Régen írtam már ide túrabeszámolót. Elég változatos volt az elmúlt másfél évem, ezért rögtön kettővel jövök visszamenőleg még júniusból és júliusból. Mindkét teljesítménytúrám megérne egy-egy önálló bejegyzést, mégis annyi hasonlóságot és olyan ellentmondásokat is tapasztaltam mindkettő során, hogy egy cikkben kell feldolgoznom az eseményeket. A télen szinte hetente tudtam menni túrázni, bár inkább kisebb, 10-20 km-es távokon. Márciusban még voltam hosszabb távon, de az április teljesen kimaradt és májusban is mindössze kétszer voltam. Ezzel a kevés felkészüléssel ugrottam neki két százasnak...

2021.06.19. 08:25 - Indulás Füzérről

Beleszerettem a Zemplénbe!
Évek óta terveztem már, hogy elindulok a Zemplénben a Kazinczy emléktúrák egyik hosszabb útvonalán, de mindig közbejött valami. Az idén is terveztem, de le is mondtam róla, mert nagyon keveset túráztam április-májusban. A kondícióm és az általános felkészültségem messze volt az ideálistól.

Biztosan mindenkinek tele a hócipője az elmúlt hónapok első hullámával és a nem várt másodikkal is. Nekem is. Keveset írtam mostanság a Logout-on a túrázásaimról, nem mintha sokan olvasnák, de jól esik megosztani az élményeimet. Szerencsére nem volt eseménytelen az elmúlt 5 hónap. Pár gondolat erejéig visszatekintek erre az időszakra és kihasználom a személyes bejegyzés adta kötetlenség és szófosás lehetőségét.

03.20. Börzsöny, ereszkedés a K+ jelzésen a Fekete-patak mellett

Március közepén-végén sok más céghez hasonlóan egyik napról a másikra álltunk át home officera, aminek nagyon nem örültem. Nem örültem, mert nem szeretem a home office-t. Korábban sem szerettem és a mostani hosszabb távú tapasztalatok alapján sem szerettem meg. Igen, vannak előnyei, tapasztaltam is egyik-másikat, de bennem nem ezek kerültek előtérbe.

"Van még munka, de a télen elkészülök." Ez volt az előző rész egyik utolsó mondata 2019.11.12-én. Úgy alakult, hogy már tavasz van, de mégsem készültem el. Takarózhatnék vele, hogy nem írtam melyik télen, de ez nem kifogás. A tervekkel ellentétben nem igazán volt kedvem haladni a télen a hajóval. Decemberben inkább a 3D nyomtatott fézerrel foglalkoztam, január pedig a túrázás terén alakult jobban, mint reméltem. Eltelt az idő.

A terv amúgy az volt, hogy április végére elkészüljek és sikerüljön végre egyszer látogatóként és a Longbow-val és az Asiaval "kiállítóként" is eljutni a Moson Show-ra. Aztán jött a március és a mindenki tudja mi. Minden tervezett esemény elmarad, amik közül kifejezetten a teljesítménytúrákat nagyon bánom. Voltak terveim az idei évre és felkészülés terén nagyon szépen fel volt építve a március áprilisom... De ez legyen a legnagyobb bajom, komolyabb problémák is lesznek még néhány hónapig.

Február első hétvégéjén már második alkalommal jutottam el a felsőtárkányi Bükki Kihívás teljesítménytúrára. A koncepció változatlan: téli éjszakai teljesítménytúra a Bükk délnyugati felében, érintve a legmagasabb csúcsokat is. Bár a tavalyi beszámolóból talán nem ez jön le elsőre, de minden nehézsége ellenére hatalmas kaland volt akkor is és most is az 50 km-es táv, még ha különböző útviszonyok és eltérő útvonal is volt.

A tavalyi élményekből kiindulva egyértelmű volt, hogy az idén vissza kell mennem. A limitált létszám miatt pár perc alatt be is telt az 50 km-es táv a decemberi jelentkezéskor. Januárban már mocorogtam többet és nem is betegedtem le, így jó formában szálltam buszra szombat délelőtt.

forrás: az esemény FB oldala

Az idei évben elég korán kezdtem a kirándulást, konkrétan január elsején még éjszaka/hajnalban. A Pilis-tetőről, a Boldog Özséb kilátóból néztem meg a napfelkeltét és már oda is egy kb 10 km-es éjszakai túrával jutottam fel reggel 6:20-ra.

A szilveszteri hidegfront szerencsére elég jól kitakarította a levegőt, így fantasztikus látvány tárult elém a környék egyik legmagasabb pontjáról. Eszméletlen fények és színek/színátmenetek voltak. Ilyenhez még nem volt szerencsém. Leszámítva a 40-50 km/órás szelet, leírhatatlan volt a nyugalom és az élmény.

Próbálkoztam a telefonnal (S10e) fényképezni és messze nem mindent, de mégis meglepően sokat visszaadnak a képek így utólag is. Nem volt pedig egyszerű a helyzet. Állvány nélkül, a kb 40-50 km-es szélben a korláton megtámasztva a gépet az áthűlt kezemmel igyekeztem megörökíteni a pillanatokat.

Az elmúlt hetekben összekaptam magam és jól haladtam a részletekkel. Igaz, még mindig a szerkezetépítés folyik, de megjött a kedvem, így sokszor esténként is foglalkoztam fél-egy órákat a hajóval. Több résszel is látványos haladást értem el az alibi 2. részben látottakhoz képest.

Persze még mindig elég csúnya a modell, hiszen látszanak a belsőségek, a cafatos régi papírok és az újonnan beépített darabok. Az új elemeknél is szinte csak a korábbról megmaradt hulladék papírokat és balsa fát használok. Furcsa, de jó érzés, ahogy épül be az egyre több papír és ragasztó, úgy lesz egyre nehezebb az egész modell. 1-2 héttel később terveztem jelentkezni, amikor még jobb állapotban tartok, de mégis mutatok egy köztes állapotot.

Keresd a hibát

Az átépítésről írt beszámoló második része inkább egy időhúzó alibi rész lesz, amiért ezúton is elnézést kérek. Az első részhez képest ugyan vannak változások, de azok nagyrészt még január végéig készültek. A mostani állapotot márciusban terveztem elérni, de a január óta elmúlt majd 9 hónapban szinte hozzá sem nyúltam a hajóhoz. Látszik is, hogy még mindig elég csúnya a régi cafatos papírok miatt. Ezek után nem is csodálom, hogy kb 13 év alatt fejeztem be a Longbow-t...

A most kezdődő őszi és majd a téli időszakban már jobban fogok haladni. Amikor papírral dolgozok, akkor fél-egy órára is érdemes már esténként leülni és bütykölni, mert egyszerű a takarítás és egyszerűen tudom a munkafolyamatokat is elosztani.

Az év elején eldöntöttem, hogy az idén minden teljesítménytúrámról írok egy-egy bejegyzést. Most sajnos ismét egy sikertelen, akarom mondani félig sikertelen, vagy félig sikeres (?) túráról kell beszámolnom. Nézőpont kérdése. Maga a túra légköre, a kis létszám, a szervezők, segítők, a táj nagyon szimpatikus volt, csak pozitívan nyilatkozhatok róla. De az apróságok sora most mégis ellenem voltak. Legalább jövőre lesz miért visszatérnem a zalai-dombságba.

Május végén a Kinizsi Százassal teljesítettem az első 100 km-es teljesítménytúrámat. Meglepően jól ment minden, tulajdonképpen eseménytelen volt az a nap. Egyszerűen minden tökéletesen összeállt arra a 24 órára, szerencsém volt.

Szeptember közepére beterveztem még egy jó hosszú túrát, amire jó lenne edzeni. A júniust azonban pihenésre szántam, a júliusom pedig egyszerűen katasztrofális volt. A borzasztó munkarendem miatt teljesen elaprózódott a szabadidőm és egy ~70 km-es bringázáson kívül gyakorlatilag nem volt alkalmam többet mozogni. Oké, a napi szintű bringázás munkába megvolt (kb 10 km oda-vissza és ha valamiért be kell ugrani a városba, akkor max 30 km), de ez az ülőmunka mellett semmi. Utolsó "bemelegítésként" vagy átmozgatásként júli 30-31-én tekertem összesen 140 km-t két részletben, bringával mentem ugyanis a csapatépítőnkre, de ez csak mint halottnak a csók... Egyszerűen nem éreztem azt a jó fizikai formát, mint 2 hónappal korábban.

Valószínűleg minden teljesítménytúrázó az életében legalább egyszer elgondolkozik rajta, hogy milyen lehet sikeresen teljesíteni (ha még nem tette meg) az ország egyik legrégebbi és egyik legnehezebb teljesítménytúráját a Kinizsi Százast. Sok év ábrándozás és tervezgetés után nálam ezen a hétvégén jött el a tettek ideje. Nagyon hosszú, nagyon fárasztó, de minden pillanatát megérte!

100 km és 3200 méter szintemelkedés Békásmegyertől Tatáig 24 órán belül futva és/vagy gyalog.

Talán nagy fába vágtam a fejszém, amikor az 50 km-es túráim után minden köztes lépcső nélkül dupláztam. Azonban ha már 50-re voltam kalibrálva, akkor fejben két ötvenesre osztottam a napot. Így lett nyomtatva az itiner is és a közlekedést tekintve az utolsó praktikus kiszállási pont, Mogyorósbánya is 50 km-nél volt. Úgy voltam vele, hogy ha jó állapotban és jó időben fejezem be az első ötvenet, akkor tovább megyek lesz, ami lesz.