Furcsa dolgoz ez !
Csak a saját szubjektív tapasztalataimat tudom leírni…

Jómagam és a Zasszony 4 évig kerülgettük egymást… mintha leprások lennénk.
Más tájegységből érkeztünk, más értékekkel. Különböző haveri / baráti körökkel. Mindig megvolt a „szikra”, de mindig elbagatellizáltuk. Egyszerűen csak élveztük egymás társaságát…
Amikor találkoztunk, soha nem gondoltunk „komolyabb dolgokra”. Beszélgettünk, röhögtünk, de azt a bizonyos „határvonalat” soha nem léptük át. Valószínűleg ez vezetett végül „eredményre”, vagy nem is tudom…

Volt-e meghatározó pillanat ?! Nem hiszem… Ez már a múlt ködébe veszett.

Szó, szót követett és 12 éve együtt vagyunk, anélkül hogy a TÖRVÉNY szerint is „házastársak” lennénk.
Megajándékozott két gyönyörű fiú utóddal (11-12 évesek), akik ugyanolyan lököttek, mint a szüleik.
Soha nem tagadtam, hogy mi „lökött” család vagyunk…

Az ivadékok engem minden körülmények között „megvesznek kilóra” !
Ennek ellensúlyozására kapcsol a Zasszony „Gestapo” üzemmódba. Ki a f@szom tudná a legjobban, hogy mi kell a csemetéknek, mint akinek a pocakjában 9 hónapot eltöltöttek ?!?

Mindkét szülés „apás szülés” volt. És most nagyon megosztó dolgot írok:
A páromért bizony jobban aggódtam, mint a születendő gyermekemért… Önző dolog ? Meglehet…

Bármennyit is melózom, őszinte mosollyal vár és puszit ad. Én pedig remegve érek haza, hogy végre láthassam őket. Ééééésss igen, néha veszekszünk is… Tényleg !

Feltételek nélkül szeretem a „fél-feleségem” ! A veszekedés közben a fenekére paskolok és előveszem a „bocsáss meg” arckifejezésem ! 3 másodperc… és elkezdünk röhögni... Egymáson… !!!

Nem azért mert „papucs” vagyok… hanem mert feltételek nélkül TISZTELJÜK egymást és a gyermekeinket!

Ez az, ami a „mai” világból hiányzik… a KÖLCSÖNÖS TISZTELET!

"Nincs tökéletes ember, csak tökéletes szándék..."