Hát megjött a várva várt folytatás!

Előzmény 1 ----> Előzmény 2. -----> Előzmény 3. ------> Előzmény 4. ----> Előzmény 5 -----> Előzmény 6 -----> Előzmény 7. ------> Előzmény 8. ------> Előzmény 9. ------> Előzmény 10 ------> Előzmény 11------>Előzmény 12 ------> Előzmény 13

Április 26. 16 óra 30 perc Bécs-Ausztria

Két rövid megállapítással kezdem.

Ez az egyik.Nem jöttem vissza.
A másik, rövidebb: megszívtam… Mindjárt meg is magyarázom mindkettőt. Először is, ugye azzal fejeztem be tegnap, hogy „megyek haza” film után, aztán meg kinyitom a naplót. Egyetlen mentségem, hogy nem tettem, az a vacsora volt, ugyan is már netezés közben majdnem elaludtam, így mikor valamikor 10 körül visszavánszorogtam a kocsihoz, a nullával volt egyenlő bennem a hajlandóság az írásra. Igazából, még azon is elgondolkodtam egy kis ideig, hogy egyáltalán megágyazzak-e erre a pár órára, vagy csak úgy ruhástól, „nature” vágódjak végig az ágyon. Végül azért megágyaztam, meg rendesen neki is öltöztem (vetkőztem) az alvásnak.
A második megállapítás: azt hittem, ma már hazai földön alszok. Mit mondjak, nem jött be. De sorjában… Reggel, ahogy elterveztem, háromnegyed négykor keltem, különösebben nem is esett nehezemre, jól kipihentem magam vasárnap. Lefőztem a kávémat, gyógyszereket bekapkodtam, közben négykor műszakot is indítottam, így mondhatni menetrend szerint, négy után kigördültem a parkolóból. Első nekifutásra St. Valentin, a kijelölt kutunk volt beütemezve, pár kilométerrel odébb, mert miután most (meg már jó ideje) olcsóbb a sógoréknál a nafta, mint otthon, így, ha Ausztrián megyünk át, illik itt megtankolni a gépet. Be is soroltam, mindegy negyed órával később, mindkét tankot csurig töltve már mentem is tovább. Alig 180 km volt a lerakóig, és még csak négy óra múlt pár perccel, így nem siettem, öreguras 85-re állítva a tempomatot csorogtam a majdnem üres pályán.

Itt várok fuvarra

A WC előtere

Ez is a parkoló

Gondolnak a négylábú társainkra is

Jó volt látni a komputeren a folyamatosan lefele eső fogyasztási értéket, a szívemet melengette a látvány: 6 tonna súllyal 24,8 lehetett volna a fogyasztás, és ez az érték szépen lekúszott alig több, mint 23 literre. Az üres norma 22,8. Szeretem a Mergát! Ennyit tesz a jó pót, meg az időjárás. Bezzeg Spanyolban, a holdbeli dimbes-dombos tájon… a széles kerekű mega póttal… ott hiába bűvészkedtem, nem lehetett a normának meg csak a közelébe sem érni. Ezt a dobozos potot kellene megtartani valahogy. Nincs vele munka, nem koszolja vele össze magát az emberfia, jól gurul, nem vágják fel, csupa csupa előny! Na, majd meglátjuk. Nem sokkal 7 óra után a Neustadt-i lerakón is voltam, Andrea kijavította a múltkori fekete pontját, újra koppra a célra vitt. Mivel még mozgást is alig láttam, meg aztán korán is értem, ütöttem egy pihenőt, 2 óra 40 perc után, gondolva, így mire rámpára állok, majd leszednek, tiszta idővel mehetek tovább. Majdnem be is jött, de fél nyolckor már tolattam is a rámpára, és alig fél órával később már végeztem is. Miután ott állni nem lehetett, kimentem a pálya mellé egy parkolóba, amíg megkapom az új kanyart. Beütöttem, hogy végeztem, meg mennyi idom maradt, és vártam. Igazság szerint meg el is bólintottam, azért csak korán keltem. A telefon csengése ébresztett jó két óra múlva, es ekkorra már villogott a Cason is, főnököm hívott, hogy menjek Becsbe, a DHL-hez, ott jelentkezzek egy muksinál, az majd szól, mikor mehetek a Henkelhez rakodni.
Mert, hogy ott nem lehet parkolni. A címet beütöttem, megnéztem, mégis merre hány méter, aztán elindultam. 25 km volt, erős 40 perc alatt itt is voltam. Azért Bécsben már van forgalom…

Ez már Bécs

Leparkoltam, megkerestem az ipsét, mondta, hogy „varten in camion”, aztán otthagyott. Két órával később hívott a fonok, hogy 16 órára van időpontom. Mondom, az kaffa, mert a munkaidom meg 17-kor lejár. De ugye ki lehet egy héten tolni háromszor +2 órával. De csak ha muszáj! Érdekes, a cégnél eleve úgy számolnak, hogy egy műszak 15 óra lehet. Pedig így a pihenőidő csak 9-nek számít, hiába állok akar 10 órát is, 24 órát kell nézni, es ugye ha abból 15 a munkaidő, akkor már csak kilenc marad… Mindegy, mondtam, hogy OK, aztán vártam tovább. Csak azt nem tudom még mindig, hogy mennyivel induljak előbb, miután a cím Bécs túlsó oldalán van, innen 10 kilométerre. Belőttem az ébresztőt negyed négyre, e épp elpilledtem újra, mikor megint csörgött a telefon. Lefújva az egész, holnap reggel hét a felrakó, mert elfogy a munkaidőm. Bravó, hogy rájöttek! Így hát beálltam a DHL előtti parkolóba, ahol a teljes összkomfortot egy mobil retyo jelenti, és lezártam a napomat. Így legalább nem kell megint hajnalban indulnom, meg mennem.

Felrakó

Megüzentem haza, hogy mégsem leszek este Móváron, (eredetileg úgy terveztem, ma addig megyek) hanem csak holnap valamikor. A lényeg, megyek hazafelé, a lerakom Gyálon lesz, onnan szinte biztos a szerviz, meg egy-két nap pihi. Talán meg a Laci fiam ballagásán is ott leszek 30-an… jó lenne. Most már túl vagyok a vacsin, természetesen körömpörkölt volt, és egy igazán jó filmet kezdtem nézni, „Légihíd-Haragos égbolt” címmel. A berlini blokádról szól, amikor az oroszok blokád alá vonták nyugat-Berlint. Nagyon jó kis film, eddig tetszik. Nekem ez még az élő múlt, sokaknak már csak a messzi történelem. Én meg voltam kelet-Berlinben, meg nyugat-Berlinben is, ma is él bennem egy rossz érzés, amikor az erős kontrasztra, vagy a falra gondolok. A nejem a nagyfiúnkkal volt 7 hónapos terhes, amikor ’88 februárban jártunk ott, es a szállodai szóban ablaka a falra, es nyugat-Berlinre nézett. Emlékszem, álltunk az erkélyen, és néztük a fényreklámoktól ragyogó nyugati oldalt, majd kicsit odébb, alattunk a kopár, sötét keletit. Istenem, mar 22 éve! Na, nosztalgiából ennyit.
Tehát most film, meg egy rész hátra van, aztán pihi jön, ezerrel. A tudattól, hogy holnap lehet, otthon alszom, valami euforikus érzés száll meg mindig, alig varom a másnapot. Az idő kellemesen lehűlt közben, eddig meleg volt, de most esett egy kis eső, így nem hiszem, hogy gond lesz az alvással. Be is fejezem, jó éjt kedveseim, szép álmokat Magyarország!

Április 28. 09 óra 05 perc Galánta-Szlovákia

Nem jött össze… ilyen is van, ez van, ezt kell szeretni. Még van bő két hete a kocsinak műszakiig, úgy latszik, ki is használjuk az időt. Tulajdonképpen magam sem hittem igazán benne, hogy a hétre talán végeztem, ha már ott rakok le a telephelytől pár kilométerre, így nem éltem túlságosan bele magam. Olyan 80/20 százalékra vettem, mintha majdnem tutira fogadna az ember, hat most vesztettem. Mondjuk, hogy elhagyom az öreg kontinenst, arra azért nem számítottam.
Ennyi bevezető után, időrendben: Tehát reggel 7-re voltam bookolva a Henkelhez Becsben, a GPS szerint 9,6 kilométerre volt tőlem, a város közepén

Henkel udvara

Meg előző nap mondták azt is, hogy pontosan kell odamenni, +-10 perc tűréssel, mert az udvarban nem lehet parkolni, nincs hely, a környéken meg meg csak megállni sem lehet. Osztottam-szoroztam, úgy saccoltam, ha félkor elindulok, a lámpák, meg a forgalom csak fog rajtam annyit, hogy viszonylag időben érkezzek. Be is jött, hét előtt pár perccel fordultam be a meglehetősen szűk udvarba, és tolattam be az egyetlen üres helyre a várakozó kocsik közé. Szerencsém volt. Fogtam a papírokat, hátha kell valamelyik, majd megkerestem az „Export” feliratú irodát. Könnyen megtaláltam, ki volt táblázva minden. Azért alapos nép az osztrák is, nem kellett kóvályognom az üzem területén.
Bejelentkeztem, mondta a muki, hogy 30 percet várjak a kocsiban, majd menjek vissza. Így tettem, fel órával később már tolattam is a kijelölt rámpára rakodni. Rakományom 30 raklap mosószer volt, közel 20 tonna súlyban. Gyorsan megrakták a dobozt, újabb fél óra múlva már gurultam is ki. Szerencsére a gyártól közvetlenül a pályára vezet az út, nem kellett a sűrű forgalomban sokat araszolni. Mivel a szállítón lerakási időpontnak csütörtök volt feltüntetve, ahogy átértem a határon, felhívtam főnökömet, megérdeklődni, hogy hogyan legyen. Arra számítottam, hogy bemegyek a telepre, leakasztom a pótot, a kocsi szerviz, én ugye haza, majd két nappal később felakasztok, es megyek Gyálra. Így lett volna logikus, de nem gondolkoztunk egyformán. Azt mondta, menjek egyből Gyálra, hátha leszednek, aztán majd meglátjuk.
Így újabb tervem dőlt dugába, mert be akartam menni Mosonmagyaróvárra a telepünkre fürdeni, meg kajálni. Így nem mentem be, hanem egyenesen csapattam tovább a pályán Pest felé. Biatorbágy után megálltam a 45 perc pihenőre, reggeliztem, borotválkoztam, meg úgy alapjában véve „tisztába tettem” magam. Még mindig abban reménykedtem, hogy hazaérek, így nem akartam szőrösen megjelenni a család előtt. A Wincantonnál alig egy óra várakozás után mar állítottak is rámpára, úgy látszik, kellett az áru. Mikor leürültem, felhívtam főnökömet, hogy végeztem.

Lerakón

Azt mondta, várjak kicsit, mindjárt visszahív. Félreálltam, és vártam. Pár perccel később már hívott is, mondta, hogy Galánta másnap délben, onnan Angol. Puff! Erre azért tényleg nem számítottam.

Samsung -Galánta

Angolban már sokszor voltam, valahol tulajdonképpen szeretem is, nem annyira rossz pálya, mint sokan mondjak. De Galántának híresen rossz híre van, ezt eddig sikerült megúsznom valahogy.
Mindegy, ez is egy fuvarfeladat, meg kell oldani. Azért a telephelyet célba vettem, bevittem a járataimat. Nejemet felhívtam, mondtam, megyek hazafelé, kajáért be kell ugranom. Úgy kalkuláltam, másnap kora reggel megindulok otthonról. Azonban arra újra nem számoltam, hogy az a fránya GPS ami a kocsiban van, mindent lát, „a nagy testvér figyel” állandóan. Alig mentem az M6-on fel órája talán, mikor csörgött a céges mobil, főnököm kicsit mérgesen hívott, hogy azonnal forduljak vissza, és induljak Galántára, nem megyünk haza minden magyar lerakó után, meg hogy ő nem tartja ezért a hátát, meg egyáltalán… nyeltem egyet, persze ő otthon alszik esténként, de hát igaza van, ez nem esik útba, bár a különbözetet, ha kiderül, úgyis én fizetem, nekem meg ennyit megérne . Visszafordultam a következő kijáratnál, és elindultam Szlovákia felé. Hazaszóltam, hogy stornó a „randi”, majd legközelebb. Igaz, sem kajám, sem nagyon pénzem nincs, de majd bevásárolok útközben, pénzt meg kérek. Muszáj amúgy is, mert Samsunggal csak fizetős parkotokban állhatok meg útközben, plusz Angolban a Dartfordi híd Londonnal oda-vissza fizetős, 3,7 Font/út.
Este nem sokkal kilenc előtt értem a Samsung gyárához, nem volt nehéz megtalálni, végig ki van rendesen táblázva, bar a parkolót keresgéltem kicsit. Tele van Wabis kocsikkal, sokat járunk ide dobozos pótokkal. Nekem dél a felrakási időpontom, megvigasztaltak, hogy lesz este is mire végzek. A tachográd egyelőre pihenőn ketyeg, gyűjtöm az értékes órákat. Péntekig mindenképpen el kell jutnom Calaisig, ott akarom kivenni a 45 óra pihenőt, lehet, ha itt elhúzzák a rakodást, megint éjszakáznom kell. Csehnek írták elő az utat, így ott van Prága is, meg egyáltalán a dimbes-dombos vidék, a mogyoróscsoki autópályával. Tiszta öröm…

Prága

Pozsony

Pozsony kikötő

Rugby, valami ipari park. Úgy kell ott is időzítenem, hogy egy műszakba beleférjek, nem kellene drága pénzen Angliában éjszakázni. Ott 20 Font korul lehet aludni egy éjszakát. Aztán itthon vagy elszámolják, vagy nem…
Itt tartunk most, háromnegyed tíz van, hét ágra süt a nap, nem sokkal 8 előtt ébredtem, azóta csak ténfergek. Van itt a közelben valahol egy Tesco állítólag, majd ha már mindent tudok, meg megvan a pontos időm is, lehet, elmegyek. Most befejezem egyelőre, később visszajövök.

Május 03. 16 óra 40 perc Galánta-Szlovákia

később ugyan ott vagyok, mint ahonnan indultam. Ez éppen olyan eset, mint a viccben a bácsi, amikor először ül repülőn, és fejen repül vele a pilóta. Ugye egész addig csak azt mondogatta minden kunsztra, hogy „gondoltam…” Aztán egyszer csak, „ezt nem gondoltam volna…” Akkor repültek fejen, és ugye az öreg előbb becsinált, amire számított is, de a végén minden a nyakába folyt. Nos én is sok mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy ez fog történni. Akkor most szép sorjában…
Azzal hagytam ugye abba a napló írását, hogy álltam a Samsung parkolóban, hét ágra sütött a nap, és vártam a deli 12 órát, hogy bemehessek rakodni. Elérkezett végül az idő, és elmentem olyan fel órával del előtt jelentkezni. Vittem a referenciaszámot, (ami mint később kiderült, nem volt jó, nem az én autómra szólt) szükséges papírokat, mindent. Még ujjlenyomatot is vettek tőlem, komolyan mondom, a paksi erőmű reaktor blokkjába könnyebb lehet bejutni, mint ide. Tehát papírok letudva, alig fel órával később mar gurultam is be a gyár kapuján. Ott már alábbhagyott az optimizmusom, mert nem rámpára, hanem a parkolóba állítottak több várakozó kocsi közé. Végül ott sem kellett sokat állnom, dél körül már állhattam is a sok rámpa közül az egyikre.

Kinyitottam a pót hátulját, és rátolattam a kijelölt rámpára. Percekkel később már meg is kezdték a rakodást. Aztán a lendület alig fél óra múlva alábbhagyott, majd megszűnt minden mozgás. Először észre sem vettem, mert nekiálltam filmet nézni, gondoltam, majd szólnak, ha végeztek. Aztán a filmnek vége lett, mégsem szólt senki. Hátramentem megnézni, hogy mi a pálya, kapu leeresztve, kocsi félig sem, se ember, se targonca, csak az őr üldögélt a kuckójában egymagában. A kérdésemre, hogy most akkor mi is van, egykedvűen megvonta a vállát, és csak ennyit mondott:-most gyártják a tv-ket. Felvettem a földről az időközben leesett államat, és visszaültem a kocsiba. Reggel indítottam a tachot, ekkorra már erősen délutánra hajlott az idő, és még sehol sem tartottam. Így érdekes lesz Calaisig leérnem péntekig… már itt borult a gondosan felállított ütemtervem, és még el sem indultam. Mi lesz később? Ha sejtettem volna…
Azért este fél hétre csak elkészültek a rakodással, további bő fél óra múlva a papírok is a kezemben voltak, így elvileg nem volt akadálya, hogy elinduljak. A kérdés csak az volt, hogy hova? Eredetileg Waidhausig terveztem első nekifutásra az éljutást, aztán másnap valahol Németben egy Hof-ot gondoltam megállónak, pénteken meg Calais. Csakhogy ezzel az áruval nem állhatunk meg akárhol éjszakára, pl. Csehben egyáltalán nem, annyi időm meg nem maradt, hogy a határig elérjek. Át kellett menni Prágán, ami húzós, mint köztudott. Újra matekoztam a dolgot, és arra jutottam, hogy maradok, ahol vagyok, és másnap időben elindulva reggel, két műszakban elcsapatok Calaisig. Húzós lesz, egy tízest is mennem kell, de nem lehetetlen.
Így is tettem, kiálltam a parkolóba, és beütöttem a pihenőt. Nem mentem egész nap fél óránál többet, de a munkaidőm könyörtelenül ketyegett. Sokan ezt a problémát mágnessel hidalják át, én nem fogom. Eddig sem csináltam, ezután sem vagyok hajlandó rá. Elég egyszer megbukni, egy életen át fizethetek érte. Másnap reggel hatkor indítottam a napomat, a kötelező idő kivárása után nekifeszültem az útnak. Mivel Csehország fele kellett mennem, meg kerülni is kellett, az út is olyan, amilyen, azért sikerült az első etapban Humpolecig jutnom. A parkoló már ismerős volt, decemberben ott töltöttem egy emlékezetes hétvégét a kemény mínuszokban. A pihenőm lejárta után, már a „mogyoróscsoki” autópályán robogtam tovább. A rakomány 12 tonna 3D-s plazma teve volt, így a súly nem jelentett nagy kihívást, sokkal inkább az érték aggasztott. Inkább nem írom le, mennyi volt…

Waidhaus-kong a vámplacc az ürességtől

Waidhaushoz, a Cseh-Német határhoz nem sokkal három óra előtt értem, ekkorra már 7 óra 10 perc vezetési idom elhasználtam, a lehetséges tízből. Itt újra megálltam egy pihenőre, megvacsiztam, kerestem egy hof-ot elérhető távolságra a POI-k között, és újra a gázra léptem. Végül Rudenhausennel álltam ki, ekkorra mar 9 óra 40 percet vezettem a tacho szerint, és összesen 763 kilométert sikerült megtennem. Miután a héten már elhasználtam a két 10 órás lehetőségemet, másnapra már csak kilencet mehettem, ezért kellett minél jobban ráközelítenem Calaisra. Terveim szerint Belgiumban meg megtankoltam volna másnap, majd elvileg gond nélkül elérem a parkolót, miután mar „csak” 600 km körül volt hátra.
A hof-ban megvettem a jegyet, (10 Euro volt), megfürödtem, majd elfeküdtem filmezni. Szokás szerint szerintem el is aludtam. Valamikor kikapcsoltam a gépet, és rendesen lefeküdtem, itt már nem emlékszem a részletekre. Éjjel fel 12-kor telefoncsörgésre ébredtem, a céges telom szólt. Banbán felvettem, először azt sem tudtam, hol vagyok. A Samsungos figyelő srác hívott, és érdeklődött, hogy mikorra érek vissza Galántára. Mondom, majd ha végeztem Angolban. Mondja, nem, mert vissza kell vinni a cuccot a gyárba, lehetőleg minél hamarabb. Egyből kiment az álom a szememből, bár még mindig nem értettem semmit. Srác elmagyarázta, hogy valamit elszúrtak a gyárban, ezért az összes (4) Angliába tartó kocsit visszafordították. Nem tudtam, sírjak, vagy nevessek. Azért nyomtam tíz órán keresztül, mint a marha, hogy minél közelebb legyek Calaishoz másnapra, (ergo minél messzebb Galántától) most meg ugyan oda menjek vissza kilenc óra alatt. Mondtam, majd kiszámolom, meddig tudok menni, de végig nem valószínű, meg Ausztrián keresztül sem.

Sűrűsödik a forgalom Becs határában

Végül Mosonmagyaróvárt szavaztam meg, mint elérhető alternatívát, vezénylőm is azt mondta, addig menjek, míg biztonságos helyre nem tudok megállni. A saját telephelyünk csak elég biztonságos, gondoltam. Azt is kikalkuláltam, hogy ha odáig eljutok, akkor jó esélyem van egy otthoni hétvégére. Így is lett, nagy rohanás után, Ausztria fele, elértem a telephelyet, meg bő fél órám maradt is. onnan sikerült tíz perc alatt egy kollégát találnom, aki felvitt Pestig, onnan egy másik, aki Kecskemétre ment, hazáig.
Tegnap jöttem vissza busszal, az meg a telephely előtt rakott le. Reggel hatkor kijöttem ide, mindhárman itt vagyunk azóta is, a tv-ket egyenként kódolják át állítólag, valami kódhiba merült fel, ezért a keveredés. A gyár amúgy ma áll, nem tudni miért, de nem dolgoznak. Állítólag ez teljesen megszokott, nem egyedi eset itt, történt már máskor is hasonló. Nekem, nekünk mindegy, a kilométer így is ketyeg. Csak a várakozás ne lenne. Viszont mar reggeliztünk, ebédeltünk, sőt vacsoráztunk is, nagyon jutányos áron lehet az üzemi étkezdében enni nekünk is.

Nekem meg este hétkor lejár a munkaidőm. Kollégával megbeszéltük, aki mellettem áll, hogy megpróbálunk összetartani, ha sikerül, holnap reggel együtt indulunk. Itt tartunk most, közben eleredt az eső is, néha jön egy targonca, de nem igen történik érdemben semmi. Egyelőre ennyi, asszem elindítok egy filmet, aztán meglátjuk mi lesz. Később jelentkezem…

Május 04. 19 óra 30 perc Geiselwind-Németország

Megint nem jöttem vissza! Úgy elaludtam, hogy csak a targoncás kopogására ébredtem fel valamikor jóval éjfél után. Na de sorjában: mikor befejeztem az írást, hátramentem megnézni, illetve megérdeklődni, hogy mi újság, kb. mikorra végeznek. Sűrű vállvonogatás volt a válasz, láthatóan fogalmuk sem volt, de szegény melósoknak nagyon tele volt már a tökük mindennel. Ráadásul, azt a kocsit, amelyik elsőként készült el közülünk, és már-már irigyeltük, hogy kész, jó két órával később újra visszaállították a rámpára, és vagy háromnegyedig kipakoltak újfent. Valamit nagyon elkúrhattak, mert rohangásztak a kis koreai főnökök, mint pók a falon.
Szóval, miután az időm erősen fogytán volt, szóltam az egyik főnökkinézetű mukinak, hogy még max. egy óra, és én innen reggelig nem mozdulok, mert lejár az időm. Azt mondta, semmi gáz, (tudott magyarul) feküdjek csak le nyugodtan, majd ha előrébb kell állni két métert, hogy az ajtókat becsukják, szólnak. Annyit lehet óvatosan araszolgatva odébb menni, az nem probléma. Na de az alvás! Próbáljon meg valaki is úgy aludni, hogy negyed óránként rámegy egy targonca a pótra a háta mögött! Majdnem tengeri beteg lettem, a zajról nem beszélve. Néha azért elbóbiskoltam, de nem volt az alvás. Aztán elcsendesedett a zaj, megszűnt a mozgás, már kezdtem magam jól érezni, amikor kopogtak az ajtón, a targoncás volt, kért, hogy álljak előrébb. Beröffentettem a vasat, és óvatosan, centiről centire előrébb araszoltam, hogy le tudjak plombálni az ajtókat hátul. Mondtak, hogy a CMR majd hat után lesz kész, nem aggasztott a dolog, mondtam, felőlem igazán ráér, aztán visszamentem, végre alhattam. Két kollégám előbb kész lett órákkal, ok eddigre már elmentek. Igazuk volt, meg is beszéltük, hogy nem várunk egymásra, majd csak összeakadunk valahol.

Reggel nem sokkal hat előtt fel is ébredtem, kezdett beindulni a gyár, egyre jöttek a kocsik, nem is kellett az ébresztő. A reggeli teendők (sürgős) elvégzése után, (sok volt előző nap a kaja…) elbattyogtam az irodába a számlával, és kiállíttattam a CMR-t, meg a kihajtási engedélyt. A számlára nézve elszörnyedtem. Nem kevesebb, mint 316.000 Euró a rakomány értéke. Meg egy kis föle is van. Szerintem ennyi pénz nincs is… Nem csoda, hogy így vigyáznak rá. Amúgy valami csúcstechnológiás TV, amivel már felvenni, meg internetezni, meg minden mást lehet, szatellit vevő és minden más van benne, természetesen full HD. Ja meg három dimenziós, ez utóbbit elképzelni sem tudom, milyen lehet. Ellenben közel ezer píz darabja. Miután minden Papirral megvoltam, érzékeny, de egyáltalán nem faji búcsút vettem a gyártól. Komolyan, egész megkedveltem már, a nem egészen három eurós teljes menüjével, az éjjel-nappal nyitva tartó, vagy ot éttermével szinte belopta magát a szívembe. Azt hiszem, meg nem volt olyan napom, mióta ezt a munkát csinálom, hogy egy nap háromszor egyek főtt ételt, ráadásul bőségeset és finomat. Az, hogy amúgy nem halad a rakodás, egy dolog…

Egy kollégám ajánlotta ezt a Hof-ot, hogy próbáljak meg idáig elérni, több mint 700 km Galántától, 10 órába elérhető, de Prága is játszik ugye, így taposni kellett rendesen. Első nekifutasra Kuty-ig mentem, két óra alatt ott voltam, ott kivettem egy óra pihit, megreggeliztem, meg feltöltöttem az időközben kiürült ablakmosó tartályt, mert elkezdett csepegni az eső. Onnan úgy terveztem, hogy átcsapatok Prágán, meg amíg jutok, olyan négy órás etapot gondoltam magamnak. Prága rendesen be volt dugulva, így öt perc híján négy óra vezetéssel Rudna-ig mentem, itt újabb egy óra pihenő következett. Onnan meg több, mint háromszáz kilométerre volt ez a Hof, el is bizonytalanodtam, hogy elérem-e, de végül stauland újra rácáfolt a nevére, mert bar Nürnberg eléggé zsúfolt volt, de végül is ideértem. Végig 89 volt beállítva a tempomatnak, lejtőkön meg nem egyszer 120-al is meggurítottam a szerelvényt, így tudtam ideérni.

Étterem a Hof-ban

Nagyon kaffa kis hely ez tényleg, hatalmas parkoló, épp egy kamionkiállítás volt itt, illetve valami promóció, csináltam egy csomó képet egy Peterbilt kamionról. Nem semmi szerkezet, az biztos, bár szerintem valahogy nyers, hiába csili-vili, meg króm minden, szerintem a Merci kényelmesebb lehet…bár annak a fülkéje hosszban legalább a kétszerese ennek. Igaz, sokkal keskenyebb, az ergonómiát meg maximum hírből ismerik. De szép, az vitathatatlan.
A jegy árában benne foglaltatik egy vacsi kupon is, így a hűtőt megint csak nem nyitottam ki, besétáltam az étterembe, igazi kamionos kajálda, és ettem egy óriási adag steaket, hasábkrumplival, meg sokféle zöldséggel, meg valami szósszal, nagyon finom volt. A kuponon kívül, borravalóval együtt mindössze két eurót kellett hozzátennem, és ebben benne volt egy korsó hideg sör is.

Amcsi vasak

Egyszóval, most szebbnek látom a világot egy fokkal. Holnap nem fogok korán kelni, nem sok értelme van, szépen kiveszem a 11 órát, aztán elindulok. Még nem tudom, pontosan mikorra bookolnak be, csak annyit mondott a főnököm, hogy péntek délelőttre kér időt. Elvileg holnap Calaisba érek, így lesz egy kis időm, nem kell sietni. Ha megint vissza nem hívnak…
Most filmezés jön, közben csendesen emésztek magamban. Szerintem nem kell este ringatni, bár különösebben nem vagyok fáradt. Családdal mar váltottam pár SMS-t, középső fiam elvileg túl van mar a magyar es a matek érettségin, magamban szurkolok neki. Nem szaggatta nagyon az istrángot tanulás terén az elmúlt négy évben, most az utolsó pár hónapban kezdett igazán tanulni, remélem, nem lesz gondja. én, mi, bízunk benne, bar négy év lógást nem lehet büntetlenül megúszni. Azt hiszem, ennyi mára az írás, meg átrakom a képeket is a gépre, hogy ha netközelbe leszek, el tudjam küldeni.
Most elköszönök, jó éjt drágáim, szép álmokat,viszlát Magyarország!

Május 5. 16 óra 20 perc Aachen-Német-Belga határ

Eddig jutottam. Nem egészen így terveztem, de valahol számítottam is ra, hogy ha „Stauland” méltó lesz nevéhez, itt kell töltenem az éjszakát. Nem akartam mindjárt ellőni a két tíz órás lehetőségemet, ezzel a cuccal meg vagy itt állok meg, vagy Calaisban. Calais meg még messze van, túl messze ahhoz, hogy a maradék 3 órámmal odaérhessek. Reggel terv szerint indultam, a fél hetes kelés, pisi-kaksi-mosdás-kávé szertartás után rákanyarodtam az autobahnra, abban a reményben, hogy most aztán adok neki!... Alig pár kilométerrel odébb azonban előbb sűrűsödni kezdett az autófolyam, majd lassulni is. Éreztem, hogy ennek olyan „stau szaga” van, és valóban, nem sokkal később Würzburg magasságában be is állt a pálya. De nem kicsit, nagyon! Igazi, méretes, mint később megtudtam, (a rádióban a hírekben bemondták, és speciel ezt meg is értettem) laza 18 kilométeres hosszban játszottak nemzeti sportjukat derék sváb barátaink. Már jó pár kamion állt vészvillogóval a leállósávban, elfogyott az idejük, most „pihentek”. Az agyam kezdett forrni, én nem is értem, a németek ezt, hogy bírják elviselni. Igaz, ők csinálják maguknak, meg már meg is szokhatták…
Tulajdonképpen nem történt más, mint hogy felújítják az autópályát, és ezt nemes egyszerűséggel mintegy 40 kilométeres hosszon teszik egyszerre. Utána pár kilométer szünet, de korai örülni, mert folyt. köv. … Gyakorlatilag a 3.-as pálya teljes hosszában, váltakozó gyakorisággal, de el lehet ezt mondani bármelyik német sztrádára. Ahol meg netán nincs a fél, vagy háromnegyed út lezárva, ott meg előzni tilos. Bíztam benne, hogy majd a 4.-esre kanyarodva jobb lesz, de most valamikor azt is elkezdték. Tavaly elfelejthették felbontani, most gyorsan bepótolják. Szóval, katasztrófa. Nem is bírtam sokáig cérnával, alig két órával indulás után, megálltam Niedernhausen mellett, egy parkolóban. Az idegtől megéheztem… Egy kolléga mellé kanyarodtam, ő is Angolba, sőt Rugby-ba megy, mint én, de neki holnap reggeli a lerakója, felniket visz a Jaguár gyárába. Nem tudom, hogy ér oda, igaz, ő is tanácstalan volt. Javasoltam neki, addig kérjen új időpontot, míg nem késő, nem tudom, megtette-e.

Közeledik Prága

Útépítés útépítés útépítés....

Frankfurt reptér

Srau

Megreggeliztem, megmelegítettem az otthonról hozott, vasárnap bográcsban készült gulyást.
Szerintem savanyú volt, így feljavítottam egy kis (sok) piros arannyal, így nem éreztem, hogy savanyú, viszont marha sós lett. A nagy húsokat, meg a csülköt megettem belőle, a többi megy a szemétbe. Nem volt szívem kidobni, most meg már a második üveg ásványvizet iszom. Hogy a savanyú levesnek lesz-e böjtje, majd reggelig kiderül. Egyelőre semmi bajom, az állandó szomjúságon kívül. Egy óra állás után újra elindultam, azonban Nürnbergnél újra hatalmas stau fogadott. Itt már el is döntöttem magamban, hogy amennyiben eljutok Aachenig, itt befejezem a napomat, feltéve, hogy lesz hely a parkolóban. Szerencsémre, amikor befordultam, akkor állt ki egy kocsi a szálkából, így lett helyem, mert amúgy tele a placc kocsival.

Aachen

Megálltam, lezártam a napot, nem sokkal fél három után, bementem a Totál-kútra, megvettem holnapra az Euró-vignettát, és ezzel tulajdonképpen végeztem mára. Megírtam a menetlevelet, úgymond tényszerűen, így az is naprakész. Gyakorlatilag minden papírmunkával így állok, semmi elmaradásom nincs. Nem is szeretem elhúzni, mert utána nehéz kitotózni, mikor hol állt meg az ember, illetve mikor indult. Hiába a digitális tachográf, én a mai napig írom is, hogy mit csináltam, így a biztos. Megszoktam meg a korongos időkben, de sok kolléga így van ezzel. Pedig csak egy gombnyomás, hogy megnézze az ember napközben, hogy hogyan áll az időkkel, de a szokás hatalma…
Nemrég el voltam fürdeni, a szennyesemet is kimostam, így most nagyon friss és üde vagyok. Itt jó a zuhanyzó, nem időlimites, ki lehet élvezni a forró vizet. Egyébként rendesen hideg van, most is megy az állófűtés, meg éjjel, illetve hajnalban is el kellett indítanom, mert fáztam. Megnéztem, akkor 4, most meg 9 fok van. Néha csepereg is az eső, meg fúj a szél is. Igazi, barátságtalan őszies idő van. Otthon meg asszony írta, be kellett mennie a kertből a meleg miatt. Igaz, az jó ezer kilometerrel odébb van…
Most ennyi volt az ujjaimban, később meg (talán) visszajövök. Nézek egy pár filmet, aztán meglátjuk. Addig is viszlát!

Május 6. 17 óra 25 perc Calais Trans Marc All4Trucks parkoló-Franciaország

Már nem is lepődök meg rajta, hogy nem jöttem este vissza. De van magyarázatom! Ugyanis még kora este kikalkuláltam, hogy miután éjjel kettőre lejár a 11 óra pihenőm, plusz az UTC idő is átfordul a következő napba, nem várok reggelig az indulással. A matricám mar megvolt, 340-re voltam innen, ez normál esetben szűken, vagy egyáltalán nem fér bele egy műszakba. Viszont éjjel, a kihalt Belgiumon elvileg át lehet csapatni fel műszak alatt. Brüsszel szokott kellemetlen meglepetéseket okozni. Így hát, bármennyire nem kívánta egyetlen porcikám az éjjeli kelést, úgy határoztam, majd itt pihizek, és átjövök kora hajnalban.
Így is lett, egy darabig még filmeztem, aztán tíz óra körül eltettem magam egy kicsit szunyálni. Hideg, barátságtalan idő volt, én csak úgy ruhástól elfeküdtem a bevetett ágyon, gy a fűtést is bekapcsoltam. Nagy volt a jövés-menés a parkolóban, meg aztán a korai ébresztő tudata miatt is, nehezen aludtam, sokszor megnéztem az órát. Természetesen, amikor a legmélyebben aludtam, akkor volt éjjel kettő… Kiszálltam, nyújtózkodtam egyet, feltettem a gázra az előzőleg már összekészített kávéfőzőt, beütöttem a műszakkezdést, egyszóval elindítottam a napot. Nem mondom, hogy kialudt voltam, akkorákat ásítottam, hogy az állam recsegett bele. Kettő húszkor aztán nekiugrottam a kivilágított autópályának. Szinte teljesen néptelen volt, elvétve előzött meg egy-egy autó.
Később, ahogy haladt az idő, erősödni kezdett a forgalom, de alapjában véve egész Brüsszelig szinte a fékre sem kellett lépnem, tempomattal, öreguras 85-el gurultam. A brüsszeli gyűrűn már volt forgalom, de korántsem erős, így egykettőre átértem rajta. A Francia határ előtt, Veurne-ben letértem a pályáról, tankoltam a kijelölt kutunkon, majd újra a gázra léptem. Itt már kicsit sietni kellett, alig több mint egy órám volt mar csak a 4.5-ből, és még hátravolt jó 70 kilométer. Szerencsére nem jött közbe semmi, így háromnegyed hétkor a parkoló zsilipjéhez gurultam.

Beléptetőkapu

Előtér a bolttal

A nagy placc gyakorlatilag üres volt, most is az, alig pár kocsi van bent. Egyből a főépület elé álltam, így bőven a wifi hatosugarán belül vagyok, kiváló jelem van. Sajna a drágulás itt se kerülte el az árakat, minden többe kerül, mint tavaly, a net 24 órára a tavalyi 3 Euróval szemben most 5 pénz. Viszont, mint korábban már írtam talán, ez az on-line időt nézi, és egy hónapig jó.

Ennyien vagyunk

Étlap

Beálltam tehát, megvettem a netre a jegyet, majd egyből hívtam a nejem, hogy itt vagyok, megvagyok, stb.stb. Úgy terveztem, csak bejelentkezek, aztán szunya, baromi álmos voltam, de nem tudtam elszakadni a családtól, meg a nettől sem, információ-éhségem legyűrte a fáradtságot, így vagy két órát még a laptop előtt gubbasztottam. Azért az álmosság csak győzött, így kis időre elköszöntem a mamától, és kikapcsoltam a gépet, utána meg magamat. Mély álomba zuhanhattam, nem álmodtam semmit, de vagy 4 órával később, szinte frissen ébredtem. Újra gép be, „mentem haza”. Lőttem néhány képet a parkolóról, a főépületről, ezeket, meg a korábbi képeket, illetve a napló utolsó fejezetét elküldtem haza.

Parkolójegy

A nagy beszélgetésben rendesen megéheztem, ja meg a reggel vett, és megivott Yazoo kakaó is siettetett, így felkerekedtem, és bementem az étterembe, körülnézni, illetve fényképezni. A vége egy emberes adag steak lett, sült krumplival, rábeszéltek kollégáim.

Steak

Igaz, nem nagyon ellenkeztem. Van ugyan még a fagyasztóban hazai, de azt inkább majd drágább helyen eszem meg, ahol nem akarok vásárolni. Időközben pár kollégával is összejöttem, egyikük Birminghambe megy holnap, ez kicsit feljebb van, mint az én lerakom, így megegyeztünk, hogy fél háromkor együtt indulunk. Legalább addig sem leszek egyedül. Csak megint a hajnali kelés… ez a halálom, már nem nagyon szeretek tejjel menni. Azt vallom, amit az idősebb kollégák is szoktak mondani:”az éjjel nem azért van, hogy sötét legyen!” Lehet, már én is az idősebbek közé tartozom? Lehet. Mindegy, néha ki lehet, ki kell bírni.

Étterem

Mostanra túl vagyok a borotválkozáson, „sima bőrű” lettem, a fejem felett száradnak a kimosott pólóim, én meg jóllakott napközis módjára félig fekvő helyzetben kalapálom a billentyűzetet. A kabint ma kis híján átrendeztem, mert amikor beszegettünk a családdal, folyamatos, és nagyon idegesítő kattogás hallatszott a hangszórókból. Ugyan akkor, a hangminőség csapnivaló volt. Nagy sokára, nemrég kiderült, hogy otthon, a WiFi-s routerunk mellett volt a mikrofon, ráadásul ismeretlen okból állítólag a router fele fordítva. Az ütemes kattogást az interferencia okozta. Asszony véletlenül elfordította a mikrofont beszéd közben, és csodák csodája, megszűnt a kattogás, és kiváló lett a hangminőség. No comment…Én meg itt kerestem, hogy mi zavarhatja a gépet. Na, mindegy, most még egy pár órát netezek szerintem, még a hazaiakkal beszélgetek, aztán csapunk egy gyors szundit. Még nem tudom, mit hoz a holnap, kolléga az előbb volt itt, ő angolból hazafelé megy. Szeretném remélni, hogy én is majd.

Most megyek vissza az otthoniakhoz, innen meg elköszönök.
Jó éjt drágáim, jó éjt Magyarország!