Az ünnepek közeledtével csillogó szemmel nézegetjük a régi képeslapokat. Füstölgő kémények, havas fenyők, szánkozó vagy hóembert építő boldog gyermekek. Megelevenedett emlékek, a régi telek varázsa lassan, észrevétlenül lopja be magát újra szívünkbe.
"Mélyen a völgyben,
Fűzfa berekben,
Néha, titokban zörren a szél,
S fent a magasban
Pára alakban
Halkan suhanó szellem: a Tél.”
Wass Albert
Míg évekkel ezelőtt óramű pontossággal lehetett számítani az első havazásra; míg őseink tudták mit jelent a hó, a fagy, a betondzsungelben született mai gyermekek oly keveset tapasztalnak mindebből. Köszönhetően annak, hogy a négy évszak közti határok elmosódnak és egymásba folyva eltűnik az átmenet; köszönhetőn annak, hogy évről – évre egyre messzebb szökik a tél a városok zajától, lassan feledésbe merül a jégvirágok szépsége, a zúzmara ragyogása vagy a hóropogás és meglepetést okoz, ha a téli hónapokban valami fehér kristálypor szállingózik a földre.