A Holdvilág-árok
Az előző, Pilis-tetőre tett kirándulásomkor a pénteki zivatart követő napon mentem ki az erdőbe. Következő hétvégén az ismételt eső után csak még egy nappal később, vasárnap indultam útnak. Nem is gondolok bele, mennyivel rosszabb lehetett a helyzet szombaton, pedig nagyon jó idő volt. Óráról órára szikkadt fel az átázott talaj, azonban így is hatalmas sár volt. Ez a beszámoló egy korábbi, személyes bejegyzésem frissítéseként készült, jó szórakozást!
Március 9-én ismét ki kellett használni a jó időjárást és a szabad hétvégét. Remélem továbbra is ilyen lesz, mert tavaly március 15-én, akkori munkámból kifolyólag nekem is rengeteg plusz terhet rótt a nyakamba a hirtelen jött nagy hó, persze voltak nálam sokkal rosszabb helyzetbe került emberek is.
2013.09.28. szombat reggel 9:45, vastag felhőtakaró alatt alszik a Duna-kanyar. Ezt a képet még szeptember végén sikerült elcsípnem, amikor az áprilisi dobogókői túrámat zúztam le ismét, immáron csapat nélkül. 2014 márciusának 2. hétvégéjén azonban nem itt voltam.
A Pilis-tető után most kissé keletebbre vettem az irányt. A Kő-hegy, a Lajos-forrás és a Dömör-kapu környékéhez még az ősszel kaptam kedvet egy a Szép kilátás! blogon olvasott bejegyzés után. Érdemes a többit is elolvasni, nagyon hangulatosak. Végül egy november közepi péntek délelőttön gyorsan meg is néztem a Petőfi-kilátót egy gyors kiruccanás alkalmával. Tovább nem mentem, a környék érdekességeit későbbre hagytam.
Az akkori képekből is felhasználok most néhányat, mert a túra végére már nagyon merülőben volt a telefonom, így csak keveset fényképeztem. A képek minőségéért elnézést kérek, eredetileg nem címlapra szántam őket.
Az előbb említett úti célok tehát adottak, már csak ki akartam kerekíteni egy hosszabb, egész napos programra, ismét előkerült hát a térkép.
Forrás: Cartographia
Egy jó barátomnak megígértem, hogy áprilisban megyek vele futóversenyre, de szégyenszemre le kellett mondanom. Egyszerűen nem bírja a térdem a futást. Régebben is éreztem néha, hogy nem OK, de ritkán kapott olyan terhelést, hogy előjöjjön a probléma.
Február végén ez évi első túrámon azonban ismét előjött, így - gondolván a jövőre - elkezdtem szedni porcerősítőt. Bringázáskor nincs probléma, de a futást egyértelműen parkolópályára kell helyeznem. Túrázáskor szerencsére ekkora távolságokon úgy néz ki, nincs gond, ezért komoly célként tűztem ki magamnak a májusi Kinizsi 100 teljesítménytúra sikeres, szintidőn belüli teljesítését. Arra pedig készülni kell.
Most még ugyan nagy a szám, de kell az alapozás, így a térképen kinézett útvonal ellenőrzése után nyugodtan vettem tudomásul a kb. 20 km-es távot.
Ezt a magasságprofilt már az openmaps.eu oldalon található térképpel raktam össze utólag. A múltkor sokat nyűglődtem a turistautak.hu-n, ott a fórumon ajánlották többen is az előbbi oldal használatát. Az adatok a magyar felmérésből származnak, de a többit már sikerült használhatóbbra fejleszteni.
Minden kitérővel együtt végül 22,5 km-lett a megtett út hossza, a teljes szintemelkedés ~650 méter.
Indulás a tervek szerint Kiskovácsi-puszta buszmegállótól, majd felkapaszkodok a Holdvilág-árkon keresztül vezető piros kereszt jelzésen, majd a Bölcső-hegyen átkelve a zöld háromszög jelzésen érem el a Lajos-forrást.
Ezután tovább a zöld jelzésen Dömör-kapuig, a Bükkös-patak mellett visszasétálok az úton, és a kék kereszt jelzésen felmászok a Lajos-forrásig. Innen a sárga jelzésen irány a Vasas-szakadék, végül a Kő-hegy és kis kitérő a Petőfi-kilátóra, befejezésként továbbra is a sárga jelzésen lefelé érem el Szentendrén a HÉV végállomást.
Az éjszaka nagyon rosszul aludtam és nehezen is keltem, viszont korán tudtam indulni. A 8:55-ös dobogókői busszal már Pomázról gurultam Kiskovácsi felé. Most kevesebben voltak, mint előző héten, de a heringjárat ismét garantált volt. A reggel óta keresett életkedvemet végül egy jó kedélyű társaság hozta meg. Egyikük gyorsan körbeadott egy kis laposüveget némi vegyes gyümölcspálinkával. A kis korty az ő színüket, a hangulatuk pedig az én életkedvemet hozta meg. Sajnos a pálinka illata gyorsan elillant.
Miután hallottam, hogy egy helyen szállunk le, féltem, hogy egy irányba is haladunk tovább. A társaság és a hangulat megfelelő volt ugyan, a nagy hangerejükre azonban nem vágytam. Végül megvárták egy társukat a buszmegállóban, így egyedül, nyugalomban kezdhettem utamat.
A Holdvilág-árok simán van olyan jó, mint a Rám-szakadék. Ezt bátran mondhatom, azonban a most következő fényképek ismét csak nagyon keveset adnak vissza az akkori állapotokból. Az alábbi táblán is láthatjuk önkéntes embertársaink lelkiismeretes munkáját a megfakult betűk pótlásával és némi firkálással, Csak remélem, hogy két külön csapat művelte.
A fenti szövegben említett '99-es esőzésből nekem annyi rémlik, hogy azon a nyáron a Börzsönyben voltunk az iskolai vándortáborral. Az előző hetekben Kemencén komolyan rendezkedett a víz. A faluban is láttuk a nyomát, a hatalmas patakmedret, de az utána következő táborhelyre is az úton hömpölygő vízben sétáltunk át, néhol térdig vízben más útvonal híján. Esett is, jól átáztunk, estére be kellett gyújtani a szobákban a kályhákat, mert olyan hideg volt.
A Holdvilág-árok nevű patakmederben halad fel a kijelölt útvonal a piros kereszt jelzéssel. Tele van mindenféle, a patakmederbe és mellé való dologgal: kövekkel több méretben, kidőlt és a még megszokott módon álló fákkal, csobogó vízzel és sárral. A térképen látható "esős időben nehezen járható" figyelmeztetést komolyan kell venni, mert többé-kevésbé igaz az eső utáni időszakra is. Teljesen száraz időben talán nem lenne gond, de nem is lehet ilyen szép. Most nem volt benne sok víz, de így is óvatosan kellett lépdelni a sok helyen csúszós sár miatt.
A sár mellett azonban mohából is rengeteg volt. És kövekből és mohával belepett kövekből és mohával lepett fákból. Mindenhol gyönyörű, friss, zöld moha volt, ahol nem sár és avar borította a felületeket. Csodaszép! Ezek az egyszerű képek nem is adják át, mennyire. Mintha zöld plüss párnákat szórtak volna szét az egész hegyen.
Biztosan az időjárás miatt ilyen, az esőzés után, még nincsenek levelek sem, több fény jut le. Nem értek hozzá, de nagyon jó volt látni. Igyekszek majd megnézni teljes zöldülés után is. Az út egy kellemes, ám az általam reméltnél nagyobb emelkedővel halad felfelé. Sebaj, megérte!
A hegyoldalban bizony a fáknak is kapaszkodniuk kell. A kép alján egy forrás látható. Az arányok miatt hozzáteszem, kb. 80-100 centiméter magas a kőépítmény. Ezen a ponton tűnt fel először, mennyire csend van. Próbáltam is kiélvezni minden pillanatát. Akkor még nem tudtam, hogy az út kétharmada már forgalmasabb jelzésen halad, ahol bizony nem suttogtak az emberek.
Domini-forrás. Egészen bővizű még, biztosan ez is az esőzés miatt. Nem vagyok finnyás ember, de nem ittam belőle. Haladtam inkább tovább az egyre szépülő útvonalon. Nézzünk hát további mohával benőtt sziklákat.
Az érdekesebb történet a következő képnél kezdődött. A jelzés elhelyezéséből ítélve, miszerint a lépcsőtől távolabb a sziklára van festve, úgy döntöttem, nem megyek fel, bizonyára van lent is járható út, legfeljebb visszafordulok. Nos, megérte továbbmenni.
A bejegyzés elején látható térkép-részlet viszonylag régi, azon még nincs jelölve. A tavaly vásárolt térképemet viszont az induláskor nem néztem meg elég figyelmesen, így kellemes meglepetésként ért a meglátott Meteor létra. A nagyjából 6 méter magas szerkezet nagyban leegyszerűsítette a továbbhaladást, nem kellett kerülnöm visszafelé.
A változatosság kedvéért, puha mohával, vastagon benőtt sziklák.
Néhány méterrel mellette, a sziklafalban egy lyuk tátongott, ezt a térkép alapján Y-barlangként azonosítom. A Remete-barlangot és az ősi remete kultuszhelyet gyaníthatóan a korábbi lépcsővel elérhető kerülő mentén találtam volna.
Oda már nem mentem vissza, hiába csak pár perc kerülő, majd legközelebb megnézem.
A barlangba nem másztam be, nem néztem meg alaposabban, csak innen kívülről készítettem ezt a képet. Egyedül voltam, jobb a békesség, egészben akartam hazaérni. Mondom ezt azért is, mert a létra fokozottan balesetveszélyes!
Nem kell félni, de oda kell figyelni, amikor mászik fel az ember, ugyanis jelen esetben a patak kevéske vize éppen ráfolyik a létrára, így az csúszik.
Nem volt kérdés a folytatás, felmásztam. Szerencsére a hátizsákkal együtt is átfértem a hurkokon, amik az esetleges leesést nehezítik meg. Jól is néztem volna ki, ha megtörténik a baj, itt nincs akkora forgalom, mint a Rám-szakadékban. Most viszont nem kapcsoltam ki véletlenül a tartalék telefont, mint a múltkor.
Legalább az elérhetőségem redundáns maradt, ha már az életem nem.
A következő néhány száz méter is izgalmas volt, ugyanis teljesen összeszűkült a patak medre. Majdnem olyan volt, mint a Rám-szakadék patak és korlát nélkül. Igazából azon is elgondolkoztam, hogy rossz irányba megyek, mert a piros kereszt jelzést is elég régen láttam. Tovább mentem végül a mohás sziklák és a patak kövein mászva felfelé, mint később kiderült, a helyes útvonalon.
A Holdvilág-árokból kikerülvén egy rövidebb, erdős, könnyed emelkedő után elértem a képen látható hosszabb, kevésbé erdős és nem túl könnyed emelkedőt. Itt léptem be Sár Úr birodalmába, melynek felépítésében nagy szerepet vállalt a korábbi eső és a szorgos erdészeti járművek. Ez már a piros kereszt és a zöld háromszög jelzés közös szakasza.
Az út csúszott rendesen, még jó, hogy nem egy nappal korábban indultam el, mert lehet, hogy fel sem jutok. Na jó, a füves részen nem lett volna nagy gond, de a keréknyomban lefolyó esővíz nem engedte megszikkadni az utat. Innen nem túl messze elválik egymástól a két jelzés, már csak a zöld háromszöget kell követnem. Nos, egy kanyarban ezt nem sikerült megtenni, és lazán továbbmentem egy erdészeti úton kb. egy kilométert a Lom-hegy oldalában.
A jelzések hiányában hamar egyértelmű volt a rossz irány, de legalább megnéztem a terepet. Utólag láttam az openmaps térképén, hogy nem messze fordultam vissza az egykori MN6360 11/9 Pilisszentlászló (Lom-hegy) légvédelmi rakétaállomás helyétől.
Egy kis kereszteződésnél vesztettem el a jelzést, ahol majdnem egyenesen kellett volna menni, ehelyett teljesen logikusan balra fordultam. Akkor kezdtek munkához a favágók, és a nagy traktorjuk éppen eltakarta a jelzést a fán. Később gondoltam rá, hogy az egyik erdei úton lemegyek a hegy lábánál futó sárga jelzésre, és kis kerülővel, de több mászással értem volna el a Lajos-forrást. Végül visszafordultam. A másik irányból már látható volt a zöld háromszög jelzés, gyorsan surrantam hát tovább.
A Bölcső-hegy 588 méteres csúcsa felé kelletlenül köves volt az út, de addigra megkezdték a favágást a srácok odalent, így a fűrészek hangja már jobban zavart. Egészen jó kilátás lett volna a csúcson, ha van kilátó. De nincs. Pedig egy 5-6 méter magas emelvénnyel már a lombok fölé lehetne kerülni. Nagyjából 6 km-t tettem meg eddig.
Korábban valószínűleg volt itt valamilyen építmény. A 4 betontömb ennek alapozására utal, más azonban már nem. Középen tábortűz nyomai, a táblán pedig semmi nem látszik. Ha van az olvasók között, aki jobban ismeri a környék múltját, megköszönném, ha írna pár szót, vagy ahol kell, kijavít.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
