Újabb kis irománnyal gyarapítanám a Németországba kivándorlással kapcsolatos bejegyzéseim.
Eme írás ötlete (is) igazából onnét jött, hogy egyre több üzenetet kapok privátba azoktól, akik ki szeretnének, vagy már kivándoroltak ide.
Sokszor kapom a kérdést, hogy miként vagy is inkább hol érdemes németül tanulni.
Attól függően mennyire tanulsz könnyen nyelvet, ez az iromány szerény véleményem szerint segítség lehet.
Én úgy jöttem ki, hogy a „Guten Tag”-on kívül nem tudtam semmit... ez volt négy és fél éve. Mostanra ha beszélek, akkor leginkább, ha egyáltalán szóba kerül, akkor onnét veszik észre, hogy nem német vagyok, mert van akcentusom. Ezen egyébként próbálok csiszolni, de elveszni soha nem fog.
Írni rosszabbul írok, mint beszélek, de hivatalos, céges szövegeket is kell írnom és az utóbbi időben ritkán hallom vissza, hogy lett volna benne hiba. Szóval annak ellenére, hogy nem tartom magam jó nyelvérzékűnek, elég jól belejöttem.

Halllllóóóó, extra zsét utaltam a DHL-el való küldés miatt.
![;]](/dl/s/v1.gif)


Na, de majd ő "megtámogatja", hogy működjön. 4 óra után eljutott oda, hogy nem lehet, hanem Windows 10-et kell venni, feltenni az iMac-re és majd akkor minden fasza lesz.



