07.30. – 08.04. Hétfő-Péntek
Ez a hét nem hozott semmi váratlan fordulatot. Változatlanul tombol a nyár, amit elég rosszul viselek. Az, hogy nappal 35 fok van, amit 45-nek érezni, mondhatni hidegen hagy, akkor úgyis az irodában kell lennem, ahol tartósan 20 fokra lőtték be a klímát, de az esti hőség az zavar. Durva, hogy éjszaka sem feltétlen csökken a hőmérséklet 27-30 fok alá. A keleti fekvésű szobának, meg a fél ötkor kelő napnak hála reggel nyolc környékére kellemes 36 fok van, úgyhogy aludni annyira nem lehet. Viszont, egy kicsit igyekeztem javítani a helyzetemen, és beszereztem egy ventillátort. Ez sokat dob a komforton, ha beállítom a teraszajtó mellé, és egész este járatom, egész kellemes hőmérsékletet sikerül elérnem. Mondjuk, lesz úgy 30 fok környéke. Persze, a reggel ettől még nagyon szar, de már legalább van esélye pár óra alvásnak.
Tom szerint ez az időjárás kitart szeptember közepéig, és nem várható jelentős enyhülés. Itt nincsenek, vagy csak elvétve fordulnak elő hidegebb periódusok. Otthon ilyen szempontból sokkal élhetőbb a helyzet, mert lehet, hogy 1-2 hétig 35 fok van, de utána jön egy hidegfront, és egyből már csak 20-25. Na, errefelé ez extrém ritka, a múlt hét kivételes alkalomnak számított. Egy esetben lehet változás, ha tájfun érkezik, de az sem igazán jellemző ebben az időszakban. Bár, jelenleg legalább kettő van készülőben, és mindegyik érinti majd Japánt, Tokióig egyik sem fog eljutni, mind elkanyarodik majd nyugatnak, Kína, és Korea felé. Majd csak szeptemberben várható, hogy idáig is képesek legyenek feljönni, egyelőre még a légköri viszonyok erre nem alkalmasak. Egyébként, szombaton volt egy kis eső, de nem azt a hatást váltotta ki, amit vártam. Én azt hittem, hogy egy jó zápor kicsit majd felfrissíti a levegőt, ehelyett csak durván megdobta a páratartalmat, így az érezhető hőmérséklet nemhogy csökkent, hanem inkább nőtt. Nagyon boldog voltam.

07.29. Vasárnap
Most először aludtam tatamin, és mondhatom, egész jó volt. Kellemes volt végre egy kicsit hűsebb környezetben tölteni az éjszakát, a lakásomban reggelente kész pokol uralkodik mostanában. Mivel az ablakok keletre néznek, és fél öt körül van napkelte, hét órára kellemes 34-36 fokig melegszik fel a szoba. Ez ellen valamit majd ki kell találnom, mert az eddig se túl sok alvásidőt eléggé hatékonyan csökkenti ez a tényező. Bár, aludni jó volt, nem tartott túl sokáig, fél egykor feküdtem, és az ébresztő túl korai volt. Még este megkérdeztem Hirot, hogy mikorra állítsam az órámat, mikor szoktak kelni. Mondta, hogy úgy hat óra körül megfelelő lesz. Itt majdnem kiszaladt egy „baszd meg” a számon, de aztán szerencsére mégsem. Értem én, hogy a japánok kevés alvással is beérik, jóval kevesebbel, mint az európaiak, de ez akkor is állatkínzás. Eleve másnap volt, aludtam négy órát, és most meg ilyen korán kell kelni, ez így kissé gyilkos. Hiro betartotta a szavát, reggel hatkor pontosan megjelent a nappaliban, így én is kénytelen voltam fölkelni. Annyira nem volt rossz, mint vártam. Hiro kiment a kertbe virágokat locsolni, díszhalakat etetni, a felesége pedig nekiállt reggelit készíteni. A kertet itt úgy kell elképzelni, hogy egy cirka 2,5 x 3,5 méteres terület, tehát épp csak amolyan kilépő. Hogy ez itt mekkora értéknek számít, jól mutatja, hogy Hironak több éven keresztül az volt az álma, hogy a házhoz legyen egy ilyen. Ezt a kiváltságot az itteni emberek zöme nem engedheti meg magának. Érdekes módon, itt a díszhalakat a kertben, vagy a teraszon az ajtó előtt tartják, tehát gyakorlatilag kinti körülmények között élnek. Persze, itt most nem mindenféle kényes dél-amerikai, vagy ázsiai túltenyésztett csodákra kell gondolni. Általában aranyhal a divat, illetve, van egy tradicionális japán kishal, ami nagyon kedvelt háziállat. Hasonlít a nőstény guppyhoz mind alakban, mind méretben, viszont ez kevésbé színes, vagy tiszta fehér, vagy halványsárga. Régebben nagyon elterjedt volt Japánban, mára azonban már vörös listás faj, köszönhetően az élettér beszűkülésének. Viszont, akvarista körökben nagyon kedvelt, és ahogy látom, gyakorlatilag mindent túlél a tűző nyári napsütéstől a téli hidegen keresztül. Egy nagy cserépben laknak, nincs benne se szűrő, se levegőztető, Hiro vizet se cserél, csak mindig pótolja az elpárolgottat. Van a vízben jó sok növény, pár törpe tavirózsa, meg valami egyéb futó gaz.
A reggeli fél nyolc körül lett kész, akkor mindenki szépen asztalhoz ült, és evett. Ismét nagyon finom volt minden, még ha nem is ismertem fel az összes kaját, nem voltam válogatós, és mindent megkóstoltam. Kivéve persze az erjesztett babot.

07.28. Szombat
Mondanom sem kell, hogy szombat reggel fél tízkor én voltam az első az irodában, és összesen három ember érkezett még tízig. Hiro úgy tizenegy körül jelent meg, viszont érdekes módon frissen, kipihenten, egyáltalán nem volt másnapos. Ilyen téren irigylem őket, bár a szeszt nagyon nem bírják, kialusszák magukat, és nekik nincs másnap. Nekem egy kissé volt, de annyira azért nem durván, szolid fejfájás, álmosság, kis szédülés. Jól bevált módszert alkalmaztam, Xilox a fejfájásra, majd délben ebéd, és egy Monster az álmosságra. Szerencsére, itt is felfedeztem, hogy lehet energiaitalt kapni, egy doboz Monster 200 jenbe kerül, igaz, csak három decis. Nem is olyan vészes az ára, néha be fogok fizetni egyre, ha épp nagyon szét vagyok csúszva, még mindig elég jól helyre tesz, igaz, a rendszeres ivásról már elég régen leszoktam.
Szombaton nagy megtiszteltetésben volt részem, Hiro meghívott a házába egy hétvégére, és bemutatta a családját. Igazán jó volt, bár azért volt pár furcsa dolog, amire oda kellett figyelni. Hála az égnek, a napokban olvastam egy könyvet a japán emberekről, szokásokról, kultúráról. Ha ezt nem teszem, bizony, pár szituációban nagyon csúnyán sikerült volna leégetnem magam. Még így sem vagyok biztos benne, hogy mindent jól csináltam, de szerintem, nagy hibát nem követtem el.

Július 23-27. Hétfő - Péntek
Ez a hét villám tempóban telt el, gyakorlatilag hétfő után szinte egyből péntek következett. Ennek mondjuk örülök, hétköznapok úgyis baromi unalmasak, úgyhogy a hétvégék között csak a túlélés a cél. Ezt most lehet szó szerint venni. Mint, múlt vasárnapi fejfájásomból már sejtettem, visszatért a hőség. Míg a lehűlés a helyieket, a felmelegedés engem viselt meg. Valahogy érzékenyen érintett, hogy gyakorlatilag 24 órán belül 20 fok környékéről 33 fokra emelkedett a hőmérséklet. Ez az abszolút értékeket jelenti, tehát, a különbség még nagyobb. Minél hidegebb van ugyanis, szerintem a relatív hőérzet és a valós hőmérséklet között annál kisebb a különbség. Tehát, amíg a valós 20 fokot lehet 24-25-nek érezni, addig a 33 fok úgy 42-nek hat. Azaz, hőérzetben egy nap alatt majd 20 fokos emelkedés nem gyenge. Ismét nem lehet aludni éjszaka, sőt, még a szobában megmaradni is komoly kihívást jelent, és napközben erős motiváció kell ahhoz, hogy elhagyjam az épületet, mivel az aszfalt szinte sütőként funkcionál, felerősítve az amúgy is durva napsütést.
Persze, a légkondik ész nélküli használata is megnehezíti a létezést. A boltokban szabályosan fázni belépés után, de az anatómián sem jobb a helyzet. A múlt heti meccs, az irodai hőmérséklet igények dolgozók vs. cytométer asszó eredménye az lett, hogy hívtak egy szerelőt a géphez. Az először is közölte, hogy nem szükséges a méréshez a szobát lehűteni, ez baromság ahogy van, másrészt, a gép mögé felhalmozott könyveket, és cikkeket nem ártana eltakarítani, mert ventillátorok arra fújnák ki a meleg levegőt a műszer belsejéből. Komoly szakértelem kellett ennek a két dolognak a megállapításához. Minden esetre, a csávó nagyon lelkiismeretesen végezte a munkáját, mintegy két órán keresztül itt volt, és zömében az idegileg kissé gyenge asszisztens csajon, meg annak főnökén végzett pszichoterápiát. A kezelés sajnos nem hozta meg a kívánt hatást, csütörtök reggel ismét 18 fok fogadott. Cseles népség, úgy látom, másként találtak megoldást a kérdésre, mint vártam. Eddig, ha be volt kapcsolva a gép, lehűtötték a szobát, egyébként pedig 25-27 fok környéki hőmérséklet volt. Most simán azt játszák, hogy a vezérlést beállítják úgy, hogy tartósan 20 fok legyen, függetlenül attól, mit mutat a klíma panelja. Tehát, hiába is próbálna meg valaki változtatni, nem lehet. Tom is fázott, megpróbálta, semmi eredmény, a gép egyszerűen figyelmen kívül hagyta. Úgy látszik, hülyeség ellen errefelé sincs orvosság. Mindegy, további lázadásnak nincs értelme, tüntetőleg behoztam egy pulóvert, és kész, jobb ötletem nincs. Érdekes látni, hogy mindenki bejön, 20 perc után gyakorlatilag didereg, köpenyt begombolják, kis plédet magukra terítik, és úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, és tűrnek. Ritka birka egy népség.

Július 21-22. Szombat – Vasárnap
A hét elején még arra panaszkodtam, hogy meg lehet dögleni ebben a hőségben. Úgy tűnik azonban, hogy az itteni, és az otthoni időjárás közös hullámhosszon pörög, ugyanis a hét végére a semmiből megjött a lehűlés. A kollégák közül mindenki értetlenül állt a jelenség előtt, ez itt nagyon nem jellemző. Esős évszak hivatalosan is véget ért, innentől elvileg szeptember közepééig tartó folyamatos kánikula a tipikus. Úgy látszik, legalább az időjárás szeret engem, mert teljesült az a kérésem is, hogy az esős évszak lehetőleg ne legyen annyira csapadékos, és most is a nagy hőség után érkezett az enyhülés. Ugyan, ez most egy kicsit túl jól sikerült, de annyi baj legyen. Nekem nem szokatlan, hogy 35 fok után hirtelen már csak húsz van, a többiek meg bár kissé önző módon most nem tudtak meghatni. Ők ettől meg voltak zuhanva, és mindenki azt mondogatta, hogy ez olyan rossz, mert ilyenkor annyira könnyű megfázni. Amikor Tom öt percen belül kétszer fejezte ki ezt az aggályát, szolidan, célzás gyanánt mondtam neki, hogy ettől általában nem szoktam lebetegedni, szerintem az agyatlanul használt klíma sokkal veszélyesebb. Vette a lapot, bár kétlem, hogy a mosolya őszinte volt.

07.16-20. Hétfő – Péntek.
Végre nem a megszokott módon kezdődik egy hét. A golden week óta cirka először ismét egy munkaszüneti nap. Az okát nem tudom, de nem is érdekel. A lényeg, hogy ma nem kellett dolgozni, vagy, legalábbis nem volt kötelező. Mint pénteken kiderült, azért, hogy ne érezzem felhőtlenül jól magam, szinte mindenki más melózott, rajtam kívül. Tom ment a másik intézetbe sejteket pofozgatni, Hiro elfelejtette, hogy szünet lesz, úgyhogy egész nap az egereit pesztrálhatta, mert így időzített, pár fanatikus meg amúgy sem ismeri a szabadnap fogalmát, úgyhogy nekik édes mindegy volt. Tehát, röviden összefoglalva, Hiro megszopatta magát, a többiek eleve így terveztek, engem meg nem érdekel más hülyesége, én bizony a melóhely felé sem nézek, ha nem muszáj. Márpedig, kis szervezéssel úgy intéztem a dolgot, hogy ne kelljen ma se az egerekkel, se a sejtekkel foglalkozni. Persze, amikor pénteken Tom mondta, hogy hétfőn szünet, és ha nincs dolgom, nem kell jönnöm, őszinte meglepetést imitáltam, de akkor már pontosan időzítve volt minden. Úgyhogy, csak annyit mondtam vigyorogva, hogy még szerencse, hogy hétfőre nem terveztem semmi halaszthatatlan melót. Tom is vigyorgott, nem tudom, hogy átlátott-e rajtam, bár, nem mintha számítana.

07.15. Vasárnap
Most végre minden összeállt egy jó kiránduláshoz. Jó volt az idő, korán sikerült felébrednem, szóval összepakoltam minden szükséges dolgot, reggeliztem, és irány Kamakura. Már régen jártam itt, és akkor is csak a tengerpartot jártam végig, ideje volt már, hogy szétnézzek a városban is. Most már jóval több rutinom van vonatozás terén, úgyhogy gond nélkül megtaláltam mindent elsőre, jó vonatot fogtam, így már háromnegyed tizenkettőre megérkeztem a célállomáshoz.
Persze, ismét hatalmas tömeg fogadott, úgy tíz percbe telt kijutni a peronról, de utána ismét eloszlott a nép, így már vállalható volt a helyzet. Most nem a part felé vettem az irányt, hanem elkezdtem ládákat keresni. Otthon ugye, gyakorlatilag számomra ez helyettesíti az idegenvezetést, és az útikönyveket egyszerre. Reméltem, hogy itt sem lesz másképp, és bár Tokióban ez a taktika nem mindig működik, ez már itt eléggé külterület ahhoz, hogy ne legyen minden sarkon és bokorban láda. Nagyjából, bejött, amit reméltem, a rejtések itt már jóval több észről tettek bizonyságot, jó szórakozás volt keresgélni.

07.14. Szombat
Ismét elment egy teljes hét bármi különösebb esemény nélkül. Meló, már amennyi van, egyébként meg masszív túlélés. Újabb kiolvasott könyvvel gazdagodott gyűjteményem: Dan Brown, Az elveszett jelkép. Tudom, ez már elég régi darab, de otthon még sosem volt időm rá. Azt hiszem, jelzés értékű, hogy itt ez csupán öt napba telt. Ez van, remélem, sikerül még pár hasonlóan jó könyvvel összefutnom, bár az Éhezők viadala jobban tetszett, de leginkább dolgoznék, az lenne a legjobb.
Munka halad, sejtjeim élnek, sőt egész jól érzik magukat, tesztek is mennek, talán lassan már valami érdemleges eredmény is lesz. Persze, ez még odébb van. Ezen a héten általában már hat körül leléptem, mert semmi dolgom nem volt. Tom nem különösebben reagált a dologra, mindig mondtam a nap végén, hogy akkor most távozok, ő meg közölte, hogy rendben. Remélem, a hónap végén nem fog azzal jönni, hogy örülne, ha többet foglalkoznék a munkámmal. Az nem tenne jót a lelki békéjének.

07.08. Vasárnap
Hol vagyok? Miért van rajtam ruha? Mennyi az idő? Nagyjából ezekkel a kérdésekkel ébredtem, mindezt pokoli fejfájással megspékelve. A tegnap este szürreális képekben tért vissza, aztán szép lassan nagyjából minden részlet a helyére került, és tudatosult, hogy ismét sikerült szétcsapnom magam. Ez elég régen fordult elő, persze, nem ennyi szesztől, mint most. Előkapartam a telefonom, reggel kilenc óra. Lövésem nem volt, hogy hány órát aludtam, de azt biztosan tudtam, hogy nem eleget. Végül még tízig kómáztam, aztán feltűnt, hogy elállt az eső, és azért van ilyen fehérség, mert süt a Nap. Bevillant, hogy mára jó idő esetén valami nagyobb programot terveztem, persze, a múlt éjszaka után ez a lehetőség eléggé esélytelennek tűnt. Felkeltem, körbenéztem, hogy felmérjem a tegnap éjszaka maradékait, mint kiderült, jó négy deci whiskyt sikerült eltüntetnem, ez nem is olyan veszélyes mennyiség, az állapotom alapján többre gondoltam.

Annyira nem volt szép az idő.