Nem kell táblákat nézegetnem a temetőben. Rendszeresen találkozom egy volt osztálytársammal, látszerész, és az üzlete a kedvenc kenyeresem mellett van. Tracsizunk, és megrendülten emlékezünk azokra, akik már nem lehetnek köztünk.
Nos, halunk, lassacskán kihalunk. Már a suliban is meghalt egy osztálytársunk, aztán az iparitanulóban újabbat veszítettem el. Mindkettő értelmetlen halál volt.

Részemről fittyet hányok a halál fenyegetésének. Egyszerűen nem érdekel. Akár ebben a percben is megyek, ha úgy dönt az Úr, pusztán egyetlen kérésem van hozzá, és ezt nem most fogalmaztam meg, hanem nagyon régen. Gyorsan, fájdalom mentesen.
Egy volt kollégám nagymamája délután lepihent, mondván fáj a feje. Soha többé nem ébredt fel.
Egy másik kollégám apukája egy vihar után felmérte, hogy másnap milyen teendők várnak rá, reggel nem ébredt fel.

Valahogy így kéne. Vagy úgy, ahogy láttam gyermekként.

Egyik lába merev volt, de élére vasalt emberről van szó. Apró termetéhez, testi hibájához képest sudár nőt vett feleségül, aki ráadásul szép is volt. Gyönyörű kislányuk volt, festeni sem lehetne szebbet.
Álltunk a zöldségesnél, a férfi megérezhetett valamit, mert szólt a feleségének, hogy vegye át a karján ülő kislányt. Így is lőn, és a férfi úgy dőlt el, mint egy fellökött bábu. Kampeca.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)