Mint élete első kb. 20 évét az "analóg érában" leélő harmincas fiatal, magam is rengeteget gondolkodok mindezen.
Az idő számomra mindig egy érdekes dolog volt.
Mint sokan, úgy én is hajlamos vagyok a régmúltban történt eseményekre nosztalgikus beleéléssel visszagondolni. A saját, képzeletbeli idővonalamon rengeteg fontos történést el tudok helyezni.
Minél régebbi egy emlék, általában annál kedvesebb. Annak ellenére, hogy a tudat szintjén tisztában vagyok vele, hogy sok-sok évvel ezelőtt gyerekként elsősorban azért éreztem magam boldogabbnak, mert ismerkedtem a világgal. Felnőttként pedig azért nem érzem magam boldognak, mert már ismerem a világot.
Éppen két nappal ezelőtt jártam Zamárdi és Szántód határán, ahová egy nagyon kedves gyerekkori emlékem köt már lassan 20 éve. Megálltam megnézni a vendégházat, ahol annak idején egy hetet töltöttem egy olyan társasággal, akik között nagyon jól éreztem magam.
Életem egyik legjobb heteként gondolok erre a hétre.
Utoljára még 2006-ban jártam itt, szóval nagyon-nagyon régen. Érdekes volt elgondolkodni azon, hogy hogyan éreztem magam itt első alkalommal tinédzserként 1998-ban, majd később fiatal felnőttként 2006-ban, és hogyan érzem magam most, 2017-ben, harminconsok éves, felnőtt emberként.
Szeretem az ilyesmit a technológiai fejlődés tükrében is megvizsgálni. 1998-ban még alig volt itthon valakinek mobiltelefonja, nemhogy okos, még buta sem. Tudtam hogy létezik ilyesmi, de nem vágytam rá igazából. Ugyanebben az évben használtam életemben először az internetet, amit egy jó dolognak tartottam, de akkoriban kicsit sem éreztem úgy, hogy folyamatosan a neten kéne lógnom. Nem léteztek még közösségi oldalak, nem volt YouTube, stb. Nem éreztem úgy egy pillanatra sem, hogy lemaradok valamiről, ha nem tudok internetezni. Teljesen másról szólt ez a dolog akkoriban. Emailezésre, információszerzésre használtuk a netet, illetve játékra. Volt hogy hetekig rá sem néztem az email fiókomra. Ha tudni akartad meddig van nyitva a Rév szálló büféje vagy a közeli kisbolt, vagy mennyibe kerül a jegy a kompra a Szántódi Révben, el kellett gyalogolni megnézni. Nem tudtál rákeresni a Google-vel, nem tudtad őket felhívni, mert a nyaralóban nem volt vezetékes telefonvonal sem. De ez senkit sem zavart.
8 évvel később, 2006-ban már úgymond fiatal felnőttként álltam ugyanez előtt a kis vendégház előtt, az 1998-as dolgokra emlékezve. Ekkoriban már egy, a koromhoz képest végtelenül kiégett, cinikus, boldogtalan ember voltam, a zsebemben egy butatelefonnal, amin lehetett wapozni, meg szar képeket csinált, amelyek akkoriban nagyon is jónak számítottak. Az IWIW már évek óta pörgött nagy erőkkel, a MySpace is, a YouTube is ment egy éve már, de nem volt még az egésznek olyan felütése, mint manapság. Az internetfüggőség ekkoriban már létező dolog volt az életemben, bár nem olyan mértékben, mint ma. Az MSN Messengert használta mindenki aki "számított", illetve fórumokon kommunikáltak az emberek, amelyek közül mára a közösségi site-ok (elsősorban a Facebook) miatt elég kevés maradt életben. A mobiltelefon is szerves része volt már életünknek, ugye lehetett már elég kezdetleges módon internetezni is ezekkel néhány éve, ahogy feljebb írtam. Mégis sikerült valamenyire disconnectelnem, és kikapcsolnom arra az időre, amit ott töltöttem.
11 évvel később érkeztem ide újra tegnapelőtt. Középkorú, meggyötört emberként, túl számos zűrös dolgon az életben, de a felnőttkori útkeresésem végéhez közeledve, '98-ra és 2006-ra emlékezve. A zsebemben egy elképesztően high-tech, hatalmas QHD érintőkijelzős telefonnal, ami jobb képeket készít, mint az első, azért annyira nem olcsó fényképezőgépem annak idején, navigál, 4K felbontású videót lehet vele készíteni, a desktop internethez hasonló minőségben lehet internetezni rajta 4G sebességgel, azonnal értesít ha emailt, vagy valamilyen más üzenetet kapok, filmet nézhetek rajta, amit akár streamelhetek is, ha olyan a netcsomagom. Jah, és erősebb hardver van benne, mint a 2006-os pécémben volt.
És már attól is elkezdek szorongani, ha elfogy a netkeretem, és 1 óráig nem vagyok online. Azt hogy hol lehet megállni a vendégház környékén, meg hogy milyen vendéglátó egységek vannak ma a révnél, már a Google Maps-en nézem, a telefonon. Beszámolókat, véleményeket olvasok ezekről, megnézem a nyitvatartási idejüket, az étlapjukat. Aztán a Facebookon ír valami hülye haverom, hogy nem tud valami drivert felrakni. Teamviewerrel már veszem is át az irányítást a gépe felett, és megoldom a problémát.
Mindeközben pedig azon gondolkodom, hogy hová tart ez az egész? Legközelebb, évek múlva egy 8K 360°-os kamerával szerelt drónnal körberepülhetem az egész területet otthonról, ami a kajarendelésemet is hazahozza 1 órán belül a révből?
Tényleg ijesztő, hogy szó szerint szorongok, ha nem vagyok online a nap minden percében valamilyen formában, meg az is, hogy sokak számára elegendő az, amit a technika képes nyújtani szociális élet címén. Számomra nem elegendő mindez, és sosem lesz az, bármennyire is a rabja vagyok ennek az egésznek.