A baleset
Sosem gondoltam volna, hogy ezen sorozatom következő epizódja ilyen hamar kap témát, azt meg sejteni sem akartam, hogy ez is negatív hangvételű lesz, de az élet írja ezt a sorozatot, én csak lefordítom nektek...
Az idei szezonban legurultunk több, mint 3000 kilométert már, élveztem munkám gyümölcsét. De a sors közbe szól, terel az úton, vagy éppen le az útról az árokba... Persze, hogy van-e ennek üzenete, azt még egy SMS-ben sem közli az emberrel.
Tehát egy hétköznapi napra virradtunk, szokásos reggeli rutinomat elvégeztem, motort ellenőriztem, beállítások megfelelőek, minden felszerelés és protektor rajtam van, megöleltem a fiamat és indultam dolgozni. Hát mondanom sem kell, nem jutottam el a munkahelyemre, sőt, az 55 kilométerből körülbelül 4-et sikerült megtennem.
Mondhat bárki bármit, a Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása című könyvet ismerem, ennek megfelelően cselekszem. Azonban vannak íratlan szabályok, melyekre egykori oktatóm tizen-évvel ezelőtt figyelmeztetett, de ezek persze csak utólag jutnak az ember eszébe.
Dugó volt. Szögön álltak az autók, mint minden reggel, én pedig motorral megfelő körültekintéssel kerültem az autósort. Előttem ment egy másik motoros is ~ 6-8 méterre, szintén lassan, körültekintően. Elérkezett egy pont, ahol kereszteztünk egy alárendelt utat, mely jobb oldalról csatlakozott be a főútra. Felnéztem, a jobbról balra bekanyarodni kívánt személygépjármű vezetője kezével intett is, hogy menjünk nyugodtan, legalábbis így tűnt elsőre.
Ami nem volt világos, hogy míg az előttem haladó motorost látta és valóban intett neki, addig engem nem vett észre. Így történt, hogy amint az előttem haladó elhajtott előtte, ő megindult.
Most jöhetnék az általános sóderral, mint "Hirtelen kormányrántással megpróbáltam elkerülni az elkerülhetetlent...", de ez nem így volt. Elég nagy ostobaság lett volna, már csak ez is eredményezne egy komolyabb zakózást, hiszen egy kétkerekűről beszélünk.
Bár nem emlékszem pontosan minden részletre (ami ilyenkor nem meglepő), de én értem előbb a helyszínre és csak azt követően a négykerekű. Lökhárítója a jobb bokámat vette célba és ezzel a lendülettel ki is fordította alólam a vasat. Én leestem, arrébb gurultam, a gépsárkány pedig jobb oldalán feküdve becélozta a szalagkorlátot, mely alá habár nem fért be, minden esetre megpróbálta...
Az Enduro-csízma rendkívül stabilan tette a dolgát, bár lábra állni nem tudtam, sőt, nem is ajánlotta a hirtelen odacsődült tömeg. Odacsődült... frászt, ott álltak a dugóban...
Nagyjából 2 méterre ültem a géptől, nem tudtam közelebb vonszolni magam hozzá. A fejem nem sérült, legalábbis nem éreztem, minden erőmmel a lábamra koncentráltam, mert azért ott, abban a helyzetben nem tudhattam az adrenalin-fröccs által átitatott tudatommal, hogy milyen látvány fogad, ha egyszer valaki valamikor leveszi rólam a csízmát.
A motor duruzsolása 1-2 perccel az esetet követően alább hagyott. Az oldalán fekve csak a karburátorban lévő üzemanyag-mennyiség állt rendelkezésére, de az véges volt. A gépjármű vezetője ott termett mellettem, próbált mindenben a segítségemre lenni, amiben csak tudott. A tanktáskámat odaadta, hogy telefonálni tudjak. Egy járókelő pedig a 112 értesítését követően a gyújtást is levette a gépsárkányról.
2 perc telhetett el a 112 értesítése óta, egy személyautóból kiszálló, hazafelé tartó, műszakával aznapra már végzett mentős termett a helyszínen, aki elkezdte az alap állapotfelmérésemet. További 2 perc múlva szirénázó rohammentő érkezett affelől, ahonnan én is jöttem. Ők nem hozzám siettek, de megálltak és elkezdték az ellátást. A csízmát levették a lábamról, ahogyan a zoknimat is, és haladéktalanul sínbe tették a lábamat. Mire ezzel végeztek, az alárendelt út irányából ismét szirénázó rohammentő érkezett, ők viszont már tényleg hozzám jöttek.
Megérkeztek közbe a rendőrök is, akik megkezdték a helyszínelést, az első mentőautó tovább állt, a másodikba pedig beraktak engem egy hordágyra kötözve. Pár perc elteltével megérkezett a helyszínre édesapám is, ziláltan. Az ő kora ellenére is, mivel dugó volt és nem haladt, kollégája mellől (aki motorszállító trélert hozott) kiszállt és a fennmaradó 2 kilométert futva tette meg. Mivel nem voltam túl beszédes állapotomban, így a rendőrökkel ő beszélt, valamint a motoros felszerelésemet is ő vitte el a helyszínelést követően.
A többit tudjátok. Kórház, vizsgálatok sora, majd nem hogy cipőm, de zoknim sem volt - kitettek az utcára. Tesóm jött el értem.
Otthon végignéztem a sárkány pusztulását, a lelkemben valami eltört... nem, nem is ez a legjobb szó ide... amit keresek, talán nem is létezik...
Több motorszerelő ismerősöm szerint is GTK, de majd kiderül. A nagy probléma, hogy nem szabad hozzányúlni, amíg nincs kárfelmérés. Az pedig nincs, amíg nem lett kiadva határozat a rendőrség felől. Ami nem lesz kiadva, mert még sem engem, sem az ellenfelet nem hívták be tanúvallomást tenni... Jövő hónap elején pedig országos gurulás lenne, aminek a kezdetek óta tagja vagyok...
A magam részéről törés nem történt. Csak a jobb alkarom hasadt fel vagy 18 centi hosszan, meg a bokám sérült oly mértékben, hogy az orvos javaslatára 2 hétig ne is kíséreljek meg lábraállni. Hát, ez a doki még nem ismer engem 
Nem tudom, mi lesz a folytatás. Nem tudom, mit fog mondani, ki fogja mondani és mikor fogja mondani. Éppen ezért ez lesz az első olyan motoros sztori, amit frissíteni fogok az eseményeknek megfelelően. Addig is ezt a történetet itthagyom, mint ékes bizonyítéka annak, hogy a világ közlekedés-kultúrája igenis megreformálás után kiált... Az utakat mikor építették, nem ezzel a tömeggel számoltak. Ez van srácok! Jelenleg mást nem tudok mondani...
Frissítés 1
Azt mondta a doki, 2 hétig ne álljak lábra... Azt nem mondta, hogy mankóra sem, így hát az esetet követően pár nappal óvatosan, de már felálltam a kanapéról. 2 hét múlva már mankó sem kellett, 3 hét múlva visszaálltam dolgozni. Nem volt valami jó ötlet.
Hiába addig is sétálgattam, a munka más tészta. Éreztem, hogy valami nem oké, elmentem a sebészetre. A duzzanat már lement a bokámról, kivéve egy helyen. Mint kiderült, az a Sajka csont, ami kiáll a lábamból... Ortopédia, helyretették, lekötözték, újabb 2 hét otthon. Az esetet követően 6 héttel ismét munkába álltam. Szaladni ugyan nem tudok és meglehetősen érzékeny is a terület, de legalább stabilan járok.
Hanem a másik oldal. 2024. 07. 06-a van. A mai napig nem kaptam visszajelzést a rendőrségtől, nem hívtak be vallomást tenni és amikor megpróbáltam felhívni őket, 1 perc várakoztatás után angolul közölte a rendszerük, hogy túlterheltek, próbáljam meg később...
A biztosító pár hete csinált kárfelmérést, a héten pedig e-mailt kaptam tőlük, miszerint nem tudnak semmit mondani, mert nem kaptak még visszajelzést a roncs értékét illetően. Ezek szerint GTK. Ezidő alatt rengeteg papírt kellett elküldenem nekik, szerintem csak szivatni akarnak...
De koránt sem annyira, mint a saját biztosítóm. Történt ugyanis, hogy postai úton kaptam tőlük egy levelet, melyben ők is bekérik a káresemény leírását. Szépen kitöltöttem mindent, aztán nézem a lap alján: A károkozó aláírása! Ez az egyetlen mező szerepelt ott. Hát ha én ezt aláírom, buktam mindent. Nem gondoltam volna, hogy ekkora szemétséget megengedhetnek maguknak. Szerencsére én azonban mindig elolvasom az apróbetűs részeket!
52 napja nem ültem motoron. Merthogy nincs. Kezdenek elvonási tüneteim lenni, főleg annak fényében, hogy ha így halad tovább az ügy, talán a szezonban már nem is gurulhatok... Hiába lett elmondva a biztosítónak az is, hogy munkába járásom eszköze, pont annyira érdekli őket, mint XXI. századi fiatalokat a helyesírás...
Viszont ez már lelki sérelemnek számít. Vajon ezért kárpótolni fog valaki valaha?!
Frissítés 2
Legutóbbi történetemet egy frissítés követte már, de ezúttal külön szedem a gondolataimat. Azóta sok idő telt el.
Tehát ott maradt abba, hogy 52 napja nem ültem motoron és kezdett elvonási tünetem lenni. Plusz meglehetősen zavart, hogy bő 40 perccel többet utazok naponta, ha egyáltalán megúszom annyival, mert szinte minden napra kijut valami az M0-áson, aminek köszönhetően csak rohadok megfele az autóban...
Júliusban valamikor, amikor már 2 hónapja nem kaptam információt az éritett szervektől a balesettel kapcsolatban, végre jött egy levél. Illetve kettő. Az egyikben az ellenfél biztosítója tájékoztatott arról, hogy megvan a kárösszeg, megvan a roncsérték és kérnének minden számlát, amit csak tudok adni a felszerelésemről.
Ezutóbbi jelentős részét a Shox-ban vettem, akik készségesen kibocsátották nekem a számlamásolatokat, így az a kör volt a könnyebb. A nehezebb az volt, hogy a roncsérték a tejles kárösszeg 30%-át kitette. Őszintén nem számítottam 6 számjegyes összegre, pláne ekkorára a roncsért. Így ténylegesen megfordult a fejemben, hogy nem élesztem újjá. De persze ezt is keresztülhúzták...
Ugyanis a levélben tájékoztattak róla, hogy a kárösszeget nem tudják kifizetni, mert a rendőrség nem zárta le az ügyet. Utánajártam, miért is nem.
Sikerült elérnem telefonon a rendőrséget (ekkor már visszaálltam dolgozni), ahol kapcsoltak ahhoz a személyhez, aki maga hirdetett ítéletet és zárta le az ügyet, mint kiderült, még június 22-én. Határozatot én erről nem kaptam, de az is kiderült, miért nem.
Ugyanis az ellenfél a határozatot meglátva fellebbezett. Elmondta nekem a nyomozó, hogy az Ő belátása szerint egyértelmű a helyzet: Főúton haladtam, az ellenfél mellékutcából, elsőbbséget meg nem adva kihajtott és ebből lett a baj. Nem tudom, erre mit lehet fellebbezni... Ami viszont a lényeg, hogy a bíróságra került az ügy, de ott meg nyári szünet van, így várhatok. Legalább szeptemberig [Mellékszál: Főnököm június 8-án volt részese balesetnek, az Ő ügye is bíróságra került, és Ő már kapott ítéletet. Én a mai napig nem].
Tehát így alakult, hogy még legalább 2 hónapig semmi sem fog történni. Ez viszont nem mehetett így tovább, így lemondva a roncsértékről elkezdtem talpra állítani a vasat. Miután lebontottam a gép minden részét, helyre állítottam az elejét és kivittem Naked módban megnézni a futását, minden rendben volt, kivéve a hátsó segédnyúlványt, mert az el volt torzulva. Nem is beszélve a jobb oldali lábtartóról. Ezutóbbi végett a hátsó fékrendszert is meg kellett bontani, de egy lakatos műhelyben leklónozták a gyárit, tesóm gépének mintájáról, előbbit pedig kihúzták szakműhelyben. A rommá tört fejidomot műanyagos hozta helyre, jobb irányjelzőt és oldalburkolatot pedig vettem hozzá. Persze nem újat, az lehetetlen egy 30 éves vashoz, de felújítottat. Az első-hátsó bukócső kuka, de az egy későbbi történet lesz majd.
Összepakolás után elkezdtem használni, de nem volt eseménytelen. Első körben, már a cégkapu közelében szerencsére, eldurrant az első fék-munkahenger. Aznap meg lett még orvosolva, anélkül nem indultam volna haza, de a próbakör alkalmával meg az olajat keveselte. Nem igazán értettem, miért csak most panaszkodott, amikor a 2,4 literes feltöltési mennyiségre 1,8-at töltöttem, hogy elérje a nívópálcát...
Azóta viszont rendben van a masina. Az OT vizsga bukott egy életre, de megy. A héten átléptem vele a baleset óta megtett 2600 kilométert, így az öreg már 120.000 felett dicsekedhet, bontatlanul. Kíváncsi leszek, mikor lesz visszajelzés a bíróság felől, majd jelentkezem.
+1 az egészségügyről: Sajnos a Magyarországi adórendszerben előfordul, hogy a 100%-os táppénz értéke nem egyezik meg a teljes fizetéseddel. Így nem kaptam valami sokat a 6 hétre, ami mint egyedüli családfenntartó egy 2 éves gyerekkel nem volt kimondottan hasznos a tartalékaimra nézve, de majd talán jövőre összejön egy kisebb nyaralás...
Ami viszont a pláne, hogy több, mint 1,5 hónapot harcoltam a pénzemért, mert hol ez, hol az a papír hiányzott nekik. Namost már az elején is elküldtem az összeset és az azt követő 5 alkalommal is csak ugyan azzal tudtam szolgálni. De ötödikre megtalálták az összes csatolmányt végre...
