CHAPTER VI. – JENNA RELOADED
CHAPTER VI. – JENNA RELOADED
Elég felkavaró volt számára az elmúlt negyedóra. Frank tudta jól, hogy csak másodperceken múlt az élete, és piszok nagy mázlija volt. Francos robot. Ki gondolta volna, hogy az egyik beleégetett törvénnyel meg tudja győzni az igazáról? Nem sokon múlt az élete, de szerencséje volt. Jellegzetes csipogás adta tudtára, hogy mindjárt elérik a biztonsági zónát. Frank kis gondolkodás után utasította a számítógépet, hogy menjenek lejjebb 100 km-ig. Most, hogy volt még egy pár perce az ereszkedésből, úgy döntött hogy szemügyre veszi a bolygót kívülről egy kicsit. Kilencvenöt százalékosra állította a szűrőt az ablakon, így a látvány már tökéletes volt. A Föld gyönyörű volt az űrből. Bár Frank kicsit furcsállotta, hogy nem látott fényeket. És nem csak arról volt szó, hogy csak elvétve látott itt-ott. Nem. Hanem hogy egyáltalán nem látott fényeket az egész bolygón. Semmit, nullát. A napfény ellenére sötét volt minden. És csendes, üres, nyugodt. Kihalt. - Bár valószínűleg ez csak emberi sajátosság, hogy szeretjük kivilágítani a városainkat, igaz e robot? - fordult a robot felé, de az csak ugyanúgy állt ott a falnál, mint fél órával ezelőtt. Mintha mi sem történt volna.
Katt a képre a nagyobb változatért
Frank-et az elmélkedéséből a terminálon több helyről egyszerre érkező riasztó hang zavarta fel. Majd a hajó is megrázkódott erősen. - Vészhelyzet! - volt olvasható a kijelzőn. Frank gyorsan elindított egy diagnosztikai programot, majd átállította a kormányzást kézi vezérlésre. De hamar ráeszmélt a képernyőn futó adatokból, hogy a hajó elkezdett ereszkedni a bolygó felszíne felé. Próbálta bekapcsolni a fegyver rendszert, de nem érkezett válasz. Pár perces számítógépes kísérletezés után rájött, hogy bármit irányíthat a hajón, kivéve a fegyver rendszert, és magát a hajó irányítását. - Na bazdmeg, elkaptak minket, hallod robot? - fordult a még mindig mozdulatlan robot felé - elkaptak, és most visznek minket.
Kb. 1 órán át tartott az út a felszín felé. Spirál alakzatban ereszkedtek lefelé, és Frank hiába is próbált többször maguk alá lesni, ez nem sikerült neki. Az elmúlt időszak eseményei után természetesnek vette volna, ha most történetesen az idegösszeomlás szélén lenne. De nem. Nem volt sem túl ideges, sem túl nyugodt. És ezt már megint nem tudta mire vélni. - Ez kurvára nem normális - motyogta, miközben még mindig az ablakon próbált meg kilesni. A földet érés zökkenőmentes és profi volt. Mintha csak ő csinálta volna. A külső mikrofont be tudta kapcsolni, ezek szerint az semmit nem veszélyeztetett. Amit rögtön észrevett, az az, hogy nem hallott madárcsicsergést és állathangokat. Hallott viszont mást. Lépteket hallott, több lénytől származó lépteket.
Az ajtó előtt pedig valami műszaki eszköz berregését és csipogását. A monitor felvillanásaiból és kiírásaiból látta, hogy már át is vették a teljes irányítást a bejárat felett is. Frank a szeme sarkából érzékelte, hogy a robot meg sem mozdul, mikor a légzsilip sziszegő kinyílása után két emberi alak lépett be az űrsikló ajtaján. A megdöbbenéstől nem jutott szóhoz. A vele szemben álló és szemmel láthatólag nőnemű lény, kiköpött mása volt Jennának. Attól eltekintve, hogy vagy 15 évvel idősebbnek nézett ki. Próbált nem dühből vagy hirtelen haragból cselekedni, ezért Frank várt kb. 20 másodpercet mielőtt megszólalt, bár a hangszintjét nem nagyon tudta visszafogni. - Maga…maga is android? Maga robot? – kérdezte fennhangon, szinte kiáltva. – A nő lassan végignézett magán, és kedvesen mosolyogva visszakérdezett – Miért? Annak látszom? – Frank mérges arcot vágott, majd szólásra nyitotta a száját…
VÉGE A MÁSODIK KÖNYVNEK
FOLYTATÁS KÖVETKEZIK
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
