Intel - Socket 478

Az Intel történetének legkevésbé sikeres termékcsaládja volt a negyedik Pentium generáció, hiszen az AMD termékei nagy népszerűségre tettek szert nemcsak áruk, hanem sok esetben meggyőzőbb teljesítményük miatt is. A gondot a NetBurst névre hallgató arhitektúra jelentette, melynek tervezésekor még 10 GHz-es órajelet vizionáltak a jövő processzoraihoz, ám különböző technológiai korlátok miatt még a 4 GHz-et sem sikerült elérni.

Bár az első Pentium 4-esek még a rövid életű Socket 423-as platformhoz készültek, ám hamar kiderült, hogy ez a foglalat nem képes 2 GHz-nél magasabb órajelű processzorokat kiszolgálni, így hamar leváltotta a cikkünkben is szereplő Socket 478.

Az ASUS P4C800-E Deluxe az egyik legjobban felszerelt és legjobb minőségű alaplap a Socket 478-as korszakból, így méltó a tesztgép alapjának. Az ehhez a foglalathoz létező legerősebb chipsetet (i875p) alkalmazza, és emellett olyan, akkoriban nem mindennapi szolgáltatásokat nyújt, mint a 4 db SATA csatlakozó, vagy a digitális hang kimenet, sőt az alsó speciális tüskesorra egy gyári Wi-Fi modul is csatlakoztatható. A memóriavezérlő támogatja a Dual Channel üzemmódot, és természetesen DDR modulokat fogad, a VGA kártyákat pedig 8x-os AGP Pro foglalat várja.

Socket 478-as processzor - a vékony lábak igencsak sérülékenyek

Celeron

A költséghatékony Celeron család ebben a generációban is megmaradt, Willamette és Northwood maggal egyaránt készültek ilyen típusok, előbbi maggal 1.5 és 2.0 GHz, utóbbival pedig 1.6 és 2.8 GHz között. Az L2 cache mérete mindkét típus esetén 128 KB volt, az FSB pedig 400 MT/s. A Pentium 4-hez hasonlóan támogatták az SSE2 utasításkészletet, ám természetesen a Hyper-Threading technológiának búcsút kellett inteni.

Celeron D

A Prescott magra épülő butított processzorokat a Celeron D típusjelzéssel látták el, így különböztetve meg őket a korábbi revízióktól. Az L2 cache mérete 256 KB-ra, az FSB pedig 533 MT/s-re nőtt, és megjelent az SSE3 utasításkészlet támogatása is, ám a Prescott mag hátrányai, így a nagyobb mértékű melegedés és fogyasztás is jellemzőek voltak ezekre a processzorokra. Az órajelek tekintetében a választék 2133 és 3333 MHz közé esett.

Pentium 4

Az első Pentium 4-es processzorok a Willamette kódnevű magra épültek, és a legkisebb 1.3 GHz-es opció kivételével megjelentek Socket 478-as foglalatba is. Az új generáció startja 2000 novemberében nem indult túlságosan fényesen, hiszen a 180 nm-es gyártástechnológia miatt az órajeleket nem lehetett kellően magas értékre belőni, és a 256 KB-os L2 cache is kisebb volt, mint a Pentium III S modellekben alkalmazott 512 KB, így a modernebb felépítés, és az egyéb újdonságok (például az SSE2 utasításkészlet támogatása) ellenére, az új processzorok azonos órajelen nem tudtak egyértelműen gyorsabbak lenni elődeiknél. A Willamette magos Pentium 4-esek órajele 1.4 és 2.0 GHz közé esett, az FSB pedig mindegyik modellnél 400 MT/s volt.

A probléma megoldását a Northwood processzormag megjelenése jelentette 2002 elején. A fejlettebb, 130 nm-es gyártástechnológiának köszönhetően az órajelek magasabbak lehettek (1.6 és 2.8 GHz között), emellett az L2 cache mérete is a duplájára nőtt, a 400 MT/s-es FSB-vel ellátott modellek mellett pedig 533 MT/s-es FSB-vel operáló példányok is megjelentek. Később, a Prescott magból is készültek HT nélküli P4-es modellek háromféle órajellel 2.4 és 2.8 GHz között, és kivétel nélkül 533-as FSB-vel, valamint 1 MB L2 cache-el.

Pentium 4 HT

A negyedik Pentium generáció legnagyobb újítása a Hyper-Threading (HT) nevű technológia volt, mely lehetővé tette, hogy a processzor két programszálat futtasson párhuzamosan, egyfajta "virtuális kétmagos" processzort hozva létre. Fontos, hogy fizikailag továbbra is csak egy processzormag található ezekben a modellekben, az operációs rendszer felé mégis kétmagosként jelennek meg.

Az első (és emellett az egyetlen 533 MT/s-es FSB-vel rendelkező) ilyen modell a 3.06 GHz-es, Northwood magos példány volt. Később a technológia hatékonyabb kihasználása miatt az FSB-t 800 MT/s-esre növelték, az órajelek pedig 2.4 és 3.4 GHz közé estek.

A 90 nm-es gyártástechnológiával készülő Prescott magra kevés kivételtől eltekintve már csak HT-képes Pentium 4-esek épültek, 2.8 és 3.4 GHz közötti órajellel. Az L2 cache 1 MB-osra nőtt, és megjelent az SSE3 utasításkészlet. Sajnos emellett a feldolgozó pipeline hossza is nőtt, ami nem volt jó hatással a teljesítményre. Ezen kívül a Prescott magos processzorok hőtermelése és fogyasztása is megugrott, ami szintén sok vásárlót elriasztott, és a konkurens AMD megoldásai felé irányított.

Az AMD teljesítménybeli fölényének megdöntése céljából az Intel a serverpiacra szánt Gallatin magot hívta segítségül, mely a Pentium 4 Extreme Edition modellek alapjául szolgált. Ezekben a processzorokban az 512 KB L2 cache mellett 2 MB L3 cache is található, emellett természetesen HT-képes, 800 FSB-s példányok. Kétféle órajellel készültek (3.2 és 3.4 GHz), és mára igencsak ritka gyűjtői példánynak számítanak, így nagy szerencsének tartom, hogy az erősebbik modellt sikerült beszereznem a teszthez.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!