Összehasonlító képek a remastered és az eredeti kiadás között (első mindig az eredeti, a második az újrakiadott változatból van):
Hirdetés
Radeon HD 5770
Bevezető, csomagolás
Jelen írásom az ATI legújabb közép kategóriás üdvöskéjéről szól, ami rengeteg vitát váltott ki, várható teljesítményével és árával egyaránt. Sokan vannak, akik a korábbi 4000 széria árazása után, úgy gondolták, hogy az AMD továbbra is az erősen nyomott árakat fogja alkalmazni. Tekintve, hogy az Nvidia nem kapkodja el a DX11 kínálatának piacra dobását, így érthető módon az AMD megpróbálja az árakat minél tovább magasan tartani, hogy lefölözhesse a piacot, más profitorientált vállalta sem tenne másként, elég csak az Intel árpolitikájára gondolnunk. A magasabb árazást elősegíti a korábbi 55nm gyártástechnológiával készült termékeknél várható hiány (AMD és Nvidia fronton egyaránt), amit mindkét GPU gyártó mesterségesen idézett elő. Elnézést az elkalandozásért, de gondoltam nem árthat kicsit tisztába tenni a dolgokat, mielőtt bele vágnánk a lecsóba.
4770 vs. 4850
Bevezető
Idén tavasszal debütált az Ati új középkategóriás videokártyája a 4770. Már az előzetes specifikációból lehetett sejteni, hogy egy igen kellemes képességű kártya van érkezőben. A termék ugyanakkor az Ati első 40nm-es gyártástechnológiával gyártott videó processzorát hordja magán amit (kategóriájában először), GDDR5 ramokkal párosítottak. Úgy alakult, hogy sikerült egy ilyen kártyát megszereznem, így gondoltam összevetem a 4850-nel, mivel mindenhol azt lehet olvasni róla, hogy alig marad el a nagytesótól. Csábító volt még a nagy tuning potenciál is, amit fórum szerte regélnek a boldog tulajok.
Az alábbi írás tartalmazza kártyával gyűjtött tapasztalataimat.
Csomagolás
A kártya egy tipikus Asus dobozban érkezett, amit egy fekete lovag díszít a szokásos lányka helyett, amolyan Black Knight széria beütéssel. A dobozt kibontva egy fehér kemény karton dobozra bukkanunk. A fehér kartont kinyitva szivacságyba bujtatva találjuk a kártyát magát, egy kis oldalsó tárolóban pedig a kiegészítőket. A kiegészítők listája a következő: DVI-HDMI átalakító, DVI-Dsub átalakító, S-video kábel, egy Y alakú tápelosztó, kézikönyv, valamint két lemez, egyik az elektronikus kézikönyv, a másik a szokásos drivereket és segédprogramokat tartalmazó lemez. A korábban nálam járt Asus videokártyákhoz viszonyítva viszont hiányzik a CrossFire hídnyák, valamint az Asusnal már tradíciónak számító műbőr CD tartó. A csomagolásról összességében elmondható, hogy a külcsín tipikus Asus, a tartalom pedig egy alsó-közép kategóriás kártyához illő. A kártyát kellő gondossággal próbálják a szállítási sérülésektől megóvni, ami mindenképpen dicséretes.
PC 4850PCS+ avagy GDDR3 vs. GDDR4
Bevezető, csomagolás
A mai tesztalany egy igazi különlegesség, ami nem más, mint a világ egyetlen GDDR4 rammal szerelt 4850 videokártyája, a PowerColor 4850PCS+ GDDR4. Ez a kártya ez idáig nem bukkant fel a hazai kiskereskedelmi hálózatban (én az Oázis Computer-től kaptam tesztelésre, ezúton is köszönet érte), árát és a túlhajtás mértékét tekintve a gyári tuningos 4850 közép kategóriában helyezkedik el. No de ne is húzzuk tovább az időt, csapjunk a lecsóba.
Csomagolás
A kártya egy tipikus PowerColor-os dobozban érkezett, ami nem túl nagy, de a kártya és kellékek kényelmesen elférnek benne. A borítón újfent egy barna hajú fiatal harcos lányka látható, ahogy azt a 3800 szériánál már megszokhattuk. Maga a doboz vastag erős kartonból van, hogy jobban ellenálljon a szállítási sérüléseknek (teszi ezt olyan hatékonyan, hogy a kinyitás sem egyszerű feladat, mivel nagyon szorul a fül). A doboz kinyitása után szemeink elé tárul az igen sovány körítés, amit mindössze egy üzembe helyezési útmutató, egy driver CD, egy DVI átalakító, és egy komponens kábel alkot (nem találunk CF hídnyákot sem). A kártya egy antisztatikus zacsiban várja, hogy megszabadítsuk fogságából. Érdekesség, hogy egy szivaccsal kiékelték a hűtő és a kártya hátlapja közötti helyet. A körítés nem túl gazdag, de amúgy is a kártya a lényeg és ott nincs szégyellni valója a gyártónak.
Hűtsük le! 2.rész - Zalman GV1000
A mai tesztalany egy igazi különlegesség, ami nem más, mint a Zalman, GV1000 névre keresztelt videokártya hűtője. Mivel nem találtam róla magyar nyelvű tesztet, de nekem itthon figyel egy, így úgy gondoltam, hogy ez a jó kis hűtő megér egy "misét".
Csomagolás, tartozékok
A termék egy nem túl nagy, de annál színesebb, fiatalos dobozban érkezik, amin feltüntették a hűtő főbb paramétereit is. A mérnökök a doboz elején és hátulján kivágásokat eszközöltek, hogy megcsodálhassuk új szerzeményünket. A doboz kinyitása után a következőket találjuk benne: maga a hűtő, 8db fekete ramborda, Fan Mate2 potméter, fehér paszta, felszereléshez szükséges kellékek (csavarok, alátétek, feszítő rugók, stb.), valamint szerelési útmutató és végül egy Zalman matrica. Sajnos az újabb kártyáknál egyre elengedhetetlenebb mosfetborda nem tartozéka a csomagnak, azokat külön kell megvásárolni. Maga a hűtő egy átlátszó műanyag burokban pihen egy kis zacskó szilikon társaságában, ez a burok hivatott védeni szállítás közben a bordát a sérülésektől.
MSI 4830 OC - a tuningos fenegyerek
Bevezető
Az Ati a 4850 megjelenésével kiváló alternatívát teremtett, az Nvidia G92-es magra épülő kártyáival szemben, amit a nyár közepén jellemző 35000ft-os ár tovább fokozott, így a 4850 árban a 8800GT/9800GT, teljesítményben pedig a 9800GTX+ ellenfele volt. Sajnos azonban az ősz beköszöntével a kártya ára emelkedni kezdett, és felzárkózott a 9800GTX+ mellé, így az addigra 9800GT-re átkeresztelt 8800GT újra kihívó nélkül maradt. Ezen igyekszik változtatni a 4830, ami minden technikai paraméterében megegyezik a nagyobb testvérrel, csupán órajeleiben és a feldolgozó egységek alacsonyabb számában tér el attól. Jelen cikk célja kideríteni azt, hogyan felel meg a 4830 az elé állított feladatnak, sikerül-e maga mögé utasítani a 112 stream processzoros Nvidia kártyákat, vagy csak szégyenkezve kulloghat mögöttük.
Sapphire 4850 Toxic - Frissítve!
Bevezető, kártya
Az Ati a 4800 sorozattal nem csak ár/teljesítmény arányban, hanem már nyers erőben is uralja a vga piacot, ami meg is látszik a forgalmi eredményein. A népszerű 3800 szériát váltó kártyák igen nagy érdeklődésre tartanak számot, ami nem csak a fórumok forgalmán, és a forgalmazási adatokon érhető tetten, hanem a gyártók lelkesedésében is, hogy a referenciától eltérő megoldásokkal árasszák el a piacot. Az egyedi megoldások tömegéből két típust lehetne kiemelni, az egyik a Sapphire Toxic, a másik a Gainward Golden Sample kiadású kártyája. A két típusban közös a referenciánál jobb hatásfokú hőcsöves hűtés, a gyári tuning, és a referenciánál gyorsabb ramok alkalmazása. A sapphire választotta a könnyebb utat, amikor egy, már meglévő hűtőt liszenszelt a toxic számára, ezzel szemben a Gainward, újra a saját tervezésű, és már a 8800GT GS-en is alkalmazott megoldását választotta. Jelen teszt a fenti kártyák közül az előbbit veszi górcső alá.
Gigabyte 8800GT Softmod tuning
Némi garanciális huzavona után, a Galaxy 8800gt helyett egy Gigabyte GV-NX88T512HP videókártyát kaptam, és mivel a nemrég megjelent PH teszt szerintem nem volt elég kielégítő a kártyát illetően, így úgy gondoltam, hogy egy kis kiegészítéssel szolgálok erről a minden bizonnyal kifutó termékről.
A kártya
A kártya teljes egészében egyedi tervezésű, a legrövidebb 8800GT a piacon, pontosan 19,5cm a hossza. A kártya nyákja gigabyte kék színű, és szépen katonás rendben sorakoznak a végén a feszültség szabályozó alkatrészek, melyekre nem került borda. A Kártya hűtéséért egy a Zalman gyártotta, és VF830-AlCu névre keresztelt hűtő felel-melyet a gyártó csak az OEM piacon hoz forgalomba. A Samsung 1ns-os memóriákra sajnos nem kerültek sünik, viszont a hűtő keltette légáramlatból jut nekik valamicske. A kártyán egy Pci-e tápcsatlakozó és egy Sli található, kimenetekből pedig két Dvi és egy tv kimenet van a hátlapon, semmi rendkívüli. A kártya egy tipikus Gigabyte-os dobozban érkezik, mellé pedig a következőket mellékeli a gyártó: üzembe helyezési útmutató, kézikönyv, driver cd(gamer hud tuning programmal), Newerwinter Nights 2 játék(lemez+kézikönyv), gigabyte s-video doboz, Dvi átalakító(két darab), hat tűs tápkábel.
Hűtsük le!
Jelen cikk célja, hogy a gyári hűtővel elégedetlen 3850/3870 tulajoknak olcsó, de ugyanakkor hatékony alternatívát nyújthasson az esetleges hűtőcserére. Papíron az RV670 csip nem lenne nagy étvágyúnak nevezhető, köszönhetően az 55nm-es gyártástechnológiának, a valóságban viszont tud fűteni rendesen, köszönhetően a viszonylag magas magfeszültségnek, ami egy kétmagos processzornak is a becsületére válna. Összehasonlítva a konkurens 8800GT hasonló adataival a következőket látjuk:
G92-270 1.050V
RV670PRO 1.214V
RV670XT 1.327V
A fenti adatok a 3D-s üzemmódra vonatkoznak, 2D-ben a PowerPlay a magórajelet 297MHz-re a magfeszültséget 1.014V-ra veszi vissza(a memória értékeihez nem nyúl), így egy igen alacsony fogyasztású és hőtermelésű állapotba kerül kártya. A referencia hűtés sajnos nem kifogástalan, ugyan mind 2D, mind 3D-ben hangtalanul teszi dolgát, de ennek megvan az ára is, mivel terhelés alatt az egész kártya átforrósodik(kikapcsolás után, még percekig nem ajánlatos fogdosni). A melegedés legfőbb oka nem feltétlenül a referencia megoldásban keresendő, hanem sokkal inkább a gyártó bugyuta ventilátor vezérlésében, mivel fix 25%-ra van belőve a ventilátor, és csak 100fok fölött kapcsolna magasabb fokozatra.
A tesztalanyok kiválasztásánál azt tartottam szem előtt, hogy aki egy ilyen áru videokártyát vásárol, az sem a 10.000 forintos megoldásokat, sem pedig az óriás Accelero S1-et nem szívesen vásárolná meg, így feltétel volt, hogy 5000 forint alatt beszerezhető hűtők kerüljenek a tesztbe. Akkor lássuk a résztvevőket..
3800 vs. 8800GT
Előszó
Nemrég volt alkalmam a kezeim közé kaparintani az Ati új, 3800 szériájának három darabját, és mivel engem is komolyan érdekelt az új jövevények teljesítménye, így teszt lett a találkozás vége.
A konkurencia egy Inno3D 8800GT személyében képviseltette magát, de referenciának egy régi slágerterméket, az X1950XT-t is szerepeltettem a tesztben, hogy a régebbi kártyák tulajai is sejthessék az újdonságok erejét, és tudjanak mihez viszonyítani. Igyekeztem modernebb játékokat választani a teszthez, de sajnos sok kimaradt a tesztből, mivel mindössze másfél nap állt rendelkezésemre a tesztelésre, így csipkednem kellett magamat és csak azt használhattam ami épen kéznél volt.
No, de csapjunk is a lovak közé..
Hirdetés




- Bambu Lab 3D nyomtatók
- PlayStation 3
- Elektromos autók - motorok
- Autóápolás, karbantartás, fényezés
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Sony MILC fényképezőgépcsalád
- Mobil flották
- Intel Arc Battlemage B570/B580
- Xiaomi 15 - kicsi telefon nagy energiával
- További aktív témák...