Hirdetés

Minden hülyének van egy saját receptje, szóval: Pizza

Hozzávalók:

~150g zabliszt (ízlés szerint, de én allegiás vagyok a búzára, amiből évente több tonnát termesztetek)
~150g tojás (ez hozzávetőlegesen 4 közepes tolyás, kezeld rugalmasan a tömegét)
~150g víz (csapvíz, vagy amit meg akarsz inni, felőlem lehet artézi kútvíz is, csak ne szikvíz)
~150g sűrített paradicsom (ha van türelmed, jó az eredeti paradicsomlé, csak azt sokkal tovább kell forralni)
~150g darálthús/gomba (ízlés szerint, hogy ez pontosan mi, én már csicseriborsóval is kipróbáltam)
~150g sajt (ízlések és allegiák szerint nyilván lehet laktózmentes, vagy növényi alapú...)
... Errr... Sikerült megjegyezni ezt a hihetetlenül bonyolult mennyiségi előírást...?
- 2x1 kávéskanál só
- 2x1 kávéskanál csilipaprika örlemény (ha van igazi nyers csilipaprikád, akkor tudod, hogy abból mennyi...)
- 2x1 teáskanál "görög fűszerkeverék" (keresd meg valahol, vagy ha értesz hozzá, akkor improvizálj...)

LG WOLED HDR mód konzisztencia

LG WOLED HDR mód konzisztencia

Legutóbb az LG 55 C9 WOLED SDR módjának konzisztenciáját elemeztem, ahol feltehetően egyedül az
RGB->WRGB konverziótól várható számottevő hiba.

Ma a HDR móddal teszem ugyan ezt: lenulláztam a gyári 1D, illetve 3D LUT-okat, illetve kikapcsoltam a Gamma 2.2 -> PQ (Rec.2100) konverziót. Tehát lényegében most is a kijelző natív szíterét mértem 17^3 (drift, avagy "kúszás" kompenzáció mérésekkel együtt ~5100) ponttal, csak ezúttam "W-boost", avagy HDR módban. Ez 2 óra 45 perc helyett 1 óra 30 percet vett igénybe, mivel sokkal magasabb fényerőt produkál a HDR mód (~112 helyett ~800 nit volt a csúcsfény) és a műszer gyorsabban méri a világos mintákat (rövidebb az exponálási idő).

Ez esetbe az RGB->WRGB konverzió hibáin jóval túlmutat majd a "W-boost" okozta hiba, avagy a világos színek deszaturációja (kifakulása) a magasabb fényerő elérése érdekében. Illetve mivel sokkal magasabb csúcsfénnyel (és magasabb elektromos teljesítménnyel, így magasabb hőtermeléssel) dolgozik a kijelő, sokkal instabilabb (a sötét árnyalatok mérésére is kihat az "Image Retention", amit a véletlenszerűen váltakozó minták közt a világosak okoznak). [Továbbá ez spekuláció, de egyesek szerint HDR módban mindig van némi dokumentálatlan dinamikus szabályzás még akkor is, ha szervizmenüben is letiltjuk, amit ott le lehet. Én most csak az IR-re hivatkoznék, ami szabad szemmel is látható. Valamint a hőmérsékletváltozásra, ami tapintható, mérhető...]
Emiatt a gyakorlatban inkább kisebb, 17^3 helyett 10^3 (kb. ötöd akkora) palettával szoktam profilozni a HDR módot (minimalizálandó a kezelhetetlenül nagy Image Retention és hőmérséklet okozta drift/kúszás hatásokat). De most nem kimondottan szabványt célzó kalibrálás a célunk, hanem tesztelés, ezért elsőként 17^3 palettát használtam (csak hogy lássuk az IR/képvisszamaradás és drift/kúszás hatásait is, később a 10^3 mérést is bemutatom).

LG WOLED RGB-> WRGB (white substitution) pontosság teszt

LG WOLED RGB-> WRGB (white substitution) pontosság teszt

Az utóbbi bejegyzésem folyományaként végeztem egy tesztet, amivel egyrészt számszerűsíthető, másrészt illusztrálható, hogy az LG 55 C9 WRGB OLED-en milyen pontos az RGB -> WRGB white-substition (mikor a kijelzőpanel a fehér alpixellel helyettesít más komponenseket fogyasztáscsökkentés és tartósságnövelés céljából) SDR módban.

Ehhez definiáltam egy egyedi színteret ColourSpace-ben, ami "üres" 1D és 3D LUT-okkal lemért R,G,B,W koorditánátákra mutat, mint célérték, így ezzel összevetve a mért köztes, kevert színeket kiderül, hogy milyen hibát okoz az RGB -> WRGB konverzió. Utána készítettem egy korrekciuós LUT-ot és rápakoltam egy tetszülegesen választott jelenetre, hogy legyen valamiféle vizuális közelítő összehasonlítás, hogy mennyire észlelhető a torzulás. Illetve a WaveForm grafikonon is látható, hogy kb. mekkorát mozdulnak a színek.

"Egy LG OLED G3-at nyúzok - kell ezt egyáltalán kalibrálni?"

Az imént kaptam ezt a kérdést privátban, és most, hogy volt kedvem résztekbemenően válaszolni, gondoltam, hogy ide is kirakom a választ.

A kell az túlzás, de érdemes. Rossznak nem rossz a gyári színkezelés, de van 2 gond és 1 dilemma:

1: A kijelzőpanelben történik egy "W substitution", mikor a bemenő RGB jelből WRGB lesz úgy, hogy a lehető legmagasabban álljon a W és ennek megfelelően csökkenjen 1 vagy 2 R/G/B komponens. Így kicsit csökken a fogyasztás és nő az élettartam.

A gond ezzel csak az, hogy nem tökéletes, kicsit torzítja a színeket és a gyári 3DLUT ezt nem igyekszik korrigálni.

Ez sokpontos méréssel (pl. ~4000 mérési pontból készült 3DLUT) jól kezelhető.

2: A fentri WRGB színkeverés HDR-ben más üzemmódba vált: nem csak kiváltja az R/G/B-t W-vel, mikor sötét árnyalatokon képes rá (úgy 350-450 nit alatt), hanem "W boost" van (a csúcsfényeknél), ami azt jelenti, hogy úgy ér el magasabb csúcsfényt, hogy deszaturálja a világos színeket.

Panasonic színek most és régen - VT60 & FZ950

Kis érdekesség, hogy hol jár egy sok éves használt Panasonic plazma a régi alapbeállításokkal, és milyen pontos egy mai Panasonic OLED gyári kalibrációja.

To the Moon értelmetlenkedés

Előszó: Miután túl régóta csak a túl hosszú RPG-k érdekeltek, amiknél már kezdett betelni a poharam azzal, hogy régóta mind egyedül már csak azzal kísérletezik, meddig lehet minimalizálni a sztori és játékvilág méretét, mélységét, kidolgozottságát, illetve maximalizálni a töltelék tartalmat és ezzel a szinte teljesen, de legalább is félig üres játékidőt (és ezzel együtt akár össz-idő rekordokat döntögetni egymásra licitálva)..., elkezdtem nyitni a kis költségvetésű játékok felé, de azon belül is a viszonylag kicsi, rövid, de remélhetően tartalmas alkotások irányába.

Bevezetés: A To the Moon-ra egy korábbi videói alapján velem közeli érdeklődésű youtube csatornatulaj útján találtam rá, aki tökéletes narratívájú játéknak titulálta (ami szerintem szándékosan hangzott kicsit úgy is, mint ha egyben tökéletes játéknak is tekintené). Itt leállítottam a videót és megnéztem inkább első kézből az alkotást. Később visszatérve a videóhoz rá kellett döbbennem, hogy ő tényleg csak a narratíva jellegéről beszélt, tehát úgymond a tálalás mikéntjéről, nem magáról a sztoriról (és főleg nem a szűkebb értelemben vett játékelemekről, mint pl. a puzzle-ok vagy akadálypályák). Ugyanakkor ha játékokról van szó, ez is egy esszenciális alkotórész, hisz ha épp játszunk, akkor játékot kerestünk, nem könyvet akartunk olvasni, nem filmet kezdtünk el nézni, nem népmesét akartunk hallgatni egy hagyományőrző falunapon, hanem egy játékokra jellemző tálalásban szerettük volna megkapni a mesét. Ehhez pedig hozzátartozik az is, hogy mi mozgat inkább minket: az, amit közvetlenül a "szánkba rágnak", az amit nekünk kell a dolgok mögé sejtenünk, de ezzel együtt az, --- és itt jön képbe a tálalás formája --- hogy például motiválnak-e minket olyasmikre, hogy mi magunk húzzuk meg a határt a kettő közt (és mennyire szabadon), és hogy milyen messzire próbáljunk menni a saját képzeletünkkel (még ezen belül sem mindegy, hogy csak buzdítanak, vagy segítenek, és utóbbi esetben miként).

Star Wars - Az utolsó Jedik --- tömören ---

Miért nem működik az AdBlock!? Már vagy tízszer lement ez a ferde-szalagos hirdetés. :o

Na ne! Már megint ez a karikaturista látens-homoszexuális náci-sztereotip német katona az eleve felfújt karaktert is ironikus bődületben túljátszó színésszel.
Punch it SpaceCowBoy! Punch it SpaceBaby! Punch it. Punch it. :DD
Ó! Hát ez a hidegháborús veterán orosz tiszt a vörös fényben úszó arccal az, aki a Birodalmi oldalon ért egy kicsit az űrcsatározáshoz és a soha véget nem érő háborúkhoz ... és BUMM, halott!

Hé Hux! Hogy marad így pénz a Birodalmi költségvetésben az n+1 halálcsillagra, ha nem tudsz leállni a methamfetaminnal? Nézz magadra! Az egyik ilyen hallucinálós izomgörcsös rohamnak szívleállás lesz a vége! Nem beszélve arról, hogy a Birodalmi GDP 10%-a a kartelles kenőpénzekből jön be, és nem jó reklám, ha a közszereplők egész nap szét vannak csúszva a cucctól.

Mai röffenetem egy tegnapi kommenttel kapcsolatban

Isten kicsi fia az, ki fél szembenézni saját méretével, így kénytelen felállítani egy eszmét a nagy atyáról, akinek álmaiban a képévé válhat.

Mindig kell, hogy várjon valaki az alagút végén. NEM IGAZ!?! Különben miért másznánk előre?
Isten ments, hogy megkérdőjelezzük az irányt, vagy a csatornát? Ó, nem... Mi van ha már túljutottunk az út felén és nincs erőnk visszajutni a legutóbbi elágazásig sem? Ó, nem... Másszunk csak tovább előre, szép egyenesen a csőben. Ez az...

:))

Hol rontottam el, hol vesztettem el a hangom?

Egy Rumnapló-nak szentelt éjszaka után épp készültem magamban félretenni ezt a kérdést, hogy pontosan mióta, és persze miért nem hiszem már értékesnek a gondolataim, így ezzel együtt saját magam?
Van még értelme megpróbálni görcsösen keresni ezt a pontot az egyre ködösebb emlékeimben, remélve hogy egyszerűen találhatok egy elszigetelt hibát, amit ha felismerek, ma visszamenően kijavíthatok, és több évnyi stagnálás után hirtelen azon a korai időkben felfelé ívelőnek tűnő pályának a mához extrapolált pontján találnám magam?
Mi van, ha egyszerűen csak rájöttem egyszer mindenre, amire szükségem volt, csak azzal a felismeréssel kvázi öngyilkosságot követett el az elmém, most pedig a vonagló zombi tetemem próbál feltámadni, hogy újra (és újra...?) elérje célját (majd egyben végét)?
... és ekkor szakít ki a gondolataimból a kép, hogy én épp lefekvéshez készülök, mikor a szomszédom épp munkába indul. Minden bizonnyal úgy érzi, van értelme az életének, különben nem lenne képes folytatni. Én viszont, anélkül, hogy szubjektív véleményekbe és méricskélésekbe kezdenénk, annyit még mindig meg tudok állapítani, hogy más vagyok mint ő, más mint az emberek többsége.
A probléma, amin leragadtam, talán csak az, hogy nincs válaszom a kérdésre, hogy miként tudnék hatékonyan profitálni az adottságaimból, mert minden bizonnyal nem úgy, ahogy a reggel munkába indulók (ezt már viszonylag egész jól tisztáztam magammal és a világgal is). Viszont magamat sem tudom igazán menedzselni.
Ha túl sokáig gondolkozom, már kissé kitisztul a kép, hogy én már valóban egy második generáció vagyok ebben a testben ezekkel az emlékekkel, de nem feltétlenül zombi. Hagynom kellett széthullanom az elmém, hogy áttörhessen egy áthatolhatatlannak tűnő falat. Viszont innen nézve nem egyértelmű az sem, hogy szilánkokként tényleg áthaladtam az üvegfalon, vagy csak fél úton beleolvadtam? De bárhogy is, túl nagy volt-e az áldozat és létezik-e egyáltalán profit a túloldalon?
A korábbi életem hibája talán az volt, hogy feláldozta magát egy új élet reményében, de ezt már nem írhatom fel hibának a mai verzióban (olyan lenne mint a szüleinket hibáztatni azért, hogy megszülettünk - ez esetben is nehéz vitatkozni az "elődöm eredményeivel").
Lehet, hogy pusztán abból adódik a látszólagos hiány, hogy régen értékesnek tekintettem a gondolatok megosztását, míg ma inkább az motivál, hogy megtartsak magamnak mindent, ami értékes lehet.

Alkudozás

Szerintem az én emberi szerepemmel kapcsolatban kötött alkum legnagyobb hibája, hogy sohasem azt fogadtam el, amit felkínáltak, csak azt, hogy annak egyszer majd én is bármi értelmét látom.