A Linux-szal való ismerkedésem kezdete a kétezres évek elejére-közepére vezethető vissza. Akkoriban még csak live CD-ként, később a Windows mellett, dual bootban próbálgattam a Linuxot, majd nem sokkal a Windows 10 megjelenése után, 2016-ban döntöttem úgy, hogy én innentől Linux felhasználó leszek.
Onnantól fogva, a saját gépeimen mindig valamelyik Linux disztibúció volt főállásban. Egy ideig volt Windows-om virtuális gépben, de aztán az is kikopott. Jelen pillanatban két laptopom, egy asztali gépem, három VPS szerverem, és két OpenWRT-s routerem van - ez mind Linux. Ezen kívül a munkahelyemen is rendszeresítettem magamnak egy Linuxos gépet, a céges Windows 10-es mellé. Tehát vegyesen felváltva használok Windowst, Linuxot, beleértve különféle szerververziókat is.
Néhány nappal ezelőtt a GNOME 42 megjelenése alkalmából végigpróbálgattam a friss kiadású, népszerűbb disztrókat, úgy mint Ubuntu, Xubuntu, Mint, és még egy pár, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve feltelepítettem a Windows 11-et a laptopomra. Eddig nem igazán használtam, csak egyszer próbáltam ki virtuális gépben, de mivel nem fogott meg, pár perc nyomkodás után töröltem is. Ezen kívül volt néhány gép az ismerőseim körében, amire feltelepítettem, de nyilvánvalóan az sem ugyanaz, mint mikor huzamosabb ideig használja az ember a saját gépén.
Úgyhogy fogtam a kis Lenovo X240-et (Core i5 4300U, 8 GB RAM, 120 GB WD Green SSD, backlit billentyűzet), és rátoltam a Windows 11-et. Mondanom sem kell, hogy a TPM ellenőrzést már a telepítő elején bypassolnom kellett, és ha már ott voltam, a secure boot követelményt is kilőttem (a Linux miatt ezt ki szoktam kapcsolni a BIOS-ban).
Majd a telepítés után következett a belakás...