Mégsem számőzöm az AI-t az életemből :(

ÚJ bejegyzés

Mert nem tehetem.

Megkövetem magam, és a múltkori írásommal ellentétben sajnos azt kell mondanom, nem fogom száműzni az AI-t az életemből.

Story: elkezdtem játékfejlesztéssel foglalkozni olyan másfél évvel ezelőtt. Egy picit Go-ban Ebitenengine-nel, de hamar átálltam Java-ra és LibGDX-re, mert alapvetően a Java a "fő" nyelvem. Na most, aki nem tudná, annak mondom, hogy a Java nem egy kifejezetten modern nyelv, van benne pár elavult koncepció. Használható, nincs vele gond, de a modernebb nyelvek már sok képességét meghaladták.

Emellett a LibGDX is egy viszonylag alacsony szintű library, a játékfejlesztéshez szükséges alapvető képességeken túl van ugyan egy-két kiegészítő képessége, de kanyarban sincs mondjuk egy Godothoz képest, nem beszélve a Unityről vagy az Unrealről. Ennek megfelelően elég lassan haladtam a játékkal (persze, több más ok is közrejátszott, de ezeket kivonogattam az egyenletből).

Idén január közepén kezdtem foglalkozni a LibGDX-szel, onnan számítom a játékom fejlesztésének kezdetét. Lassan kész lesz, tulajdonképpen már a végső simításoknál tartok. Nem egy bonyolult játék egyébként.

És most jön a "de" rész: DE azt látom (benne vagyok mindenféle indie játékfejlesztős közösségben), hogy aki AI-t használ, az ezerszer gyorsabban halad, és tök jó végeredményt ad ki a kezei között. Már ott tartunk, hogy sokan tényleg nem tudnak kódolni, vagy csak felületesen ismerik az adott nyelvet, amit használnak. Az AI agent megírja nekik a scriptet, megmutatja, hogy ide kattints, oda kattints, és kész a játék. Két hét alatt elkészül az, amit hagyományos módszerekkel megcsinálsz mondjuk három hónap alatt.

Az AI mindent felzabál, mindenbe beleeszi magát. Lassan a wc papír is AI alapú lesz, és szólni fog, ha nem törlöm ki elég alaposan a seggem. Biztos boomerkedésnek hangzik a siránkozásom, és most olyannak tűnök, mint a ludditák, vagy mint a filmrendezők, amikor azon siránkoztak, hogy a CGI tönkreteszi a filmezést.

De én valahol szomorú vagyok, mert szeretek problémákon agyalni, szeretek osztályokat építeni, az osztályokból pedig a kész programot előállítani. De egyszerűen nincs értelme, mert minek? Minek szenvedjek azzal, hogy töviről-hegyire megtanulom az adott nyelvet, meg minden egyebet, ami kell a játékhoz, miközben tizenéves vibecoder gyerekek negyed annyi idő alatt lefejlesztik ugyanazt a játékot közel nulla tudással? Az igaz, hogy ingyenes AI toolok elég változó minőségű kódot generálnak, a legtöbb esetben inkább rosszat, mint jót. De volt alkalmam látni, hogy milyen kódot generálnak a fizetős toolok, és azt kell mondjam, egyáltalán nem rosszat.

És nem csak a kódolásról van szó, hanem most már ott tartunk, hogy beadsz egy képet az AI-nak, megkéred, milyen animációt generáljon hozzá, és ő frameről framere legenerálja neked, neked már csak textúra atlaszba kell raknod, és mehet be a játékba. Szomorúan veszem tudomásul, hogy itt tartunk.

Aki nem használja az AI-t, az előbb-utóbb komoly lépéshátrányba fog kerülni a többiekhez képest.

Amúgy boldog karácsonyt mindenkinek! :)

u.i.: ha bárki, akár élő ember, akár AI, azt mondja nektek, hogy jobbak a code first megközelítésű, alacsony szintű game engine-ek, mert (insert bármilyen random indok here), ne higgyetek neki. A világon semmi értelme lemenni ennyire alacsony szintre, ezerszer jobban jártok a magasabb szintű frameworkökkel. Weboldalt sem úgy kezdesz el építeni, hogy megírod magadnak assemblyben a HTTP szervert...
Így utólag azt gondolom, rossz döntés volt a LibGDX. Ha Godot használtam volna, már rég készen lenne a játék, AI használata nélkül is.

  • emvy
    félisten

    Az olyan apróságoktól kezdve, mint a kötelező pontosvesszők, az olyan dolgokig, mint a light threadek hiánya (ami tudtommal még mindig inkubátorban van, de FIXME, ha tévedek), a sok boilerplate kód (pl. getterek/setterek), nullable típusok, null safety operator, spread operator, stack-en tárolt value objektumok, ...

    Igen, szépen fejlődik a Java is, de néha azért irigykedve nézek a Kotlinosokra meg a C#-osokra...

    Az async-awaittel amúgy mi a gond? Szerintem megvan a helye annak is.

    > Az async-awaittel amúgy mi a gond? Szerintem megvan a helye annak is.
    [link]

  • Ha nem tudnék rajzolni és animálni, akkor megcsináltatnám a mesterséges intelligenciával. Ha nem tudnék hangeffekteket komponálni, azt is megcsináltatnám vele. Zenét is írok, ha kell, bár már régen írtam zenét.
    De semmivel sem lesz jobb, mint ha AI csinálná. A Suno olyan zenét generál, hogy azzal nem kelsz versenyre néhány évnyi studiós tapasztalat nélkül.

    Pont ez a baj, hogy amit az AI kiköp magából, az már egyáltalán nem fos.

    Nem jobbnak kell lennie, hanem olyannak, amit te csinálsz.
    Az alkotás nem arról szól, hogy minél jobb legyen. Van egy elképzelésed, az a cél. Nem érdekes, hogy valaki jobbat tud, mert az nem az.

    Nekem pl. sok film azért hervasztó, mert sokkal jobban néz ki pl. könyv alapon az, amit elképzeltem :D

  • urandom0
    őstag

    > Na most, aki nem tudná, annak mondom, hogy a Java nem egy kifejezetten modern nyelv, van benne pár elavult koncepció.

    A friss (25, de akar 21) Java abszolut modern nyelv. Sot, elkerult egy csomo hibas dontest, ami mas nyelvekbe belekerult, es utolag derult ki, hogy milyen rossz otlet (async-await, peldaul).

    Az olyan apróságoktól kezdve, mint a kötelező pontosvesszők, az olyan dolgokig, mint a light threadek hiánya (ami tudtommal még mindig inkubátorban van, de FIXME, ha tévedek), a sok boilerplate kód (pl. getterek/setterek), nullable típusok, null safety operator, spread operator, stack-en tárolt value objektumok, ...

    Igen, szépen fejlődik a Java is, de néha azért irigykedve nézek a Kotlinosokra meg a C#-osokra...

    Az async-awaittel amúgy mi a gond? Szerintem megvan a helye annak is.

  • urandom0
    őstag

    Aki nem használja az AI-t, az előbb-utóbb komoly lépéshátrányba fog kerülni a többiekhez képest.

    Miért akarnál komolytalan és alkalmatlan emberekkel versenyezni? Ha nem hajlandó és/vagy nem képes odatenni a tehetséget és munkát, akkor tulajdonképpen mi is a hozzáadott értéke? Nem tudsz rajzolni és animálni? Keress valakit, aki tud! Nem tudsz zenét szerezni és hangeffekteket komponálni? Keress valakit, aki tud! Csak sztorid és elképzeléseid vannak, de nem tudsz programozni? Keress valakit, aki tud! Te és ők értéket fogtok előállítani. Az MI huszárok meg MI f*st.

    Ha nem tudnék rajzolni és animálni, akkor megcsináltatnám a mesterséges intelligenciával. Ha nem tudnék hangeffekteket komponálni, azt is megcsináltatnám vele. Zenét is írok, ha kell, bár már régen írtam zenét.
    De semmivel sem lesz jobb, mint ha AI csinálná. A Suno olyan zenét generál, hogy azzal nem kelsz versenyre néhány évnyi studiós tapasztalat nélkül.

    Pont ez a baj, hogy amit az AI kiköp magából, az már egyáltalán nem fos.

  • Agyalj azon, amin van értelme. Ami kuli, az menjen AI-val.
    Ha meg más gyorsabban végez, az ilyen esetben nem mindegy?

    Én az enshittified Google helyett használom, baromi hasznos, hogy egy infót nem kell keresni napokig. De helyettem nem dolgozik, és így is érteni kell, amit összeszed.

  • emvy
    félisten

    > Na most, aki nem tudná, annak mondom, hogy a Java nem egy kifejezetten modern nyelv, van benne pár elavult koncepció.

    A friss (25, de akar 21) Java abszolut modern nyelv. Sot, elkerult egy csomo hibas dontest, ami mas nyelvekbe belekerult, es utolag derult ki, hogy milyen rossz otlet (async-await, peldaul).

  • Hát, már OTP szintű garázscégek is bíznak a nagy nyelvi modellekben annyira, hogy így készítsék a rendszereiket. Mert:

    1. Az LLM-nek beadják a régi rendszer specifikációját (igen, egy banki rendszernél van ilyen, nem csak úgy vájbkódingolunk, hogy "csinálj valami olyat, hogy..."), és ráeresztik a régi forrásra. Már itt dőlnek ki csontvázak a szekrényből, amikor kiderül, hogy a régi rendszer itt-ott nem úgy működött, mint kellett volna.

    2. Elő az új igényeket, a kettőből csócsa, és összefésülés. Ha ellentmondás van, akkor sípol. Még pár kör iteráció a jogi részleggel stb.

    3. Az így megszült új specifikáció alapján elkészül a UI és backend, illetve a hozzájuk tartozó megfelelőségi tesztek.

    Nem arról van szó, hogy ember nem lenne képes erre a munkára (eddig is az volt), hanem hogy olvasórabszolgának lenni nem funny, mint ahogy egy vaskos salátát összevetni egy vaskos forráskóddal sem az. Plusz ha holnapra elfogadnak egy jogszabály-változtatást, azt is le kell tudni követni. (Esetleg jelezni, hogy "Kedves elvtársak, ez itt és itt mond ellent a többi jogszabályotoknak. Melyiket tartsuk be?")

    Nekem az volt a benyomásom, hogy a blogger a független játékfejlesztők közegéről írt, de biztosan tévedek. :F

  • joghurt
    addikt

    Aki nem használja az AI-t, az előbb-utóbb komoly lépéshátrányba fog kerülni a többiekhez képest.

    Miért akarnál komolytalan és alkalmatlan emberekkel versenyezni? Ha nem hajlandó és/vagy nem képes odatenni a tehetséget és munkát, akkor tulajdonképpen mi is a hozzáadott értéke? Nem tudsz rajzolni és animálni? Keress valakit, aki tud! Nem tudsz zenét szerezni és hangeffekteket komponálni? Keress valakit, aki tud! Csak sztorid és elképzeléseid vannak, de nem tudsz programozni? Keress valakit, aki tud! Te és ők értéket fogtok előállítani. Az MI huszárok meg MI f*st.

    Hát, már OTP szintű garázscégek is bíznak a nagy nyelvi modellekben annyira, hogy így készítsék a rendszereiket. Mert:

    1. Az LLM-nek beadják a régi rendszer specifikációját (igen, egy banki rendszernél van ilyen, nem csak úgy vájbkódingolunk, hogy "csinálj valami olyat, hogy..."), és ráeresztik a régi forrásra. Már itt dőlnek ki csontvázak a szekrényből, amikor kiderül, hogy a régi rendszer itt-ott nem úgy működött, mint kellett volna.

    2. Elő az új igényeket, a kettőből csócsa, és összefésülés. Ha ellentmondás van, akkor sípol. Még pár kör iteráció a jogi részleggel stb.

    3. Az így megszült új specifikáció alapján elkészül a UI és backend, illetve a hozzájuk tartozó megfelelőségi tesztek.

    Nem arról van szó, hogy ember nem lenne képes erre a munkára (eddig is az volt), hanem hogy olvasórabszolgának lenni nem funny, mint ahogy egy vaskos salátát összevetni egy vaskos forráskóddal sem az. Plusz ha holnapra elfogadnak egy jogszabály-változtatást, azt is le kell tudni követni. (Esetleg jelezni, hogy "Kedves elvtársak, ez itt és itt mond ellent a többi jogszabályotoknak. Melyiket tartsuk be?")

  • Aki nem használja az AI-t, az előbb-utóbb komoly lépéshátrányba fog kerülni a többiekhez képest.

    Miért akarnál komolytalan és alkalmatlan emberekkel versenyezni? Ha nem hajlandó és/vagy nem képes odatenni a tehetséget és munkát, akkor tulajdonképpen mi is a hozzáadott értéke? Nem tudsz rajzolni és animálni? Keress valakit, aki tud! Nem tudsz zenét szerezni és hangeffekteket komponálni? Keress valakit, aki tud! Csak sztorid és elképzeléseid vannak, de nem tudsz programozni? Keress valakit, aki tud! Te és ők értéket fogtok előállítani. Az MI huszárok meg MI f*st.

  • En azt gondolom megferhet egymas mellett a ketto. Megcsinalod gyorsabban az AI-jal a melot, aztan amit idot megtakaritott neked hasznalhatod akar a problemamegoldos-agyalos-potyogos hobbidra, amirol irtal, pusztan mert elvezed. :)

Még van hozzászólás! Tovább