Mostanában egyre jobban elmélyedek a repülőgép szimulátorokban. Szoktam játszani civil repülős játékokkal is (pl. Flight Unlimited, vagy Flight Simulator), de mivel érdekel a haditechnika, azokat a játékokat még jobban szeretem, ahol valamilyen vadászgépet, vagy vadászhelikoptert kell vezetni (pl. Lock On, Free Falcon, Black Shark). Ez nagyobb kihívást, és jobb élményt nyújt, de mindig rossz szájízzel játszok ezekkel, mivel pacifista vagyok (ellenben azzal semmi bajom, amikor CS-zek... ki érti ezt?). Íme egy játék, ami egyszerre nyújt izgalmas repülést a hadszíntér fölött, mégsem kell lelőni senkit: az F-117 Stealth Fighter.

Mint az már a címből sejthető, az F-117-ben egy lopakodó repülőgépet kell vezetnünk. A programot a Microprose adta ki 1991-ben, és az Abandoniáról ingyen letölthető (http://www.abandonia.com/), és DosBox-al játszható akár Linux alatt is. Nem ez az első lopakodórepülős program, amit kiadtak, ugyanis 1988-ban kiadták már majdnem ugyanezt a programot, csak F-19 néven. Akkoriban az amerikai Lockheed cég teljes titokban fejlesztett egy lopakodó repülőgépet. A játékfejlesztők csak ennyit tudtak, ezen kívül minden adat a gépről szigorúan titkos volt. Így hát a fejlesztők a saját józan paraszti eszükre támaszkodva kitalálták, hogy hogyan nézhet ki egy ilyen lopakodó repülőgép, hogyan működhet, és hogyan kell vezetni, majd erre alapozva kiadták az F-19-et. A poén az az, hogy olyan jól sikerült a játék, hogy a titkosszolgálat a fejlesztők fejére koppintott ipari titkok kiszivárogtatásáért, és a nemzetbiztonság veszélyeztetéséért, de persze nem volt alapjuk rá, hisz semmilyen adatot nem loptak el. Hiába, az amerikaiak azt hiszik, hogy amit ők szuper titkosan dollármilliók felhasználásával kitalálnak, másnak eszébe se juthat. Miután a gép kész lett, és már legalább a kinézetét és a nevét ismerni lehetett (F-117 Nighthawk), a Microprose átdolgozta a régi játékot, és így született meg az F-117 Stealth Fighter 2.0.

Philip Kindred Dickre először, mint a cyberpunk nagy előfutárára figyeltem fel. Az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal c. regénye – ami alapján Ridley Scott kultuszfilmje, a Szárnyas fejvadász készült – volt az első regény, amit tőle olvastam. Akkor csak a sci-fi írót láttam, és még nem tudtam, hogy ki is Philip K. Dick valójában.

Az író 1974 februárjában és márciusában olyan tapasztalatokat szerzett, amik megváltoztatták egész életét. Akár őrület, akár megvilágosodás volt ez; akár látomásoknak, akár hallucinációknak hívjuk őket, rányomták a bélyegét az író azutáni munkásságára. Az egész egy elakadt bölcsességfoggal kezdődött: a szájsebészeti beavatkozás előtt egy jó adag fájdalomcsillapítót (nátrium penthatolt) kapott, de úgy látszik, nem eleget. Hazaérve még mindig nagy fájdalmai voltak, így megkérte a feleségét, Tessát, hogy hozasson még gyógyszert (előtte egy időben Philip gyógyszer- és drogfüggő volt). Csengettek, Philip ajtót nyitott, és megpillantotta az - elmondása szerint - leggyönyörűbb lányt, akit valaha látott (a lány valószínűleg a halott ikerhúgára emlékeztette). A lány nyakában egy kis arany medált pillantott meg, ami egy halat ábrázolt, az őskeresztények szimbólumát. Ezután kezdődtek a látomások.

Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy nem vagyok goás. Szeretem a goa zenét (is), és az elveikkel is egyet értek, de nem tartom magam kifejezett goásnak. Mégis úgy gondolom, érdekes lehet a goa szubkultúra számára egy kívülálló véleménye. A goa kultúrával csak nem rég ismerkedtem meg, de a kapcsolódó témák már nagyon régóta foglalkoztatnak. Amit most leírok, az a goáról általam alkotott eszménykép. Az, ahonnan a Goa kiindult, az, aminek kellene lennie most is.

Először arról írok, ami a legfontosabb a goával kapcsolatban. Ami a lényege. Ez pedig a transzcendencia. Nevezik ezt sokféleképp: megvilágosodás, megüdvözülés, felébredés. A transzcendencia szó szerint felemelkedést jelent. Hogy mi is ez pontosan? A megvilágosodás nem más, mint felismerni a dolgok igazi mibenlétét. Rájönni és megérteni az univerzum törvényeit, azt is, amik nem mérhetők, amit nem látunk, csak érezzük, hogy vannak. A megvilágosodás annyit tesz, mint megtapasztalni, hogy van valami, ami felettünk áll - amit sokféleképp hívtak már: Isten (legyen a neve bár Jahve, Allah, az Úr, vagy akármi) a Természet, az Univerzum, a Kozmikus Szellem, stb. Rájönni arra, hogy minden és mindenki Egy (szeretet). Hogy mindig a jelenre kell figyelnünk, nem szabad hagyni, hogy az ego és a jövőtől való félelem megakadályozzon abban, hogy kiteljesítsük önmagunkat (béke). Hogy mindenkiben megvan az isteni szikra, vagyis mi teremtjük meg a saját valóságunkat, méghozzá a gondolataink segítségével (szabadság). Ezt jelképezi a bibliában, hogy az Úr a maga hasonlatosságára teremtette az embert. Ezek a törvények egyetemesek, az egész univerzumban érvényesek.
Ezekre az alapigazságokra már nagyon régen rájöttek, az őseink idejében. Az ősök komolyan vették ezt, és mint a legfontosabb tudást kezelték. Tanították a leszármazottjaiknak. Így alakultak ki a vallások. Megvilágosodott személyek voltak a nagy próféták: Sziddhártha herceg (aka. Buddha), Jézus, Rama Krisna, Zarathustra, Mózes, Mohamed, stb. Ők rájöttek az egyetlen Igazságra, és továbbadták azt, ki-ki a saját kultúrájának megfelelően. Ők indították útjukra a ma ismert világvallásokat. A tanításukat persze általában félreértelmezték, emiatt van, hogy mára a legtöbb ilyen vallás a végtelenségig elkorcsosult. Főleg a kereszténység.

A művészetet sokan sokféleképp definiálják. Ezen írásomban erre nem szeretnék részletesebben kitérni, mert egyedül ezzel a témával oldalakat lehetne megtölteni. Ehelyett azt a definíciót adom meg irányadónak, és írásom alapjául, amit én is igaznak vélek: művészetnek nevezhető minden olyan tevékenység, ami nem közvetlenül a természetes, állati ösztöneink kiélését célozza. Az ösztöneink egy dolgot szolgálnak: a létfenntartást. Mindig, amikor valamit a létfenntartás ösztönétől hajtva teszünk, az nem művészet. Tehát amikor egy tudós kifejleszt egy eszközt, ami jobbá teszi az emberek életét, az nem művészet, mert ez a létfenntartást szolgálja. Viszont ha ez a tudós nem csupán a praktikumot tartja szem előtt, hanem a kreativitását is beleviszi az alkotásba, akkor már művészetről beszélünk, hisz ilyenkor a találmánynak már önkifejező ereje van, nem csak a létfenntartást szolgálja. Az ehhez hasonló példákat hosszasan sorolhatnám, a lényeg, hogy ez a felosztás minden cselekvésre értelmezhető. Ezen kívül persze rengeteg más oldalról megközelíthető a művészet témája, de hozzám ez a definíció áll a legközelebb, és eléggé egzakt ahhoz, hogy világosan lehessen a művészetről beszélni ez alapján.