Hónapok óta kíváncsian vártam mi lesz a KDE 5-ből, most pedig volt egy kis időm, feltettem, apránként ismerkedek vele. Még csak pár órás az ismertség, ezért csak egy gyors helyzetjelentést írok.

A KDE-től indulva a KDE SC-n keresztül eljutottunk a hangzatos nevű KDE Frameworks-höz és a Plasma Workspaces-hez és ennek a kettőnek az 5-ös verziójához. A 4-es verzió legutóbbi, 4.14-es kiadása is, de már az azt megelőző javítások is nagyon jók, nálam gond nélkül működtek, ezért kicsit félve vágtam bele a váltásba.
Szerencsére egyszerűen, problémamentesen történt a telepítés. Az openSUSE két tárolóját kellett csak felvennem, egyikben a QT 5 a másikban a KDE 5 van.

Ha a YaST-ból, grafikus felületen telepítjük a rendszert, akkor egy-két csomagot kell kiválasztani, pl. a plasma5-desktopot és a függőségeknek megfelelően a többit mellé is rakja a rendszer. Bizonyára van szép és egyszerű parancssoros módszer is, én most kattintgatni akartam.

A kettő szerintem nem ugyan az. Egy szerencsés véletlen folytán alakult szombatomról írok pár szót.
A legutóbbi, félbeszakított kirándulás óta kezdett rendbejönni a térdem. Nem nyúztam túlságosan, csak bringáztam, de nem tapasztaltam problémát, mehetnékem volt ismét.

Alg fórumtárs és a gugli Panoramio által kiadott képek meghozták a kedvem a Nagy-Kopasz tetején álló Csergezán-kilátóhoz. Nagykovácsi közel van, nem jártam még a környéken, az útvonal gyorsan összeállt: Máriaremetéről indulva megnéznézem a Remete-szurdokot, majd Nagykovácsi felett a Zsíros-hegy és Nagy-szénás. Majd délnek fordulva a Nagy-Kopasz, a Tarnai pihenő és a piros jelzésen vissza Hűvösvölgy és a Hárs-hegy lábához. Nem túl nehéz ~24 km-es túrának ígérkezett kb. 650 méter szinttel, ez nem sok.

Budai-hegység térképem nem volt ezért egyszerűen egy A4-es papírra írtam magamnak egy itinert.
Napok óta piszkált már, hogy nem találom a Pilis-Visegrádi-hegység térképemet. Ez most nem kellett ugyan, de szeretem a helyén tudni a dolgaimat. A hét közben túlságosan nem foglalkoztam vele, de péntek este odáig jutottam, hogy felforgattam a szobámat, hol lehet. Végül eszembe jutott, hogy legutoljára a szkennerben hagytam.

Nem is az eső volt a probléma, hanem a térdem...

Dömösről indulva Prédikálószék és Pilisszentlászlón keresztül Vörös-kő és Leányfalu volt a tervezett útvonal. A rossz időjárás biztos bekövetkeztének teljes tudatában indultam el. Nem félek az esőtől. Álmosan pislogtam kifelé a busz ablakán. Szentendrénél piszok nagy zuhi volt reggel 7 körül, de Dömösre érve elcsendesedett. Megfordult a fejemben egy rövidítés, mert visszafordulni nem akartam, hiszen egy kis esőtől semmi baja sem lesz az embernek. A Rám-szakadék esőben nagy élmény lehet, Dobogókőről pedig busszal már hazajöttem volna. Végül mégis bevállaltam a meredek emelkedőt Prédikálószék felé.

Tavaly kétszer is jártam erre, de akkor fentről lefelé jöttem ezen az útvonalon. A meredeksége ugyan nem változott, de felfelé az eső áztatta kaptató elég izgalmas volt, még inkább fárasztó, de leginkább csúszós. A völgyben vagy már felhők, vagy még köd volt, nagyon különleges érzés kerülgetett a látványától, ahogy ki-be úszik a fák közé. Hiába a nappali világosság, egészen horror filmes volt.

Borjú-fő

A márciusom nagyon szerencsésen jött össze. Az időjárás és a szabadidőm is engedte, hogy minden hétvégén el tudjak menni egy napra túrázni a Pilisbe, vagy a Visegrádi-hegységbe. Elsején a Pilis-tetőn, következő hétvégén Kiskovácsitól Szentendréig túráztam néhány kitérővel. Jelen írásom a hónap harmadik szombatjáról szól. Az azt követő hétvégén ismét eljöttem Visegrádra, de akkor már csak biciklivel. Március 22-én tehát Visegrádon és a környékén jártam. Jó szórakozást!

Előző túrám után javasolták nekem következő úti célnak Borjú-főt és környékét a Visegrádi-hegységben. A térképen látható „egykori honvédségi terület” felirat is biztató, légvédelmi rakétaállomás volt ott. Részben ezzel is sikerült pár ismerős érdeklődését felkelteni, így nem mentem egyedül.

A csapat egyik tagja felajánlotta, hogy menjünk autóval. Ez nagy kényelmet ígért, de az útvonaltervezést megnehezítette. A kiinduló és a befejező pontnak ugyanis praktikusan meg kellene egyeznie. A környéken azonban nem tudtam a kezdő csapat számára megfelelő nehézségű körtúrát kijelölni. Így sajnos maradt az oda-vissza út, amit egyébként jobb szeretek elkerülni.

A meteorológiai tavasz első napján gyönyörű időben volt szerencsém túrázni egyet a Pilis-tetőn és környékén. A pilisszentkereszti fánkfesztiválról viszont idő hiányában már lemaradtam. A túra előtt nem néztem utána, a lehetséges programoknak, a buszra pedig már siettem, hogy időben hazaérjek. Ennek ellenére maximálisan megérte, hiszen az eredeti célomat teljesítettem.

2014-es túraszezonomat február végén kezdtem meg egy szerencsésen szép szombati napon a budai hegyekben. A téli lazulás és a nagyváros hatására ismét nagyon mehetnékem volt már akár egyedül is. Ilyen szép időben pedig minek buherálja az ember a Debianját, amit azóta már visszacseréltem a kevesebb buherálást igénylő régről ismert openSUSE-ra. Ezt a frissített beszámolót is már a régi-új rendszeremen szerkesztettem.

Egyik jó barátomnak is hiányzott a természet, így amikor azon a február végi szombat reggel felkelt és látta milyen szépen süt a nap, azonnal hívott, hogy indulás kifelé!
Felzörögtünk a fogaskerekűvel a Széchenyi-hegyre, aztán irány Normafa, a János-hegy, majd a Hárs-hegy, végül Hűvösvölgy.

Még nem a Kinizsi, az várat magára, de bringával az első. Szeretek tekerni, de eddig olyan 60-70 között megálltam, azokra is ritkábban vitt rá a lélek, ráadásul az elmúlt bő egy évben elég keveset tudtam menni.
Az idén most péntek este tekertem először. A gépre rászorulna némi felújítás, ezért nehezen vettem elő. A tapasztalatok azonban jók voltak, így szombatra egy nagyobb kerülőt terveztem Szentendréig.

Bő másfél év folyamatos leépülés után szombat hajnalban elhunyt apai nagymamám. Idő híján sajnos nem volt időm hazautazni, így miután a hírrel elindult reggelem, mindenképpen kellett a szellőzés, lehetőleg egész napra, emberek nélkül. Csomagoltam egy kis kaját, pumpát és láthatósági cuccokat, majd indultam.