Hirdetés

2024. május 29., szerda

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#17493) pranksta


pranksta
tag

szeretnék egy fekete pontot SIR RICHARD nevű felhasználónak.
amit vettem tőle, több helyen is árulta, többek között itt is. bár én először nem itt láttam a hirdetést, de a tanulság így is leszűrhető. biztos, hogy ugyanarról az emberről van szó, mivel a telefonszáma is megegyezik. (mármint megegyezett, mivel azóta megváltoztatta az adatait, de itt van a hirdetés)
tehát az említett biciklit vásároltam tőle, három-négy hete.
helyben átnéztem amennyire lehetett, jó volt, megvettem, egy óra tekerés után (19. kerületből a 11-be) kezdtem úgy érezni, hogy valami nem stimmel a pedállal, de arra gondoltam, hogy csak meg kell húzni. hazamentem, meghúztam, 5 perc után újra kilazult. kivettem és láttam, hogy szanaszét ment a hajtókar pedálmenete. felhívtam az eladót, elmondtam mi a helyzet, mondtam, h szeretném ha visszavenné a bicót, vagy kifizetné a rosszul beszerelt pedálok (felcserélte a jobbost a balossal, ami itt szarvashiba, mivel a két menet nem is passzol - nem csoda, hogy teljesen szétment..) miatt tönkrement hajtókart. azt mondta, hogy elküldi a számlákat és a szervizben majd kicserélik, mivel garanciális. igenám, de a pedálokat nem a szervizben szerelték fel, hanem saját maga, ráadásul nem is számlát küldött, hanem nyugtákat, amin még az sincs rajta, hogy konkrétan mit vásárolt.. egyébként kicsit gyanús volt már a telefonban, amikor először azt mondta, h nem tud semmiről, aztán megkérdezte, h nem csak a balos rossz-e. érdekes módon valóban ez lazult ki először.
azóta nem veszi fel a telefont, ha keresem, egy hajtókar árával rövidített meg (5-10e forint közötti összeg)

dubito ergo sum

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.