Szia.

Ha jól emlékszem, itt-ott találkoztam a te eseteddel, főleg hozzászólások formájában.Lehet még valahol reagáltam is rá, valahogy nagyon nem hajlandó ma válaszolgatni az agyam. Épp ezért most csak a jelenlegi írást veszem inkább alapul, nehogy őrültséget írjak. Ha jól értelmezem, nálatok az indította el a lavinát, hogy félreérthetett az illető valamit, vagy szimplán nem volt vele minden rendben akkoriban. Vizsgák, családi gondok, vagy hasonló mondjuk. A vége pedig az lett, hogy olyannal vádolt meg, ami rád nem jellemző. Esetleg nem beszéltetek erről a későbbiek folyamán, hogy miből szűrt le ilyesmit?

A második felére pedig: Igen, jól emlékszel. Nem lett volna sok változás akkor sem, ha elmondok neki mindent. Már akkor azt éreztem, hogy az az ember, aki a barátom volt, már nincs. Erről nem tudtunk meggyőződni, de a megjegyzései alapján már akkor is közelebbi barátságot kötött olyan anyagokkal, amik eléggé kihatással voltak a lelki állapotára.

Hogy őszinte legyek, úgy már elengedtem. Agyalni nem szoktam már rajta túlzottan, csak mikor történik valami, akkor még van egy olyan érzésem, hogy ezt meg tudom beszélni valakivel. De mire ez beugrik, már ott is van, hogy már nincs erre lehetőség. Egy kivétel van, mikor a kezem ügyébe kerül az a kis plüss, amit még egyszer kaptam tőle szülinapomra. Fájni igazából nem fáj régóta ez az egész, mivel a terve nem sikerült, és mint barát, így biztos nem folytatnám vele. Lehet gonosz leszek most, de ha baja esik, engem már nem hat meg. Olyannyira mássá vált, hogy nem láttam benne a volt barátomat. Olyan érzésem volt mindig mikor láttam, mintha egy idegent látnék. Mint írtam korábban, azt a tanácsot viszont elfogadom, hogy ha megkeres, ne hajtsam el. Csak már barátként rám sosem lesz alkalma tekinteni.

Köszönöm, viszont kívánok kellemes nyarat.

Nyugodj békében Integra!