Hirdetés

Vers: Szivárvány-köd

A verset NEM én írtam, hanem:

A verset egy barátom ismerősének az ismerőse írta, azaz egy csaj, akivel szoktam haverkodni, és valamikor i.e. osztálytársak is voltunk, szóval a szerző: Virág [taps]

Szivárvány-köd

Lilán gomolyognak a füst-karok
és táncra perdülnek a piros fénnyel.
Rózsaszínű szárnyakat akarok
és glóriát kaktusztüskével.
Szívem kapuján orgonarüggyel dörömbölsz
s a várárok málnaszörppel van telis-tele.
Udvarhölgyek között álmodva sündörögsz
és vágyaidnak lila ezüst és rubin a szeme.
Érintésed szappanbuborékként pukkan
bőröm citromillatú hűs-forró jegén,
sálam tarka atombombát robban,
és a toll hegye megcsúszik szíved felületén.
Téli álom-paplanod bárányfelhőre cseréled,
meztelenül fürdünk a harmat-csókok között,
az apokalipszist csak tőlem reméled,
dallamokat keresek márvány-arcod mögött.
Most nap-mosoly helyett lila füst-karok,
táncra perdülve ezernyi fénnyel.
Szemedből felhabzó fehér liliomok,
keveredve kopott, tavaszi reménnyel.

Három féle magyar

Háromféle ember van ebben az országban, háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak.
Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte.
Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett.

Elolvastam: Leslie L. Lawrance - A keselyűk gyászzenéje illetve Wass Albert - Mire a fák megnőnek

Kicsit lemaradtam ezzel az olvasónaplóval :D

Ez még így, a többi regénye után is nagyon üt. Mint az író rajongója mondom, ez a könyv egy különösen jól sikerült darab :K Műfaja krimi, keleti népi elemekkel fűszerezve, és Indiában játszódik, főbb szereplői a párszik.
Igaz, kicsit rövidre sikerült, 300 oldal, de ez így pont 3 napig tartott :K
9/10

Ui.: Az elbeszélés természetesen egyes szám első személyű, ahogy azt már megszokhattuk.

Mázlim van :D Egyik osztálytársamtól kaptam ajándékba, ilyen ajándékozós menet volt az osztályban :DDD Éspedig azért van mázlim, mert ez annak a könyvnek (A kastély árnyékában) az előzménye, amit közvetlenül előtte olvastam. Szóval mondhatni, kapóra jött.
Varjassy István, és felesége, Minka életének 20 évét meséli el a Mezőségen.
A Szabadságharc után minden nehéz, az oláh parasztok által leégetett bárói kastély üszkös romjaiból új életet kell kezdeni. Tanyai udvartartás kezdődik, kemény, röghözkötött, de nemes magyar élet, kínlódással, kitartással, munkával az unokákért, és a népért.

Még mindig...

Újabb hasonló témájú vers. A szerző: magányom. Na, hát végül is ez az önsajnálat egyik kifejező formája nálam :DDD

Hiányzol

Hiányzol nekem, te gyönge kis leány,
Elég volt belőled, te méla bús magány!
Nevetni akarok, örülni az életnek,
Feledni bús baját az elmúlt éveknek.

Nevetni akarok, örülni az életnek,
De a múlt és jelen, csak veled telnek meg!
Messze vagy tőlem, nem ér el kezem,
Ahogy eddig se ért, Sosem volt kedvesem.

Távol vagyok tőled, s ha melletted állok
Érzem csak igazán e kínzó távolságot!
És, ha rád gondolok, s rád gondolok mindig,
Szívembe a bánat csúf billoga izzik.

AnonimMC

Akartam egy bemutatót írni, de igazából nagyon keveset tudni a srácról. Amit magáról ír:

Kedvenc szendvics: párizsis-sajtos
Testalkat: vézna
Bőrszín: zöldes-sárgás
Lemezek: kettő. K-Európa (7 szám), Jövőkép (17 szám) (meg még ezután egy, a Józanul, 4 szám), a többség az oldalról letölthető ingyen. De meg is veheted, mert az nekem jól esik, és úgy sokkal jobb hallgatni is. Meg kapsz stúdióbakikat.
További számok: Sok, többségben nem publikus, ám egy-kettő őskori lelet kiszivárgott, azokon lehet nagyokat nevetni a youtubeon.
Kor: 20 esztendő
Dalszövegeket magától írja: Igen.
Zenéket magától írja: Többnyire igen.
Társasjáték: Amőba
Anonim MC egy darab ember? igen.
Ki a fellépéseken mellette álló nagyobb ember?: Baark. Ott repel, hogy levegőt kapjak.
Kedvenc sör: Tényleg az Arany ászok.
Elfoglaltság: Zenéket írogatok sok embernek. Meg szeretem tévében nézni. ahogy emberek sportolnak.
Fóbia: Az éjjeli lepkéktől és a repülőgépektől.
Zsömle vagy kifli: Kifli
Következő lemez: Ha lesz lemez, azt biztosan látni fogod. De igyekszem, hogy minél hamarabb legyen.
Kedvenc nyelvtörő: Fekete bikapata kopog a patika pepita kövén.
Az iwiwes Anonim MC, az a valódi Anonim MC? Igen.
Beszólhatok neked nagyon durván? Persze, még e-mailben is megírhatod miért nem szeretsz. anonimmc@anonimmc.hu
Fel szoktál lépni valahol? Igen, ezt külön sose kell megkérdezni, ha van fellépés, arról ezen az oldalon tájékozódhatsz ott a jobb oldalon.
Stúdió A számok a Cultus Digital hangstúdióban készülnek, ahol Kolláth Zsolt a hangmérnök. Ő szeret viccelődni.

'r napom van...

Tegnapelőtt kezdtem el tölteni a MW2-t.
Tegnap egész nap autókáztam, mikor egyszer hazajártam, bekapcsoltam a gépet, hogy amíg hazajövök, szedje le, hadd játszhassak végre...
... mikor hazaértem, látom, a gépem ki van kapcsolva. Ha gőzmozdony lennék, sípoltak volna a füleim... Mint kiderült, öcsém egyszerűen kikapcsolta, mert hogy ő nem tud tőle kantersztrájkozni. Kedvem lett volna agyonütni a kölyköt.
De pechje van, most azért nem tud kantersztrájkozni, mert beletörölgettem ide-oda... primitív megoldás, ahogyan a bosszú is az... mert én ilyen SZEMÉT mocsadék ember vagyok. Hogy utálom most már magamat is. Vigyorgás... Élvezem, ahogy kínlódik.

Este letöltötte. Kettőkor fel akartam kelni, hogy tudjam kihasználni az időt... Kinyomtam az ébresztőt, visszafeküdtem... :W Reggel látom, nem megy. PH!-s topik, aztán pár perc múlva káromkodás. Ez amíg nekem lejön.
Reggel 10:20-kor nekifogtam az "update"-nek. Háromkor el kellett menjek itthonról, ebédelni a mamához, meg valamiket dolgozni. "Egy óra lesz." Mielőtt jöttem el, úgy hagytam a gépet, hogy addig is dolgozzon. 230kbps-al jön :(((

Screenshot

Na mivel játszik a szablya pajtás? Na mivel? Nem is tudtam, hogy ez ilyen jó :B

Hosszú haj?

Hosszú hajat szeretnék, vállig, aztán akár mellig, hátközépig érőt, gondolom értitek, milyenre gondolok.

A kérdések: mennyi idő alatt nő meg a jelenlegi 1 cm-ről? sok gond van vele? van tapasztalatotok? amíg megnő, hülyén fogok kinézni? megéri?

Tippeket várok...

Gitár, vagy nem gitár...

...ez itt a kérdés.

Most szólt osztálytársam, hogy a tesója barátjának (pasijának, amennyiben nőnemű testvére van) van eladó akusztikus gitárja.
Elég régóta tervezem már egy gitár beszerzését, szeretnék megtanulni játszani, de még nem jutottam odáig. Oszttársamnak nemrég említettem a dolgot, szóval valószínűleg így jutott el ez az ajánlat hozzám.

Ár: megközelítőleg 10k HUF
Egyéb: Amikor rákérdeztem, hogy miért adja el, illetve van-e hibája, a válasz az volt, hogy van másik gitárja, a hibája pedig, hogy elég nehezen járnak a hangkulcsok. Amúgy állítólag jól szól.

Képek a gitárról (gondolom nem számít személyes- vagy egyéb jog megsértésének, és nem baj, hogy ide felrakom):


Mottó

Egy hete találtam ki, már meg akartam örökíteni:

Én alapvetően színes egyéniség vagyok. Egyik felem fekete, a másik fehér.

:D