Vegyes zenei ízlésemnek köszönhetően mindenki által élvezhető zenéket válogattam össze, amiket most hallgatok. Nem újak, most jöttek felszínre. De jók. Kis kommentárt fűztem mindegyikhez, szerintem mindenki megtalálja a saját szájízének megfelelő zenét.
Az elmúlt hét zenéi:

Ákos - Ölelj meg újra! (koncertfelvétel)
Az általam egyik legtöbbre értékelt magyar zenész. Ő azon kevesek közé tartozik, akik a magyar "popszakma" figurái közül tényleg értékelhető zenét csinálnak.
Inara George - Fools In Love
A Grace klinika című sorozat egyik zenéje.
Yonderboi - Were You Thinking Of Me?
Fiatal magyar zenész 2005-ös lágy slágere. A dal többek között a FIFA 2008-ban is helyet kapott.
Basement Jaxx feat. Lisa Kekaula - Good Luck
Király, pörgős, dallamos zene. A UK Chart-on 12. helyezést ért el. Reklámként, és film-főcímdalként is feltűnt.
Michael Jackson - Thriller
Michael Jackson - They Don't Care About Us
A Popkirályt valószínúleg senkinek nem kell bemutatni.
Spit - Falling (vocal)
Finom kis house zene, kellemes vokállal.
Black Eyed Peas - Dirty Dancing
A Dirty Dancing: Havana Nights soundtrack albumának egyik legjobb zenéje. Kellemesen táncolható, latinos hangvételű zene, erős hip-hop vonallal.
Frank Sinatra - Strangers In The Night
A korábban már említett My Way Sinatra válogatásalbum második zenéje. 2 Grammyt nyert, köztük 1967-ben az Év dala címmel.
TiGa & Zyntherius - Sunglasses @ Night
2001-es maxi a kanadai DJ-producertől, ami az Egyesült Királyság toplistáján a 25. helyig jutott.

Réges-régen, egy messzi, messzi galaxisban... találtam a neten egy blogrészletet. Egy hölgyemény leírja a saját szemszögéből a szerelmet. Érdekesnek találtam, és elmentettem txt-be. Tegnap este turkáltam a gépemen, és újra a "kezembe akadt". Kíváncsi vagyok rá, szerintetek van-e benne igazság, ha van, akkor mennyi igaz belőle, és mivel nem értetek egyet. Íme tehát az ominózus részlet:

A szerelem megváltoztat

Nem az a szerelem, amikor "lángba borul a szívem és a fellegekben járok". Nem, a szerelem valami egészen más. Talán nincs is szó rá. Persze azért mindenki máshogy éli át ezt az érzést. Van, aki egy év múlva döbben rá, hogy szerelmes, és van aki egy pillanat alatt szerelmes tud lenni. De egy biztos: nincs ennél szebb érzelem a világon. Még ha néha fáj, akkor is. Maga az az érzés,hogy nincs üresség a szívemben, már csodálatos. Többször is voltam szerelmes, reménytelenül. Aztán egyszer csak kiléptem a rózsaszín ködből. Olyan volt, mintha egy hosszú, gyönyörű álomból ébredtem volna fel. Jól kibőgtem magamból mindent, és új ember lettem. Minden szerelem megváltoztat.És mindig jön egy újabb és újabb.Főleg akkor, amikor nem számítunk rá. Egészen addig, amíg meg nem találjuk azt az embert akivel boldogok lehetünk. Persze, azért nem könnyű megtalálni de ha hiszünk benne biztosan sikerül. Úgyhogy mindent bele!

Nem vagyok vallásos, de ennek a kis történetnek az igazsága életünk minden részére kihathat.

Egy ember mennyről és pokolról beszélgetett az Úrral.
- Jer, lásd a poklot! - mondá az Úr.
Beléptek egy terembe, ahol jó néhányan ültek körül egy pörkölttel teli, hatalmas üstöt. Csonttá-bőrré soványodtak, az arcuk kétségbeesett. Mindegyikük kanalat tartott a kezében, mellyel az üstbe nyúlhatott, de a kanál nyele sokkal hosszabb volt, mint a saját karjuk, így nem tudták a szájukba tenni az ételt. Leírhatatlanul szenvedtek.
- Most jer velem a mennyországba! - hívta a férfit egy idő múlva az Úr.
Egy másik terembe jutottak, pontosan olyanba, mint az első, ugyanaz a húsos üst, ugyanolyan sok ember, ugyanolyan hosszú nyelű kanalak. Csakhogy itt mindenkin látszott, hogy boldog és jóltáplált.
- Nem értem - csodálkozott a férfi. - Miért boldogok ezek és miért nyomorultak amazok a másik teremben, ha egyszer minden ugyanaz?
- Ó, ez igazán egyszerű - mosolyodott el az Úr. - Az itteniek megtanulták etetni egymást.

,,Az élet sokkal jobban fáj, mint a halál."

Jim Morrison

Nem szokásom álmodni. Helyesbítek, mindenki álmodik, csak van, aki többre emlékszik, van aki kevesebbre. Hát én az extra kevés kategóriába tartozok, évente talán 3-4 álmomra emlékszem. Pont ezért tulajdonítok különleges jelentőséget nekik.

Most rosszat álmodtam. Nagyon rosszat. Leírom feketén-fehéren.

Van egy nagyon régi barátom. Hölgy az illető, régi szerelem, mára az egyik igen jó barátom lett, szinte mindent megosztunk egymással. Egyfajta női ideál ő, soha nem tagadtam, hogy - mindamellett hogy mindketten kapcsolatban élő emberek vagyunk - továbbra is fenntartom, hogy a leggyönyörűbb lányok között tartom számon - már akiket ismerek, azok közül. Ez nem udvarlás, szimpla tény, mert tényleg természetesen szép.

A tudatalattim egy hatalmas csapást mért rám. Legutóbbi - teljesen fekete-fehér - álmomban sétáltam egy fehérvári téren. Felfigyeltem arra, hogy valakik - munkások jelzőmellényben - egy gödröt ásnak a tér kellős közepén. Gondoltam, közelebb merészkedek, hogy lássam, mit is csinálnak pontosan. Ahogy egyre közelebb értem, láttam a gödör körül pár állványt, teli virágokkal és koszorúkkal. Nem értettem, hogy miért. Amint odaértem pár méterre, megvilágosodott minden. A gödörben egy még nyitott koporsó volt. A koporsóból pedig - igen, ő kukucskált ki.

,,Ha hamarosan meg kellene halnunk, és csak egyetlen telefonra maradna időnk, kit hívnánk föl, és mit mondanánk neki? Nos, akkor mire várunk?"

Stephen Levine

Következőkben egy rövid, ámde annál tanulságosabb történetet közlök le. Érdemes elolvasni.

A Palo Altó-i tankerület szakfelügyelőjeként dolgoztam Kaliforniában, amikor Polly Tyner, a felügyelőbizottság elnökének levele megjelent a Palo Alto Times hasábjain. Polly fia, Jim nagy nehézségek között folytatta tanulmányait. Gyógypedagógiai esetként rengeteg türelmet igényelt szüleitől és tanáraitól. Boldog mosolya azonban mindenütt vidám légkört teremtett. Szülei tisztában voltak fogyatékosságaival, ám igyekeztek megmutatni neki erősségeit, hogy emelt fővel járhasson.

Nem sokkal az érettségi után motorkerékpár-balesetben életét vesztette. Halálát követően édesanyja az alábbi levelet juttatta el az újságnak:

Édesapámat a tegnapi napon köszöntöttem fel, most töltötte be 54. életévét. Homályosan emlékeztem rá, hogy egy párszor már elhintette, hogy ő igazán tiszteli Frank Sinatrát, meg szereti a zenéjét, és mindig is vágyott egy Frank Sinatra lemezre. Gondoltam hát, mivel általában személytelen ajándékokat szoktam neki adni, pár sört vagy bort vagy pezsgőt, most meglepem valamivel, hiszen szinte semmibe nem kerülne egy ilyen kis meglepetés nekem. Nekifogtam hát a keresésnek.

Kisebb bolyongás után megtaláltam a szívem vágyát, a keresett albumot. Meglepően nagy volt az érdeklődés iránta, ezen alaposan meg is lepődtem.

A meglepetések sora pedig még csak ekkor kezdődött. A lemez borítója kívül-belül eléggé igényes, íme:

Az album első borítója, rajta Frank Sinatra arcképével

Ezt a videót már kb. egy éve megnéztem egyszer, most pedig újra felszínre került. A Stanford egyetemen diplomázott tanulóknak ad útravalót az életre, de úgy gondolom, mindannyiunknak hasznos tanulságokkal szolgálhat. Mindenképpen érdemes végignézni a mintegy 15 perces videót, az előző bejegyzésemhez is szorosan kapcsolódik.

Egy rövid ismeretető Steve Jobs-ról:

Steven Paul Jobs (Green Bay, Wisconsin, USA, 1955. február 24.) az Apple vezérigazgatója, az informatikai és a szórakoztató ipar egyik ismert alakja. 1976-ban Steve Wozniakkal és Ronald Wayne-nel közösen megalapította az Apple Computert. Sokan tartják a számítástechnika egyik úttörőjének, aki meglátta a lehetőséget a grafikus felhasználói felületben (GUI) és az egérben, mellyel egy Xerox PARC-bemutató alkalmával találkozott. Jobs irányítása alatt fejlesztette ki az Apple Computer a cég egyik fő termékét, az Apple Macintosh számítógépet.

1986-ban felvásárolta az animációs filmeket készítő Pixar Animation Studios-t, ettől fogva ő volt a cég elnök-vezérigazgatója. A Pixar munkája többek közt a Toy Story – Játékháború és a Némó nyomában. 2006-ban a Pixar feletti tulajdoni jogáért cserébe részvényeket kapott a Walt Disney Company-ben, amivel ő lett a Disney legnagyobb egyéni részvényese.

Volt már olyan pillanat az életetekben, amikor tényleg, tiszta szívből úgy éreztétek, hogy azt akarjátok, hogy az a pillanat soha ne érjen véget, örökké tartson?

,,Life is not the amount of breaths you take, it's the moments that take your breath away." (Randiguru c. filmből)

Ez egy hatalmas igazság. Az "élj a mának" elv már-már kissé közhelyessé válik, de valamilyen formában mindenképp igaz, különben nem lehetnének varázslatos pillanataink az életben, mindig csak majd, majd, majd lesz valami, és a végén egy koporsóban találjuk magunkat. A jövőt persze nem lehet csak úgy lesz.rni, de véleményem szerint ha adódik egy vissza nem térő lehetőség, ki kell használni, nem attól félni, hogy "mit gondolnak majd mások", "mi lesz holnap", "lehet, hogy valami bajom fog történni, baleset érhet", stb. Az élet ilyen. Balesetek történhetnek, következmények lehetnek, de kockázat nélkül sosincs győzelem. És ne feledjük, a jövőt senki nem látja előre.

Visszatérésem utáni beígért összefoglalóm persze nem maradhat el. A kettővel előző postban vártaknak nagyjából megfelelően alakult a tábor, bár szombat esti lesérülésem miatt a 18 edzésből az utolsó 4-et ki kellett hagynom. Szerencsétlenül estem el egy kézilabda-dobás után, a lábam beb.sztam egy bordásfalba. Szerencsére semmi komoly, bár 2 napig nem igazán tudtam ráállni, a röntgen szerint nincs komoly baj.

A legnagyobbak közé a borotvahab-csaták, vízicsaták (egymás spontán vízzel ill. borotvahabbal locsolása, mert miért ne?, az éjszakai részeg (tánc) világbajnoki döntő nézések, őrültködések, valamint a másnap reggeli (7 óra) futás, valamint a délelőtti edzések tartoznak. Felemelő volt az egész, élmények tárháza, örülök, hogy ott lehettem.

A kaja, szállás a tavalyihoz hasonlóan jó volt, kiemelném talán azt a momentumot, amikor a köztudottan pedofil Béla Úr (az egyik portás) feltelefonált a szobánkba az egyik tanárt keresve.

GIGALOL!: Csokigyárban csokiba esett, és meghalt egy fószer. Részletek itt.

Vicces is, meg nem is. Nem értem, hogy lehet az, hogy nincs ilyen esetre valamilyen biztonsági kar, ami azonnal leállítja a gépet. Ez általában minden gyárban van pedig.