Királyok útján jártunk a szerpentinek veszélyes és szédítő magasságába. Majd gyepszőnyeges hágókon, csipkézett hegygerinceken át, merész nagyjaink lábnyomaiba lépve indultunk meghódítani a 2000 méter feletti csúcsokat, felfedezni a katlan mélyén fénylő tengerszemeket.

"Gyönyörködni akarok a hegycsúcsokról feltáruló képben. Szívembe akarom vésni a táj minden jellegzetes vonását, el akarom vinni magamban szülőföldem havasainak lelkét. Megnyugtató színes varázsára a nagyvárosi élet taposómalmában olyan sokszor szükségem van." (Babós Imre, 1937, Páring)

Mindenki találkozott már a Lukács Evangéliumából ismeretes mondással, miszerint, ha elhallgatnak az emberek, a kövek fognak megszólalni. Kövek, falak, romok, melyek elevenen őrzik történelmünk és amik nem tűnhetnek el nyomtalanul a felejtés, vagy az enyészet örvényében.

Barangolásaink során többször látogattunk már el elhagyott, omladozó épületekhez. Van valami furcsa varázsa annak, ahogyan az emberi kéz alkotta épületek harcolnak a lassan burjánzó, leigázó természet erőivel. Jártunk elhagyott bányavidéken, elnéptelenedett kísértetfaluban, most pedig Erdély egyik legimpozánsabb középkori várának, a torockószentgyörgyi várnak falai között sétáltunk.

“ Várrom magaslik a hegy csúcsán,
tiszteletet követelve magának.
Öregesen,
méltón néz le a Földre,
emberek hadára.
Az idő szele megtépázta már,
évek szállnak át felette,
de Ő megrendíthetetlenül áll,
nem engedve az idő vasfogának.” - Mönich Krisztina

A téli hónapok mindig valami misztikus energiával szólítják meg a megfáradt lelkeket. Mikor nem csak a természet, de az emberi szívek is ünneplőbe öltöznek, megnyílik az a mindennapi rohanásban elfeledett kiskapu, amin - lehet - saját gyermekkorunkba tudunk áttekinteni. Ott, hol gondtalanul suhant a szán és barátok hangos kacagásával siklott a korcsolya. S a szobák melegében felhangoztak azok a varázslatos mesék, melyek újra és újra hinni tanítottak a csodában. Ábrándos esték csöndes nyugalmában oly sokan vártuk, s várjuk ma is a Polar Expressz fémóriását, hogy elrepítsen életünk legnagyobb kalandjára.

Ugyan nem az Északi-sarkkörre, nem is egy játékokat készítő manócsapat műhelyébe, de garantáltan mesébe illő vidékre kalauzol mindenkit a Vasér-folyó völgyében közlekedő erdei kisvasút.

"Vándor, ki rajtam élsz, s vándorolsz,
Gondolkozz, mielőtt cselekszel!
Mert porból vagy, s porrá leszel,
S, ha sorsod rossz útra terel,
Akkor már nem lesz ki többé felemel!" - A Föld fohásza

A Peterd-Szind gerinc 15 kilométer hosszú mészkő-vonulatát három szoros töri át: a Tordai-hasadék Peterd és Mészkő között; a Berkesi-szoros Borrév és Várfalva között, valamint a Túri-hasadék.

Eme harmadik hasadék, mely a Kolozsvár-Torda útvonalon, Tordatúr és Koppánd települések között fekszik, Kolozs megye egyik legszebb természeti alkotása, melyet a Rákos-patak alkotó ereje hozott létre. Az 1850 méter hosszú hasadék, egyes helyeken több mint 100 méter magas mészkősziklák ölelésében kanyarog, ami majd Koppánd irányában egy erdővel övezett völgyben folytatódik.
A hasadék északkeleti oldalán a Kőhegy (580 méter) és a Koppánd-tető (530 méter), valamint délnyugati felén a Peterdi-tető (669 méter) emelkedik.
A szoros jelentős történelmi múlttal rendelkezik. Archeológusok is kutatják, akik mindez idáig 53 trák időből való lakás nyomait fedezték fel. A mészkőben gazdag sziklák 29 barlangot, több vízesést, márvány kádakat, természetes hidakat, dolinákat, sziklatornyokat, kőomlásokat foglalnak magukba. A barlangok jelenleg eltömődöttek és inaktívak, aminek a denevérek örülnek leginkább.

"Egyáltalában bámulatos a Bihar-hegység gazdagsága a legkülönfélébb természeti alakzatokban.(...) Nyakszerűleg összeszűkülő völgyszakadékok, zordon, vad, sötét sziklafolyósok, festői szép sziklatorkok állítják meg haladásában az útast." György Aladár

Az Erdélyi Szigethegység közepén, a Bihar- hegység egy aránylag kis és zárt medencéjében, a földkéreg lemezeinek mozgásának köszönhetően, évmilliók alatt Európa egyik legcsodálatosabb és legértékesebb karsztvilága jött létre, amit mi Pádis-fennsík néven ismerünk. Ebben a sziklafalakkal körülölelt, nyolc kisebb medencét magába foglaló csodavilágban a karsztjelenségek szinte minden változata megjelenik. A mára már közkincsé vált turistaparadicsom magába foglalja a Pádis-fennsík és a Csodavár által behatárolt medencét, beleértve a Galbina szorost és a Flóra rétet dél-keleti irányban és a Szamos-bazár- Varasói-rét - Kucsmakő vidékét északra.

"Fenn Isten jár a csúcsokon.
Amerre fényben elhalad:
Testőrei: dárdás fenyők
Állnak titáni sorfalat,
A szirt felett, s az ég alatt. "Reményik Sándor

A Radnai havasok is az 1500 méter tengerszint feletti örök jég birodalmához tartozott, ahol a négy eljegesedési szakasz: Günz, Mindel, Riss és Würm mély nyomokat hagyott. Markáns kárgerincek és kárfülkék csak a Nagy – Pietrosz és az Ünőkő környékén alakultak ki, de számos cirkuszvölgy és U-alakúra koptatott völgy tanúsítja az egykori gleccserek felszínformáló erejét. Az utolsó jégkorszak végével megszűnt az eljegesedés, bár a jelen kutatások szerint a „kis-jégkorszak” hatására még a 19-20. század fordulóján is léteztek úgynevezett mikrogleccserek a hegységben. Az egykori jégárak több gyönyörű tengerszemet képeztek, melyek kivétel nélkül a főgerinctől északra, az erdőhatár felett helyezkednek el. Mi a két ismertebb, Kis-és Nagy Lála nevet viselő gleccsertavat szerettük volna meglátogatni.

"Napfényes tetőkre hívogatnak ezek a sorok. Oda, ahol az előítéletek és elfogultságok szorító és elnyomorító bilincsei lehullanak és meg tud szólalni az ember a saját hangján, tud járni a saját lábán és mer gondolkozni és érezni a saját elméjével és szívével."
Tavaszi Sándor: Erdélyi tetők

A Radnai és Máramarosi-havasok vonulatai között, több mint kétezer méter magas csúcsok ölelésében, végtelen erdők és mezők vonzásában, a tiszta levegő és jéghideg források nyomán megérinti az ember szívét az igazi szabadság.

A Radnai - havasok a Keleti-Kárpátok északi csoportjához tartozik, annak legmagasabb, alpesi jellegű hegysége. A Visó, az Aranyos-Beszterce, a Nagy-Szamos és a Szalva határolják. Nagyrészt kristályos metamorf kőzetek építik fel, sok helyen üledékes kőzetrétegek övezik, míg déli oldalán itt-ott vulkánosság során keletkezett andezitek és dácitok is felbukkannak. A hegység déli nyúlványai jellemzően hosszabbak és lankásabbak, mint az északiak. Legmagasabb hegytömbje a főgerincből észak-északnyugat felé ágazik, de maga a főgerinc is jelentős részben 2000 méter fölött hullámzik. A hegység arculatát tengerszemek és vízesések díszítik, a mészköves részeken pedig számos barlang található.
Mi Szatmárnémetiből indultunk útnak és célul Erdély egyik legmagasabb vízesését választottuk, a legendás Ló-havasi vízesést.
A hosszú út rengeteg látványosságban bővelkedett. Megemlíthetjük a szaploncai Vidám temetőt; a Huta- hágót; a Tisza völgyét, vagy éppen Máramarossziget történelmi templomait. Borsa városát elhagyva egyre közelebb kerültünk a még hófoltokkal tarkított hegyekhez.

"Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó, tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt."
Márai Sándor

„Az út örökre megy tovább,
felhők alatt és hold alatt,
de bármily messze tért, a láb
végül hazafelé halad.
S a szem, mely lángot és csatát
látott kőtermek mélyiben,
a régi, ismert mezőkön át
füvön, fán, dombon elpihen.”

John Ronald Reuel Tolkien

Kányaháza Szatmár megyében, 480 méter tengerszint feletti magasságban található a Hegy-fő csúcs aljában, a Túr- és a Tálna folyók völgyében. Északon Kisgérce, délen Rózsapallag hegy és Sárköz, keleten Bujánháza, nyugaton Túrterebes határolja. A történelem során számos báró, gróf és nemes birtokát gazdagította ez a terület a XIX. század közepéig. Mára nem csak az Avas medence egyik tündöklő gyöngyszeme, hanem önálló néprajzi értéket is képvisel.

Románia legnagyobb hidrotechnikai beruházásának számít a Runku-patak medrét lezáró duzzasztógát. Szomszédságában található a Tatár-szoros, mely az ország egyetlen andezitbe vájt szurdoka. Érdekes szimbiózis alakult ki eme két turistalátványosságnak számító hely között, ugyanis a gát félépítése és beüzemelése a Máramaros Szfinxeivel tarkított természeti rezervátum elsüllyedését jelentheti.

Szatmárnémetiből indultunk Nagybányára, majd a Gutin hegység csodálatos szerpentinjein leereszkedve Krácsfalvára vettük az irányt. Eme kis településen, Desze felől leltünk rá arra a letérőre, mely a Runku-patak medréhez vezetett. Máramaros megyében, hegyektől ölelt, mezőségben végtelen, fenyvesekben gazdag, kalandos és kanyargós út vitt minket a már messziről is jól látható gát felé. Ez a Rekordok könyvébe is beillő építkezés még 1987-ben kezdődött és elméletben 2020-ra tervezték a befejezését, ám különböző anyagi akadályok lassítják a folyamatot.