Hirdetés
1984 november 25
Sokszor kísértem el asztalos szomszédomat üzleti, vagy anyagbeszerző útjaira unaloműzésképpen, hiszen télen ezekben az években nem dolgoztam. Így történt ezen a napon is. Ha már úgyis mentünk Egerbe, egy másik szomszéd is velünk jött, hogy a bervavölgyi munkahelyén valamit elintézzen. Örömmel vettem ezt a kis kitérőt, hiszen korábban nem jártam még ezen a helyen.
Aztán elkezdett esni a hó. Nem túl intenzíven, inkább csak szállingózott, de bosszantóan sokat kellett várnunk. Mire hazaindulhattunk, már óvatosan kellett vezetni a havas úton. A asztalos szomszéd néhány nappal korábban cserélt két gumit a Wartburgján, nem kellett aggódnunk. A meglepetés akkor ért, amikor a városból kivezető erős emelkedőn kellett magunkat felküzdeni. Alig sikerült, hiába volt az új gumi. Mint kiderült, nem a meghajtott kerékre rakta fel. Szerencsére nem jött szembe senki, mert nekünk az út teljes szélességére szükségünk volt szinte padkától padkáig. A következő völgybe nem is mertünk leereszkedni, mielőtt meg nem cseréltük a kerekeket. Ezután úgy tűnt, megoldódott a gondunk. Nem túl gyorsan, de folyamatosan haladhattunk hazafelé hegyre fel, völgybe le. Az egyik kanyarban nagy sebességgel jött szembe egy teherautó. A mi sofőrünk eltúlozta a lehúzódást, lekapott az aszfaltról. Az anyósülésen ülő másik szomszédom ráérzett a következő manőverre, s kiabálva figyelmeztette, hogy "ne kapd vissza, ne kapd vissza!" Hiába volt a figyelmeztetés. A Wartburg keresztbe fordult az úton. Ki ne tudná, hogy ha megcsúszik az autó, ellen kell kormányozni. Jójó, de mennyire? 180 fokos fordulat következett, s leugrottunk az útról, keresztül a bozótoson, azon túl a földúton álltunk meg, éppen csak a szőlősorok közé nem mentünk be.
Szerencsére nekünk se lett bajunk, s az autó se sérült. Vissza kellett volna jutnunk az aszfaltra, de a hó alatt sár volt, csak pörgött a kerék. Semmit nem haladt előre, ha nem toltuk. Nem messze tőlünk volt egy felhajtó, de olyan magas volt a betongyűrű, hogy csak traktorral lett volna esély átjutni rajta. Mi azért reménykedtünk, nem látva más megoldást. Közben ránk sötétedett. Ekkor már kettőnk ruháján vastagon állt a kerék által felvert sár.
Aztán felcsillant a remény. Jött Eger felől egy traktor. Sofőrünk megállította, érdeklődött, van-e kötele. Nem volt csak lánc. Hm. Az nem lesz jó.
- Viszont ha nem erőltetik a betongyűrűre való feljutást - mondta a traktoros - menjenek vissza 200 métert az erdőig, ott könnyedén feljutnak az útra.
Tényleg!
Na, azóta se autóztunk olyan lassan, óvatosan, de innét már gond nélkül hazajutottunk.
Azóta összesen nem láttam annyi havat, mint akkor. Abban álltunk az újonnan épített és megnyert panel mellett a kulcsokért sorba.
Dühterápiának jó volt.
