Hirdetés

2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) janeszgol


janeszgol
félisten

Még kétezerben megszerettem a számítógépes játékokat és azóta is szeretek játszani. Sokat játszottam, napi 6 órát suli mellett. Viszont a WoW függőségem óta (2006 február-2007 október, ilyenkor napi 8 óra volt átlag, nyáron 14-16 óra) óvatosan csinálom. Valami gát lett bennem, hogy ne kattanjak rá, mint annak idején. De nem töröltem ki végleg ezeket és szeretném is, hogy megmaradjon az életemben. Játszani jó.
Okostelefonok. Hát én későn, 2011-ben csöppentem bele. Sose kattantam rá a használatára, csak a birtoklására. Azóta sok telefont cserélgettem, vásároltam, eladtam. Most már evvel is leálltam. Imádom az okostelefonokat, tableteket, megkönnyíti az életem, de nem függök tőlük. Nekem is volt FB regem, posztolgattam mindent, hírek olvasása, ment az "aktívkodás" ezerrel, néha kényszerből is ott voltam. Aztán valami történt, letöröltem magam, újra regeltem álnéven, van kemény 5 ismerősöm. Ennyi.

Le tudnám-e tenni a technológiát? Ne és nem is akarom. Normálisan akarom használni.

[ Szerkesztve ]

(#2) csongi


csongi
veterán

A kerdes jo. Csak az igazi valaszok akkor szulethetnek meg, ha megtortenik az elvonas. Anelkul csak felteteles modba beszelhetunk, hogy le lehet e tenni a kutyunket, es hogyan elnenk meg a net nelkuliseget.
A No. A film nem a jovo, hanem mar a jelen. :). Zarjuk ki az MI-at a kepletbol, ugye milyen valosagos? :) FB oldalakkal csetelunk, de sosem lattuk eloben, a kepek es a leiras alapjan kepzelunk el egy embert...., biztos olyan mint amilyennek mutatja magat, vagy amilyennek elkepzeljuk? :).
Szerintem maga a neti elfoglalja a helyet az eletben es a kovetkezo generacio utan, mar a helyen fogja kezelni. Csak ezt elobb meg kell tanulni, tapasztalni.

(#3) Nyugis


Nyugis
senior tag

Üdv

"Letenni".
Azt gondolom ez a végletek megnyilvanulasa.
Értelmetlen.
Mi a helyes?
Egyszerű. Mint az élet minden területén az egyensúly kialakitasa.
Igaz ez a bulizasra ivászatra és igen a kibertérben való jelenletre IS!

(#4) chey válasza janeszgol (#1) üzenetére


chey
csendes tag

Hát, ezzel én is valahogy így vagyok. A FB-ot havonta (vagy kéthavonta) egyszer nézem meg, az okostelefonom pedig csak azért van, hogy menjen rajta a Gogole Keep, a Google Naptár, az ébresztő és a stopper/időzítő. Programozóként dolgozom, itt nagyon kell a net a munkához, de alapvetően a StackOverflow és az MSDN megy :)

Letenni? Hmm... Sokszor gondolok arra, mennyi időt vesz el a tévé és a net a család életéből. Igyekszem kordában tartani.

[ Szerkesztve ]

(#5) norbert1998


norbert1998
veterán

Én ezt a gondolatmenetet fejtettem ki egy másik topikban, linkelem.

(#6) duncanx


duncanx
csendes tag

Engem az érdekelne, hogy 3psilon-t mi vezette erre az írásra. Mi motiválta, mire kíváncsi?
Hisz szerintem a lényeges, érdekes kérdések mindezek mögött kezdődnek.
Mivel igen erősen úgy tűnik, nem ítélősdi labdát akart bedobni.
A viszonyulások, az érték fogalomköre, a társadalom reflexív állapota, a folyamatokat kiváltó hiány, vagy válaszhiány jelenségek....
Ha mindezek elemzését eszközként kezeljük, igen érdekes dialógust nyithatnánk.

(#7) updog


updog
senior tag

Van az a pont, amikor még mondhatjuk, hogy a fejlődés szükséges, jobbá teszi az életet, és egyébként is az előző generáció mindig kritikus a következőre.

És van a valóság, amikor a 10 évvel ezelőtti csúcs asztali számítógépet megszégyenítő okostelefon betört kijelzőjén két egymás mellett ülő 14 éves fapofával nyomkodja egymásnak egy macskás kép kommentjeibe, hogy LOL, XD, ROFL ;]

Egyébként nagyon jó írás.

[ Szerkesztve ]

"Bocs, főnök, de én csak két emberben bízom. Az egyik én vagyok. Nem maga a másik." || "Hóhahó, mégis van graffaló!"

(#8) Zoja™


Zoja™
őstag

Én használom a Facebookot, de az 95%-ban csak a messengert.
Napi szinten felnézek, de 5 perc után megunom és ki is lépek.
Volt egy játékos korszakom, de akkor legfőképp a Counter-Strike ment. Gépen kb 6-7 éve nem játszottam, telefonon meg ezer évben egyszer letolok 2 kör szókeresőt, majd azt is megunom és általában le is törlöm.
A netes jelenlétem kimerül az instructables és hasonló oldalakból, valamint a Prohardverből, online filmekből, sorozatokból.
Számszerűsítve ez nálam hétköznap napi 2 óra egész napra elosztva, hétvégén minimálisan, de kicsit több.

(#9) bacsis


bacsis
Közösségépítő

Már bő 20 éve is rá lehetett kattanni a "technológiára"....
gondoljunk csak bele.. 20 éve '97-et írtunk.. ment már a betárcsázásos net, lehetett chatelni, jó kis egon.gyaloglo chat oldala, vagy maga a chat.hu (bár lehet utóbbi talán picivel később indult)
mentek a netes játékok, teveclub, hősember képző, meg volt az a csak szöveges "katonázós haborusdizós nem tudom mi a címe" el indultak a netes Multiplayer játékok is... Persze single módban is voltak függőséget okozó játékok, pl Diablo1, majd nem sokkal később Diablo2 is jött, na arra brutál módon ráfüggtem...
Szép lassan általánossá vált a mobiltelefon, Nokia 5110, Ericsson GH1018, ezek is lassan 20 éve jelentek meg... jöttek az első mobilos játékok, Snake, Snake2, Ericssonon az elfordított kijelzőn Tetris, úristen mennyit toltuk...
Aztán ha még többet visszamegyünk az időben, 25 évet... Tetris, Tamagochi, egyéb kvarcjátékok, tombolt a C64-es láz... Szóval 20-25 éve is már egy relatíve átlag háztartásban is megvolt a mai technika őse... Én kimerem jelenteni, hogy függő voltam... De valahogy leszoktam, és kevésbé kötnek le... Máig sokat lógok a neten, ülök a gép előtt, de tudom kontrollálni...

(#10) Diokhan


Diokhan
addikt

Nem értem, hogy miért kellene le tenni a technológiát. meg ha le is tenném, mit érnék el vele?!
Annyit, hogy lemaradásba kerülnék azokkal szemben, akik viszont nem teszik le. Miért? Mert ilyen világot élünk. A hűtőnk ételt rendel a boltból automatikusan (Nem a mienk, arra a Zanussi még nem alkalmas, általánosságban mondom), az autónk beparkol magától, minden lépésünket figyeli legalább 3 műhold, stb stb... Ennek van jó és rossz oldala is.
A jó oldala, hogy pl ha a lányom el megy szórakozni és én úgy állítottam be a telefonját, akkor bárhol is van, ha esetleg netán baj történik, tudom, hogy hol kell keresni (amíg nála van a telefon), de ezt akár egy óra vagy nyaklánc esetén is elmondható.
A rossz oldala az, ha rosszra használják. Egyébként pedig a mindennapjainkat könnyíti meg.

A mai rohanó világban, amikor minden perc számít, nagy hátrány lenne, ha valaki, aki sikeres akar lenni az üzleti életben pl, offline élné az életét. (Vagy úgy egyáltalán ha pénzt akar keresni).
A levelezés, telefonálás ma már olyan, mint amikor régen minden héten jött a heti TV műsor újság.
Semmi baj nincs a technológiával szerintem...
Emlékszem amikor még nem volt Facebook és Twitter, még az iwiw is csak megfogant, MSN-eztünk, GabChat-en toltuk GPRS vagy adathívásos mobilnettel, színes kijelzős nyomógombos telefon még igencsak luxus volt. Ebben az időben jelent meg az első iPhone is, onnantól indult el a fejlődés szerintem.
A rezisztív érintő nem volt rossz megoldás, de sérülékeny, kényelmetlen és pontatlan volt. Aztán jött a kapacitív technológia, és máris sokkal jobb volt. Most ott járunk, hogy az X-BOX mozgásssal, a telefon vagy autó hangutasítással vezérelhető, telefonunkat már nem PIN (pőersonal identity number) kód védi hanem ujjlenyomat és retina kód. Szerintem nem szabad itt megállni. Ahogy a technológia fejlődik, úgy esély van más ágazatoknak is fejlődni, pl orvostudomány, vagy akár a geológia.
Igazából órákig tudnék még írni erről...

[ Szerkesztve ]

Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztosan botokkal és kövekkel. - Albert Einstein

(#11) iMaverick


iMaverick
addikt

ti hogy látjátok, az elmúlt években hogyan változtatta meg a technológia az életeteket? Mennyire függsz személy szerint a technológiától (e-mail, közösségi média, játékok stb.)? "Le tudnád tenni" – ha akarnád egyáltalán?

Szerintem ez egy olyan tipikusan "olyan" kérdés... Attól függ... Mitől? Hát sok mindentől! :K

Én most így hirtelen magamból kiindulva:
- 20 éve nem tudtam volna letenni a PC-t... Annó amikor megkaptam az első PC-t... Éjjel nappal Bud, akarom mondani Doom, Quake, HL, stb. mentek. Ez a "mánia" elég sokáig tartotta is magát.
- ugyancsak 20 éve körültől van mobilom is. Valahogy azok is megfogtak, de igazából az első okostelefonokkal kezdve lettem ilyen "kütyübuzi". Na nem mintha éjjel nappal a FB klienst tolnám rajta, vagy a Massanger-t... Sokkal jobban érdekeltek a szerelés, állítgatás, a rendszer app-ok buherálásá, cseréje. (Főzött rom-ot meg eléggé gyorsan fel szoktam tolni.)

Viszont érdekes módon nem kapott el a gépszíj a közösségi tartalom kapcsán (IWIW-en is csak azért voltam fent, mert "muszály" volt, pl. Facebook reg-em nincs is.)

Mostanra már a játékörületem is lejjebb hagyott: még Battlefiled 4-ezgetek, de kb. ennyi. (Na jó, újra rákaptam az Angry Birds-re, kövezzetek meg! ;] )

Szóval az eredeti kérdésre: a PC-t, eltudnám hagyni, a mobilt nem, FB-ra és társaira meg nincs igényem, ergó "fel sem vettem". :))

"Sokkal könnyebb gazdagon boldognak lenni, mint szegényen" (Moldován András)

(#12) t72killer


t72killer
titán
LOGOUT blog

Hát ja, függők vagyunk, de masszívan. A rosszabb, ha egyeseknél munkafüggőséggel párosul, ma reggel 4 szombat-vasárnap született mail fogadott munkatársaktól. Én legalább film-maratont rendeztem a 7végén (család le volt lépve).

[ Szerkesztve ]

Mindig meglep milyen sokan hiszik el, hogy van ingyen ebéd.

(#13) seolwon


seolwon
tag

Nem biztos hogy teljesen idekapcsolódik, de az a trend hogy egyre inkább minden videó formátumban érhető el, ami eddig írott volt (pl: tesztek is), az nekem nagyon nem szimpatikus. A szöveget át lehet futni, ki lehet keresni az engem érdeklő részeket, ugyanez videóval nehézkes. Remélem erre kitalálnak valamit.

(#14) bambano


bambano
titán
LOGOUT blog

arról is kellene értekezni, hogy hogyan és miért vált az internet egy cuki kis játékszerből kőkemény hazug propaganda helyszínévé.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#15) t72killer válasza seolwon (#13) üzenetére


t72killer
titán
LOGOUT blog

Így van, videóban nem tudsz konkrét szövegre keresni. Rögzített feliratnál még csak kivitelezhető lenne, egyébként kell hozzá beszédfelismerés - ha egyáltalán beszél a teszter és nem zene szól a "némateszt" grafikonjaihoz.

#14: mert a kezdet jófej tudós-szaki emberkék majd értelmiségiek után rátaláltak a bitekben milliárdokat látó pénzemberek, politikusok és az amúgy analfabéta megvezethető néptömegek.

[ Szerkesztve ]

Mindig meglep milyen sokan hiszik el, hogy van ingyen ebéd.

(#16) sutyesz96


sutyesz96
őstag

"ti hogy látjátok, az elmúlt években hogyan változtatta meg a technológia az életeteket? Mennyire függsz személy szerint a technológiától (e-mail, közösségi média, játékok stb.)? "Le tudnád tenni" – ha akarnád egyáltalán?"

Napi 9 órában a gép előtt, azt kell mondjam igen nagymértékben függök a technológiai fejlődéstől. Közvetetten, ebből tudok hazavinni este kenyeret. Pedig még csak nem is IT-szakember vagyok. :)

No matter what, you keep finding something to fight for.

(#17) Snowy_owl


Snowy_owl
őstag

A felvázolt kérdések nem egyszerűek. Aki használja mit tegyen, ha mondjuk azt mondom céges email, céges beszerzés, fuvarozás, logisztika, online napilapok, azonnali szükségszerű kapcsolattartás, számítógépes tervezés, ésatöbbi ésatöbbi. Egyszerűen szükség van a technológiára. Az pedig hogy milyen irányt vesz úgyis nehéz megítélni, mert a jövőbeni fejlesztések, ehhez kapcsolódó találmányokat még nem látjuk, de már tudni akarjuk hogy mi lesz. Egy elméletet olvastam amiben arról beszélnek, hogy a közel exponenciális fejlődés és sebesség grafikonját megnézve eljuthatunk egy olyan pontra ahol nem tudjuk mi történik, úgy mondják technológiai szingularitás. És ez az ami érdekes lehet, de ehhez az is kell hogy a technológiába jelenlévő kutatás-fejlesztés és az abba betett valuta mindig nyereséggel záruljon. Mert ha ez nagyon sokszor nem történik meg akkor lassulás történhet ami megálljt eredményezhet, vagy az is lehet hogy más irányt vesz az egész. Lásd: [link]

De akkor még ha a fenti feltevés beigazolódhat, akármelyik része, akkor is ott a kérdés hogy ha mi itt a fejlődő országokban elhúzunk valamerre, megtörténik a fenti eset, akkor azokkal mi történik akik jelenleg is a technológia töredékéhez jutnak hozzá. Számomra ez az egész olyan megfoghatatlan, akár úgy is fogalmazhatnék hogy misztikum. De addig is még bármi történhet még elérünk bármilyen pontra:

Kifogyhat az olaj, elfogy a víz, olyan csapás éri a földet amire senki sem számít és megtizedel minket, vagy az elektromos infrastruktúrát és közvetve minket. Lásd: [link]

Kényelmes dolog a technológiába bugyolálva élni de azt sem szabad elfelejteni hogy mindez könnyen semmissé is válhat, de ne így legyen!

régen minden jobb volt, régen még a "régen minden jobb volt" is jobb volt.

(#18) Snowy_owl válasza Snowy_owl (#17) üzenetére


Snowy_owl
őstag

+

Jussunk el oda hogy kiborgokká válunk, jelentsen ez jelenleg bármit is bármilyen formában, mert mint írtad nincs idő megfontolni a legtöbb változást. De ez miből következik? Abból hogy nincs elég rálátásod mindenre, ami talán abból is adódik, hogy egyszerűen az ember felfogóképessége az idő alatt amíg felfoghatnád a dolgokat, és átgondolnád, képtelen arra, hogy ezt megtegye, mert több időre volna szüksége mint amennyi szánva van neki. És amit elöl írtam abból kiindulva lehetne eljutni egy olyan pontra ahol teszem azt kiborggként már gyorsabban tudsz gondolkodni ezzel feloldva a vázolt problémát.

régen minden jobb volt, régen még a "régen minden jobb volt" is jobb volt.

(#19) Snowy_owl válasza Snowy_owl (#18) üzenetére


Snowy_owl
őstag

Még egy utolsó plusz:

Mi van ha, és nem akarok itt most negatív gondolatokat behozni, de a megfontolatlanságra építve, mondjuk egy olyan hibát, vagy több sorozatos hibát vétünk, ami a gépezetet megállítja? Nem tudom mi lehetne ez a hiba ahogyan azt sem mi lesz holnapután, de kiindulva a vázolt problémából, mégpedig hogy nem tudunk mindent rendesen mefontolni, akár bekövetkezhet egy ilyen eshetőség is.

régen minden jobb volt, régen még a "régen minden jobb volt" is jobb volt.

(#20) UnA válasza bacsis (#9) üzenetére


UnA
Korrektor

Már bő 20 éve is rá lehetett kattanni a "technológiára"....

Ez igaz, de a lényeges különbség azon van, hogy akkor ez a geekek játszótere volt, most pedig össznépi szolgáltatás - nagyon nem ugyanaz a lépték.

(#21) Hieronymus válasza Snowy_owl (#17) üzenetére


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

"Kényelmes dolog a technológiába bugyolálva élni de azt sem szabad elfelejteni hogy mindez könnyen semmissé is válhat, de ne így legyen!"

Nyugodtan elfejetheted, hogy a mai technológia semmissé válhat.
Egy olyan katasztrófa esetén, ami az egész bolygót érinti, a populáció döntő többsége gyorsan adná be a kulcsot. A meglévő élelmiszerkészletek elfogyása után gyorsan szelektálódnának a túlélők.
A maradék emberek sorsot húzhatnának, hogy ki kerül, kinek az ebédlő asztalára. Ki melyik betegséget tudja túlélni, ...

Amíg a megmaradt rendszerek és eszközök kiesnek az üzemből, a kőkori állapatokba süllyedünk vissza.
Hiányoznak a régi ismeretek.
Például hiába tud egy kovács hagyományos módon dolgozni, már nem tud új alapanyagot szerezni. Nem ismeri a középkori eszközöket. Ha le tud gyárt egy ekét, újra meg kell tanulni használni. Nincs "hagyományos" vetőmag és növényvédelem. Viszont a "gyorstermelők" bőséggel lennének. Gyorsan begyűjtenék azokat a betakarításra váró élelmiszer termékeket, amiket mások termeltek.

Az IT szakemberek és játékosok többsége nem sokáig élne egy ilyen környezetben, ezért nem kell foglalkozni ezzel a lehetőséggel. Nincs adaptálható ismeretük a megváltozott környezethez.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#22) UnA válasza Hieronymus (#21) üzenetére


UnA
Korrektor

Ha fel akarsz készülni, tudom ajánlani ezt a könyvet :)

The Knowledge: How To Rebuild Our World After An Apocalypse

(#23) gabe_


gabe_
őstag

Érdekel a téma, visszatalálós..

Én arra lennék kíváncsi, hogy mi lenne ha mondjuk csak egy hétre "leállna" mondjuk a facebook... Sokan hirtelen ott találnák-e magukat egyedül a sötét szobában, elgondolkodnának-e vagy követnének-e el esetleg öngyilkosságot?

Sovány szakácsban sose bízz!

(#24) bambano válasza Hieronymus (#21) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

"Például hiába tud egy kovács hagyományos módon dolgozni, már nem tud új alapanyagot szerezni": fent emlegetett esetben tele lenne a világ alapanyaggal.
"Nincs "hagyományos" vetőmag és növényvédelem.": miért ne lenne?

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#25) hege8888 válasza UnA (#22) üzenetére


hege8888
aktív tag

Ez a könyv itthon nem jelent meg?

https://logout.hu/cikk/retro_kk/teljes.html

(#26) Pécsi gyerek


Pécsi gyerek
addikt

Érdekes téma :K Én úgy vagyok vele,hogy túl gyorsan következett be a fejlődés,és mivel különbözőek vagyunk,mindenki máshogy dolgozta fel a helyzetet.Valaki elég jól,valaki meg nagyon nem jól használja a technikákat.Én pl sokáig 5-6 évig nem pc-ztem,elötte is volt egy jópár éves pc mentességem.P2- P3 as pc-k után maga volt az élvezet egy c2d-os gép :) ,és utána most kb másfé éve a xeonra váltás is.(na meg azóta elkapott a gépszíj és épp kaby lake-es gépet építek ;] )Megint elkezdtem játszani,online filmeket nézni,youtubeozni stb .De ahogy "öregedtem" egyre kevésbé kötnek le ezek a dolgok.(38 vagyok)van hogy 10 perc után abbahagyom a játékot pl.Okostelefont azt nyomom,facebookra napiszinten felnézek 10 percre kb.,ide is be be nézek egy párszor egy nap pár percre.Ecigi fórumokat is látogatom heti egyszer kétszer.De ez mind kezd nem lekötni,nem érdekelni.Egyre kevesebb időt szánok rá.(tudatossan)Egy rakás csoportból kiléptem,mert nem akarom hogy az időmet rabolják,inkább próbálom megélni a valóságot,mert annál jobbat még mindig nem találtak ki :N De teljessen valószínűleg nem tudnám és nem is akarnám elhagyni a technikát.Egy rakás dologban nagyon negkönnyíti az életet.Pl youtubon szinte minden van.Betörik a telefon kijelzője,felmész keresel egy repair videót azt egy kis kézügyességgel meg a kínai pótalkatrészel fillérekből megvagy a hazai árakhoz mérten.Akarsz valamit venni.Felmész netre körűlnézel,és a neked árban a legjobbat kiváaszthatod,nagyon sok időt még keresni sem kell.Szinte bármi kérdésed van,kis keresgéléssel megtalálhatod a problémádra a megoldást.Stb stb.De a rossz oldala a technikának az iszonyú tud lenni :( (jó nem a technika tehet róa hanem a hülye ember)Pl van női ismerősöm aki azért vál a férjétől mert a család összes pénzét kütyükre költötte.Vett egy 200 ezres telefont,fél év múlva meg nem volt jó,vett egy másikat 250 ért.A végén már hitelre,ha nem ment önerőböl.Ha otthon voltak nem hogy az asszonyt markolászta volna,hanem a facebookot nyomta,meg a pc-t,vagy a tv-t bámúlta.Megértem a csajt hogy megunta,hogy ez megy évek óta.Én mindenben azt vallom hogy az arany középút !Mértékkel,korlátokkal,de boldogan használjuk a dolgokat.Pl az hogy bebaszik az ember mint a szamár évente 3 szor,attól még nem alkesz.A kütyüket is okossan,MÉRTÉKKEL HASZNÁLVA csak a javunkra válhat.Kicsit hosszú lett :DD

Gigabyte b360 hd3+i5 8400+4×4 gb ddr4 2400 mhz+fsp 460 80+Gtx 1060 6 Gb +zalman z1 neo

(#27) hege8888


hege8888
aktív tag

Érdekes téma lenne ez a technológia nélkül, vissza az őskorba.. Lenne egy túlélő elit ( összeesküvés-hívőknek pl a denveri reptér), a modern világ nagyrészének fakereszt. Viszont kényelmesen túlélnék pl azok a népek, akik jelenleg is úgy élnek, mint kb 100 évvel ezelőtt. Tegnap épp láttam egy természet-filmet: Borneo közelében él egy népcsoport, csak néha mennek bevásárolni benzinét, rizsért.
Eltelik pár generáció, és mondjuk a túlélő életből pár felfedező átrepül megnézni a "kőkorszakiakakat". Leszállt az istenek az égből. :)

De a másik véglet is elgondolkodtat ó, hogy mi lesz 2150ben?

[ Szerkesztve ]

https://logout.hu/cikk/retro_kk/teljes.html

(#28) UnA válasza bambano (#24) üzenetére


UnA
Korrektor

+1. Érdemes odamenni egy vásáron egy kovácshoz, és elbeszélgetni vele, nem tűnik elveszett embernek...

(#29) DarkByte


DarkByte
addikt

Bár nyilván egy IT szakportálon nem keresi mindenki az IT-ből a kenyerét, valahogy nehezemre esik elhinni, hogy ennyien írják ezt a "de csak két havonta, és akkor is csak hegesztő szemüvegen át egy órára". :U

Én nem takaródzom. Napi 8 órát letolok melóban (programozom) és könnyen lehet hogy még itthon is 3-4-et, ha nincs jobb dolgom. Munkában egészen más dolgokra használom a gépet, mint itthon szórakozásra. Számomra ez a két felhasználási mód nem számít ugyanolyan időtöltésnek, így eleve nem is gondolom azt, hogy sok lenne. Az esti 4 óra a szórakozásé, informálódásé. Az az idő, amit más (tisztelet a kivételnek) a TV előtt tölt. Csak az társadalmilag még mindig elfogadottabb, pedig akkor sem az emberi kapcsolatainkat ápoljuk. Anyámék ugyanúgy elüldögélnek otthon a TV előtt minden este a nélkül, hogy tulajdonképpen beszélgetnének egymással; ha beszélnek is, a TV műsorról vitáznak. Én ha nem is élőben de azért online beszélgetek emberekkel, szóval akkor hogy is van ez? Én az esti gépezést simán beáldozom, ha amúgy van valami közösségi program az ismerősökkel, de ilyen nem gyakran adatik.

Hétvégénként előfordul hogy nem kapcsolom be a gépet, mert például nem vagyok otthon. De azért akkor is 1-2 órát van hogy üres időszakokban, este lefekvés előtt megnézem mobilon merre mi történt, ismerősök miről beszélgetnek épp. Olyan napot nem tudok elképzelni, amikor semmire nem nézek rá online.

Az IT szakma egyébként is a folyamatos változásról, megújulásról szól. Ha nem figyeled mi történik körülötted, lemaradsz és könnyen irrelevánssá válik a tudásod. Nagyon könnyű információ függővé válni.

Tény hogy felhígult az internet "minősége" mióta "bekötötték a szennyvizet", de szerencsére lehet szűrni a dolgot odafigyeléssel. Még az annyira szidott Facebook-on is vannak jó csoportok, amelyekben tud értelmes diskurzus kialakulni, csak keresni kell. Ugyanúgy lehet találni a másik sarokban is ellenpéldát, nem kell messzire menni, szerintem a Prohardver fórum színvonala is rengeteget esett az elmúlt években. (avagy csak szeret az ember rózsaszín ködben gondolni a múltra, és nem szereti beismerni, hogy már nem találja itt a helyét :U )

És igen, sajnos az árnyoldalát is látom a dolognak, a személyes emberi interakciókra való igényt el tudja sorvasztani. Habár sokszor érzem úgy hogy a munkabeli rengeteg csevej és gondolkodás le tud úgy zsibbasztani a nap végére, hogy gyakran a hátam közepére kívánom a személyes társalgást. Mellesleg egy rendes munkahéten hányszor is van idő bárkivel elugrani sörözni egyet, amikor mindenki ugyanolyan hulla és leginkább otthon lenne? Viszont valamilyen online formában diskurálni lehet egymással nem zavaró módon még ilyenkor is. De lehet hogy ez a két emberhalmaz eleve nem fedi át egymást, akkor eleve más a beszédtéma.

Szerintem ennél sokkal nagyobb baj a mozgáshiány. Mindig próbálok valamit mellette csinálni, de ennyi ülés mellett sokkal többet kellene arányosan.

Ja és úgy tud lenni ennyi órám a gép előtt hogy se barátnőm, se családom jelenleg. (Habár van olyan ismerősöm aki feleség, gyerek és munka mellett is képes közel ugyanennyit beletenni, és látszólag egészséges kapcsolatban él évek óta.) 31 évesen rám nézve azért ez elég vészjósló, habár nem vagyok egyedül vele. Az Y generáció egy részének ez is a generációs problémája, a társadalomban való "nem találom a helyem", az elszigetelődés. Engem személy szerint elrettent az ami a világban megy "emberi kapcsolatok" címen. Bár szeretnék egy társat aki úgy fogad el ahogy vagyok, más szemszögből viszont egyszerűen nincs kedvem egy felszíneskedésről szóló, gyakran a média aktuális hülyeségeire felépített áll arcos bálban kudarcok sorozataként megtalálni azt a valakit, aki kompatibilis velem. Hülye felfogás? Valószínűleg.

Talán az internetnek ez a legnagyobb hátránya amúgy: elkényelmesít, mert látszólag mindent odatesz ezüsttálcán eléd, mindent instant lehet stream-elni, megvenni, olvasni, játszani. Amiért pedig küzdeni kellene, azt már régimódinak, felesleges tehernek érzi az ember. Vagy csak a linkelt Wait But Why-os cikk az irreális Y generációs elvárásokkal és ezek kipukkanásával, a korai kiégéssel van a baj? Vagy csak a személyes defektek és kihagyott dolgok a múltban? Vagy ezek kombinációja? De ezek sem direktben az informatika problémái, minden korszaknak megvannak szerintem a saját önpusztító eszközei arra, hogy az ember tönkretegye magát. Az hogy most épp az IT-t a legkényelmesebb becélozni vele, az aktualitása az egésznek. Mellesleg sosincs késő változtatni ha az illető akarja.

Én amúgy marhára élvezem a technológiai fejlődést. Ha belegondolunk, semmi ahhoz fogható nem történt az emberiség történelmében mint az, ami az elmúlt 50 évben végbement az internet révén, és mi pont most élünk hogy ezt megtapasztalhassuk. Ezen már párszor elgondolkodtam, és szerintem önmagában egy csoda, hogy pont ebbe az időszakba születtünk. És még mi jön ezután. Ha már Wait But Why, érdemes elolvasni az MI jövőképéről festett cikkjét is, talán átértékeli az ember hogy minek a küszöbén is vagyunk. [link]

És még egy adalék, Moby egyik aktuális klipje, erősen eltúlozva ezt az egészet, de azért egy-egy jelenetben óriási igazság rejlik. [link]

[ Szerkesztve ]

(#30) Robert07


Robert07
aktív tag

Nem rossz topik, ha az elmult 6 evet nezem, akkor foleg egyre tobb reklamot latok, egyre tobb internetes szogaltatast, amirol meg sem fordult a fejemben, hogy szuksegem lenne ra, de most azt akarjak velem elhitetni, hogy igenis van. De felytatom a marketinggel, mindenhol reklam van, adblocker nelkul nem igazan lehet meglenni, tisztelet a kivetelnek, es nem is ez a legrosszabb, hanem az, hogy ha rakeresek valamire, akkor utana meg par napig arrol fogok reklamokat latni, ilyen szintu a felhasznalo analizalas.

Errol mindenkinek tudom ajanlani a "Weapon of Math Destruction" cimu konyvet, erdekes dolgok vannak benne, es eleg jol jellemzi az elmult par ev valtozasait, mondjuk nem kizarolagosan azokrol szol.

A kozossegi mediat kerulom, egyszeruen nem latom ertelmet, a masik pedig az, hogy ami ott van annak ngy resze egyszeruen ertekelhetetlen.

Az persze hasznos, hogy telefonrol majdnem minden elerheto, utvonaltervezes, valosideju busz er vonatmenetrend, email, messenger, WhatsApp etc. lehet penzt utalni, ha arra lenne szuksegem, lenyegeben barmi elerheto, es nem kell weboldalakon keresztulmaszni, mert mindenhez van egy app.

Ami a mediastreamelest illeti, a youtube-on kivul nem igazan szoktam mashol streamelni, amire kivancsi vagyok, azt letoltom, van erre egy NAS-om. Arrol pedig barmit barhol FTP-n vagy PLEX-en keresztul el tudok erni. Ennel tobbre nincs is szuksegem. Egyedul a onedrive-ot hasznalom ahhoz, hogy a notebookom es az asztalim kozott szinkronizaljak dokumentumokat, mert ez a legegyszerubb.

Viszont meg mielott megkoveznetek, hogy nem ertekelem a technologiai fejlodest, igenis hasznalok okoslampat, mert igy barhonnan tudom kapcsolgatni, (az mar egy masik kerdes, hogy valoszinuleg mas is tudja) meg milyen meno, hogy mar az egonek is IP cime van. ;]
Van egy miband-em is, nem rossz, de a telefonom is tud lepest szamlalni, ugyhogy nem igazan hasznalom, de ez mondjuk nem az o hibaja. Egyszeruen nem tudtam hozzaszokni, sosem hordtam orat, es ugy tunik, hogy nem most fogom elkezdeni.

De tenyleg igaz, hogy egyre jobban fuggunk az internettol, a technologiatol. Igazabol nem is tudom, hogy meddig tudnek igy meglenni nelkule. A mindennapi dolgokhoz szuksegem van ra, ugyhogy erdekes lenne egy het nelkule. Majd egyszer lehet kiprobalom. ;]

(#31) 3psilon válasza duncanx (#6) üzenetére


3psilon
aktív tag

Szia, köszi a választ. Való igaz, nem ítélkezésre hívtam az embereket. Pusztán elgondokodtatni akartam - és a válaszokból ítélve sikerült is. :K

A viszonyulások, az érték fogalomköre, a társadalom reflexív állapota, a folyamatokat kiváltó hiány, vagy válaszhiány jelenségek....
Sajnos nem vagyok társadalomtudós, így ilyen szempontból nemigen tudom szakmailag szemlélni a dolgot. Adsz támpontokat? :)

[ Szerkesztve ]

Specs: Ryzen 7 5800X, 48Gb RAM, RTX 3060Ti 8Gb, Fedora Linux | Kawasaki ER-6F 2006

(#32) 3psilon válasza DarkByte (#29) üzenetére


3psilon
aktív tag

Köszi a hosszú választ. Jó látni, hogy ennyien megosztják a személyes szemléletüket, élettapasztalatukat is.

"de csak két havonta, és akkor is csak hegesztő szemüvegen át egy órára"

Olyan ez, mint a pornó. Én nem nézem, és nem is tudtam, hogy van olyan, hogy bébikecske-alázás, csak egyszer egy ismerősöm ismerőse véletlenül odatévedt és látta... :DDD

a munkabeli rengeteg csevej és gondolkodás le tud úgy zsibbasztani a nap végére, hogy gyakran a hátam közepére kívánom a személyes társalgást. Mellesleg egy rendes munkahéten hányszor is van idő bárkivel elugrani sörözni egyet, amikor mindenki ugyanolyan hulla és leginkább otthon lenne?

Itt a fő kérdés az, hogy érdemes-e így dolgozni? Az angolok ezt "work-life balancenak" nevezik, ami még mindig nem ugyanaz, mintha "life-work balancenak" neveznék. :)
Személy szerint ezzel úgy vagyok, hogy rosszabb esetben azért dolgozom, hogy utána "éljek", jobb esetben azért dolgozom, mert is az életem része. Most vállalkozom, és ez stresszes, kockázatos, stb. viszont nincs meg az a fásult "munkából hazamenős" érzés, hogy "na, még egy napot elpazaroltam az életemből". És ez nemcsak azért van, mert nem lehet hazamenni a munkából. :DDD Érdemes lehet elgondolkodnod ezen, hogy tulajdonképpen mit dolgozol és miért, hacsak a munka abbahagyása nem jár azonnali éhhalállal.

Szerintem ennél sokkal nagyobb baj a mozgáshiány. Mindig próbálok valamit mellette csinálni, de ennyi ülés mellett sokkal többet kellene arányosan.
Újabb civilizációs betegség... hiába keresnek havi 500k-t programozó ismerőseim, ha már 25 évesen fáj a derekuk, csuklójuk... És emberként jóformán képtelenek vagyunk kevesebb pénzért kevesebbet dolgozni!

Az Y generáció egy részének ez is a generációs problémája, a társadalomban való "nem találom a helyem", az elszigetelődés. Engem személy szerint elrettent az ami a világban megy "emberi kapcsolatok" címen.

Pedig vannak, és lehet jó, értelmes, személyes kapcsolatokat kialakítani - csak kurvára nehéz, mert kudarcokkal, visszautasítással jár. A cikkben linkelt videóban is szó esik erről, hogy épp az, amit te említesz, hogy az internet elkényelmesít - az a gyerekeknél azt is jelentheti, hogy bizonyos szociális kompetenciák nem alakulnak ki náluk megfelelően. Mert a valódi érzelmeket és azok kifejezését egyéb dolgok (lájkok, szmájlik stb. persze ez ennél komplexebb) helyettesítik. De én a helyedben nem mondanék le róluk, mert ez egy olyan dolog, amiért érdemes élni. :K

Specs: Ryzen 7 5800X, 48Gb RAM, RTX 3060Ti 8Gb, Fedora Linux | Kawasaki ER-6F 2006

(#33) DonElvis


DonElvis
tag

Érdekes bejegyzés, reagálnék rá.

Nem értek egyet azzal, hogy az utóbbi (mondjuk 10) években fejlődött volna a technológia. Pontosabban fogalmazva, szerintem nem fejlődött effektíve a technológia.

Mi változott?

Több processzormag, vékonyabb vezetőszálak, több RAM? Igen, ezeket mind megkaptuk, de csak egyetlen cél érdekében, hogy még erőforrás-zabálóbb alkalmazásokat tudjunk futtatni az gépeinken. Mondok egy példát: Far Cry első része. Gyönyörű grafika, lebilincselő játékmenet, és mindezt elfutna a mostani mobilomon, ha az nem androidos lenne. Most a negyedik részével játszom néha, egy olyan géppel, ami kb. 100X-osát tudja a mobilomnak. Jobb az élmény? Szebb a grafika? Nem. Csupán erőforrásigényesebb.

Drónok, okosotthon, okosnyakörv, okoshűtő. Egy kérdésem lenne: Biztosan helyes dolog az, hogy az ember egyre inkább a telefonjára legyen utalva? Persze maga a telefon kifejezés is elevault már, mert ezek inkább... nem tudom mik...személyi asszisztensek? Valaki próbálja meg definiálni nekem. Elhiszem, hogy rém menő telefonról kaját rendelni meg lámpát kapcsolgatni, de ezen újdonságok varázsa el fog múlni nagyon gyorsan. És akkor mi marad ami miatt érdemes lesz egyre erősebb hardvereket fejleszteni? Igen, megint cska az erőforrás-zabáló alkalmazások. Ez az egész egy mesterségesen fentartott körforgás.

Szerintem az utolsó két komoly technológiai fejlődés, hogy elérhetővé tették az internetet a lakosságnak, valamint az LCD monitorok megjelenése volt. Még az SSD-t sem sorolom hatalmas fejlődésnek.
Az elvek azóta sem válltoztak. Vannak próbálkozások, VR szemüvegekkel, 3D tévékkel, okosbármikkel, de egyik sem fog nagyot durranni.

Majd ha lesz színes 3D holografikus kijelző, működő MI (25 éve minden évben kétszer jelentik be, hogy mostmár aztán látrehozták), stabilan működő gondolat vezérelt irányítás, nah akkor azt fogom mondani, ez már valami.

Ami nem számít, az nem érdekel

(#34) UnA válasza DonElvis (#33) üzenetére


UnA
Korrektor

Nem azonos a nézőpont, mert ezt a cikk leginkább nem technológiai, hanem társadalmi szempontból vizsgálja. És itt ez a legfontosabb, mert persze érdekes dolog tisztán egy technikai szemüvegen keresztül nézegetni az eszközöket, de ez nem magyarázza az elterjedésből származó társadalmi / pszichológiai hatásokat.

(#35) pengwin


pengwin
addikt

Akit érdekel ez a problémakör, annak melegen ajánlom a Black Mirror című angol sorozatot/rövidfilm antológiát, nagyon jól tapint rá a jelenlegi trendekben rejlő problémákra.

Én személy szerint úgy gondolom, hogy, a technológiai fejlődésnek nem lehet, nem szabad, és nem is kell az útjába állni.
Ellenben a társadalmunk nem fejlődik, és a történelemben nagyon kevés tényleges "társadalmi fejlődés" ment végbe. A társadalom csak változik. Ez általában kéz a kézben jár a technológiai fejlődéssel, és ezért sokan ezeket a változásokat is fejlődésként fogják fel, ugyanakkor nem törvényszerű, hogy a változás jobbá teszi az életet és a társadalmat. Elég csak megnézni, hogy az utóbbi 10 év hatalmas technológiai ugrása mennyire sivárrá, felszínessé, céltalanná tette a benne felnövő generáció nagy részét. És én ezt csak nyomokban írnám a mostani fiatalok számlájára, mert nem ők formálták a mostani technológiával átszőtt világot.
Vagyis szerintem a társadalmi változást csak úgy szabadjára engedni veszélyes és káros, mint az napjainkban jól megfigyelhető. Valamilyen mértékben irányítani kell, ami manapság a gazdaság és a piac szabályozásával lehet a legkönnyebben elérni.

Üdv, pengwin

(#36) Dr. 444Hertz


Dr. 444Hertz
Arcképgyáros

Internetnek hála mindenki elvállal mindent, legyen az munka vagy találkozó.
De talán a borzasztó az egészben az, hogy el is várják, hogy ott legyél mindenhol, máskülönben nem tudsz lépést tartani a világgal.
Aztán jönnek a "Ne haragudj, mégse tudok elmenni" kezdetű bocsánatkérések...

A másik, hogy mindenki ismer mindenkit online, aztán utcán összefutva le se szrják egymást az emberek...
Még itt az anonimitással védett fórumon belül is igazibb közösség jön létre, mint a Facebook "ismerősök" között.

Ennyi

Amúgy jó kezekben pozitív tényezőnek tartom az internetet.

Xperia 1 III / Xperia XZ Premium / iFi xDSD Gryphon / TAGO STUDIO T3-01 / Acoustune HS1750CU /Acoustune RS One / WF-1000XM4 / XP-PEN Innovator 16

(#37) ivana válasza Hieronymus (#21) üzenetére


ivana
Ármester

Ez nettó hülyeség ha sok ember meg is hal, egy traktor beindításához nem kell nagy szakértelem és kb. van benne üzemanyag -> megy szint.
Egy sima reszelőből is jobb kést lehet kovácsolni mint amit 300 éve tudtak.
Bármi is van nagyon sok autó van az utcán azt be lehet indítani munkár a fogni, áramot termelni.
A valódi IT szakemberek nagy része pedig pont elég kreatív aki rájön mit, hogyan kell megszerelni...

[ Szerkesztve ]

(#38) bambano válasza ivana (#37) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

"egy traktor beindításához nem kell nagy szakértelem": ha valami elvitte az elektronikát, akkor meg bármekkora szakértelemmel se fog beindulni éppúgy, mint a modernebb autók zöme.

"A valódi IT szakemberek nagy része pedig pont elég kreatív aki rájön mit, hogyan kell megszerelni...": hát akkor kolléga ez itten egy fejőgép, az meg egy szarvasmarha csorda, fejni kéne. de a bikákat praktikus lenne nem vegzálni ezzel :P

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#39) Snowy_owl válasza ivana (#37) üzenetére


Snowy_owl
őstag

Gyanakvó vagyok, hogy ha odaállnék egy traktorhoz, azért vakargatni kéne a fejem hogy most akkor ez itt what is this? Aztán mi van ha tudom mit kell csinálni a traktorral? Azt sem tudom hogy kell vetni, majd aratni. A kombájn meg tele van elektronikus eszközökkel, amik ha bedöglenek akkor megnyekkent, ki javítja meg? De szerintem a traktorok sem szenvednek hiányt elektronikus eszközökben.

régen minden jobb volt, régen még a "régen minden jobb volt" is jobb volt.

(#40) bambano válasza Snowy_owl (#39) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

nem az lenne egyébként a gondja egy átlag it-snek, hogy be bírja-e indítani a traktort, hanem pl. az, hogy kitalálja, mekkora sortávolságra mennyi magot vessen, mit kezdjen az ilyen-olyan dugulásokkal, rájön-e, hogy nem frankó felgyújtani a táblát a kombájnnal és hasonlók.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#41) Hieronymus válasza ivana (#37) üzenetére


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

A traktort be lehet indítani. Persze.
Az a kérdés, hogy meddig marad üzemképes az a traktor?
Meddig lehet hozzá pótalkatrészt szerezni?

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#42) MATEO6600 válasza Dr. 444Hertz (#36) üzenetére


MATEO6600
őstag

Internetnek hála mindenki elvállal mindent, legyen az munka vagy találkozó.
De talán a borzasztó az egészben az, hogy el is várják, hogy ott legyél mindenhol, máskülönben nem tudsz lépést tartani a világgal.
Aztán jönnek a "Ne haragudj, mégse tudok elmenni" kezdetű bocsánatkérések...

Ezt a bekezdésedet kifejtenéd légy szíves? Mi köze az internetnek ahhoz, hogy túlvállaljuk magunkat?
Én is érzem ezt magamon, de az okát nem tudom az internethez kötni.

(#43) Dr. 444Hertz válasza MATEO6600 (#42) üzenetére


Dr. 444Hertz
Arcképgyáros

Rége(bbe)n volt levelezés és telefon.
Ha valamit megbeszéltél valakivel, akkor az fix volt és kész. Te is ennek fényében osztottad be az idődet, és ha mégse tudtál elmenni arra a megbeszélt eseményre, az esetek többségében korábban szóltál, hogy offos a dolog, mert mobiltelefon híján máskor nem biztos, hogy tudtad jelezni a másiknak, hogy lemondod a találkozót.

Ma meg az ember két fontos program közé beprésel egy harmadikat, fittyet hányva arra, hogy ha netán az első program tovább húzódik, akkor az utólag megszervezett találkozó fizikailag lehetetlen küldetés lesz, és ilyenkor jön a drámai bocsánatkérés az utolsó pillanatban facebookon, sms-ben vagy jó esetben telefonon.

[ Szerkesztve ]

Xperia 1 III / Xperia XZ Premium / iFi xDSD Gryphon / TAGO STUDIO T3-01 / Acoustune HS1750CU /Acoustune RS One / WF-1000XM4 / XP-PEN Innovator 16

(#44) UnA válasza MATEO6600 (#42) üzenetére


UnA
Korrektor

Annyival pontosítanám, hogy ez nem az internet, hanem a folyamatos elérhetőség átka. Hívhatod mobiltelefonnak :)

(#45) Dr. 444Hertz válasza UnA (#44) üzenetére


Dr. 444Hertz
Arcképgyáros

Igazad van.

Xperia 1 III / Xperia XZ Premium / iFi xDSD Gryphon / TAGO STUDIO T3-01 / Acoustune HS1750CU /Acoustune RS One / WF-1000XM4 / XP-PEN Innovator 16

(#46) MATEO6600 válasza Dr. 444Hertz (#45) üzenetére


MATEO6600
őstag

Szóval úgy gondoljátok a könnyebb elérhetőség miatt könnyebb nagyszájúnak lenni és több mindent elvállalni, ami pedig könnyeb túlvállaláshoz vezet
Értem, ebben látok logikát :R

(#47) bambano válasza Dr. 444Hertz (#43) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

"Ha valamit megbeszéltél valakivel, akkor az fix volt és kész": haha, milyen vicces dolog ez a nosztalgia.

régen sokkal kevesebb következménye volt annak, ha nem tartottad meg a megbeszélteket. így gyakrabban estél pofára.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#48) Dr. 444Hertz válasza bambano (#47) üzenetére


Dr. 444Hertz
Arcképgyáros

Zenész vagyok, én csak a tapasztalatomat írtam le főleg a próbaidőpontok kapcsán.

Xperia 1 III / Xperia XZ Premium / iFi xDSD Gryphon / TAGO STUDIO T3-01 / Acoustune HS1750CU /Acoustune RS One / WF-1000XM4 / XP-PEN Innovator 16

(#49) philoxenia


philoxenia
MODERÁTOR

Szerintem legtöbbünknek nem kábítószer, inkább napról napra bővülő lehetőség a mai technikai bumm. A jót könnyű megszokni, mondják és tényleg így van. Fura lenne, ha valamit nem tudnék megnézni a Google-ban. Kifejezetten idegesített például szombaton, hogy a turistatérkép nem volt nagyítható, mint a Google Maps, ellenben a Facebookra föl se néztem három napig. Az is természetesnek tűnik már, hogy ha bármely gondolatomat meg akarom osztani egy a téma szempontjából releváns ismerősömmel, azonnal megtehetem. Nem kell unatkoznom a laborvizsgálat előtti "kötelező" órás várakozás alatt, de a net helyett legutóbb is egy kedves idősebb hölggyel beszélgettem. Ha valamit nem tudok hirtelen, akkor gugli, de komolyabb információk elérése akár több napos bányászatot igényel ma is, végső esetben könyvekhez kell fordulni, noch dazu gyakran nyomtatott változathoz. Nagy korlát jelenleg a kijelző bámulása is, zsebben kicsi fér el, a nagyobbak nehezek is és az energiaellátás is okozhat gondokat. Így várom azt az időt, amikor az agyban jelenik meg közvetlenül minden és minden valaha létrejött információ elérhető lesz, persze a keresést még javítani kell hozzá, hogy ezeket meg is találjam... :D

Később általában nem értek egyet azzal, amit korábban leírtam. Ehhez néha évek kellenek, néha percek csak...

(#50) bambano válasza Dr. 444Hertz (#48) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

civil vagyok, én csak a tapasztalatomat írtam le "mesteremberek", futárszolgáltatások, ételhordók, autószerelők és hasonlók kapcsán.

szerk: a jogászokat ki ne felejtsem :P

[ Szerkesztve ]

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.