, és azokon halkan zümmögő gépekkel. A helyiség természetesen légkondicionált volt, Frank majdnem hogy fázott. Könnyedén megtalálta azt a pár asztalt is monitorokkal és számítógépekkel, ahol valószínűleg rendszergazdák szokták végezni a dolgukat. Itt már kicsit nehezebb dolga volt, mint a biometrikus ajtónál. Negyedóra is kellett, mire sikerült feltörnie a rendszert, és eljutott az orvosi jelentésekig. Arra viszont már az elején rájött, hogy sokkal többet itt nem fog megtudni, mivel a többi adathoz hardverkulcs is szükséges. Arra kell majd keressen egy magasabb prioritással ellátott számítógépet és egy kulcsot. Frank ahogy kutakodott az orvosi jelentések között, egyre jobban azt érezte, hogy ideges. - Nézzük csak.....- motyogta halkan maga elé - ......... W betű........ Frank Willson......... á, meg is van..... azt mondja hogy...... különleges kezelések....... regressziós hipnózis...... ez az, megvan! - És ahogy elkezdte olvasni, most már egyértelműen az idegesség jeleit vélte magán felfedezni. Frank most már egy csomó dolgot tisztán látott. John bácsi élt és tényleg a rokona volt, és a felesége és a kutyák is léteztek. Viszont Will az unokaöccse, csak kitaláció volt, egy mellék program, amit csak az agya kreált. - De mi a francért talál ki az agyam egy klón rokont? Mit akar ezzel üzenni a tudatalattim? - töprengett Frank. - Ezt még mindenképpen ki kell derítenem. - fogadta meg. A lebegő ufó a város felett, szintén igaz volt, de hogy utána mi történt, azt még az itt olvasottak között sem tudta kideríteni. Ezek szerint még hipnózisban sem tud visszaemlékezni mindenre….azért ez is érdekes….

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!