Intel - Slot 1

Második tesztkategóriánk a Slot 1-es platform, mely igen érdekes megoldást alkalmazott: a processzor egyfajta bővítőkártyaként volt helyezhető az alaplapba, mely integrálta az ekkoriban még nem a CPU mag részét képező L2 cache-t, valamint a hűtést is. Pontosan a cache volt az oka, amiért ez a megoldás létrejött, hiszen a technológia ekkoriban még nem tette lehetővé, hogy ezt a tranzisztormennyiséget a processzorral közös szilíciumlapkába integrálják, ám teljesítmény szempontjából jóval előnyösebb volt a cache-t alkotó memóriachipeket minél közelebb tudni a processzormaghoz.

Ezt leszámítva, mivel a korabeli számítógépházak többségében a tápegység az alaplap fölé lógott, így kicsivel nagyobb felületű hűtés alkalmazására nyílt lehetőség a hagyományos elrendezéshez képest.

A mérésekhez használt alaplap egy Gigabyte GA-BX2000+ jelzésű modell, mely az ekkoriban legelterjedtebb Intel 440BX chipsetet alkalmazza, és pár extrával is ellátták. Feltűnhet, hogy a legtöbb Slot 1-es alaplappal ellentétben nem három, hanem négy SDRAM memóriafoglalat található rajta, emellett integrált ATA66 RAID vezérlő, és dupla BIOS emeli ki a kommerszebb példányok közül. Integrált hang- vagy hálókártyát hiába keresünk, ekkoriban ez még nem volt jellemző szolgáltatás. A bővítőkártyákat az AGP mellett 6 db PCI slot várja, és az ekkor már kiveszőben lévő ISA csatlakozóból is találunk még egyet az alaplapon.

Celeron - Covington, Mendocino

Celeron

Az Intel ebben az időszakban vezette be a Celeron típust, melyet kifejezetten az olcsó, költséghatékony számítógépekbe szántak. Az első, Covington kódnevű változat egyáltalán nem tartalmazott L2 cache-t, ezért erős kritikákat kapott a szaksajtótól, és teljesítménye csapnivaló volt. 266 és 300 MHz-es változatokban készült, és mára elég ritka modellnek számít, főleg az erősebbik változat, emiatt csak a 266-ost sikerült beszereznem a teszthez.

A hibából okulva, az Intel 1998 augusztusában bemutatta a Mendocino kódnevű Celeront, mely a processzorok történetében elsőként kapott processzormagba integrált L2 cache-t. Bár ennek 128 KB-os mérete jóval kisebb volt a Pentium II-esek 512 KB-jához képest, de a processzor órajelén futott, így összességében egész fürge megoldások lettek a továbbra is kedvező áron kínált Mendocino Celeronok. 300 és 533 MHz közötti modellek közül lehetett választani, ám az FSB mindegyik típus esetében 66 MHz-es volt, ami további korlátozás volt a Pentium II-höz képest.

Tokozás tekintetében itt jelent meg a Socket 370-es foglalat, ám Slot 1-es példányok is készültek belőlük. Fontos megjegyezni, hogy ezek a PPGA tokozású Celeronok nem használhatók a későbbi, FCPGA processzorok számára tervezett alaplapokban, sőt könnyen az alaplap halálához is vezethet, ha belepróbáljuk őket. Emiatt a Mendocino Celeronokat Slot 1 - Socket 370 átalakító segítségével, a Slot 1-es tesztgépben mértem le.

Pentium II - Klamath, Deschutes, Pentium III - Katmai

Pentium II

Hogy miért volt szükség a furcsa Slot 1-es foglalat bevezetésére, arra a Pentium II-es modellek szemrevételezése adja meg a választ. A fenti képen ugyanis jól látható, hogy az L2 cache különálló memóriachipek formájában, a processzormagon kívül, ám azzal közös nyáklapon foglal helyet. Az így nyert sebességelőny mellett biztosítható volt az is, hogy minden esetben ugyanannyi (512 KB) cache fog a processzor rendelkezésére állni, hiszen korábban az első Pentiumokhoz még eltérő cache mérettel rendelkező alaplapok kerültek forgalomba.

A Pentium II első generációja a 350 nm-es gyártástechnológiával készült Klamath volt, 233 és 300 MHz közötti órajelekkel, a szokásos csíkszélesség csökkentő ráncfelvarrás utáni Deschutes magra pedig 266 és 450 MHz közötti modellek épültek, az erősebb példányok esetében 100 MHz-es FSB-vel.

Pentium III

A Slot 1-es korszak vége felé, 1999-ben mutatták be a harmadik generációs Pentium processzort, melynek első, Katmai kódnevű változata még csak ebbe a foglalatba volt elérhető. A legjelentősebb fejlesztést az SSE utasításkészlet bevezetése jelentette, emellett természetesen további optimalizációk is történtek, amitől az új processzor gyorsabb lehetett elődjénél.

A 450 és 600 MHz közötti skálán elérhető Katmai Pentium III-asok továbbra is 512 KB, a processzormagtól különálló L2 cache-t alkalmaztak, viszont néhány modell esetében megjelent a 133 MHz-es FSB, melyhez természetesen célszerű volt olyan memóriamodulokat használni, amik képesek voltak erre a sebességre. A későbbi, jóval sikeresebb Coppermine magos PIII-asokból is készült Slot 1-es foglalatba illeszkedő változat, ám azokat már a Socket 370-es tesztgépben mértem le.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!