Otthon inkább az jellemző, hogy a tehetség és a szorgalom az utolsó tényezők az előbbre jutásban, legyen az magasabb bér, vagy másik pozíció. Sőt gyakran azokat bebetonozzák akik a vállukon viszik a csoportot, mert ha előbbre lép, "akkor ki lesz helyette?", "hogy találnak valakit aki hasonlóan jól csinálja?" Sokszor épp azokat teszik feljebb akitől inkább szabadulnának bármi okból. Meg persze ezerrel működik a családi, haveri kör preferálása.

Más országokban dinamikusabban akár pár év alatt is egyre feljebb és feljebb juthat az ember, míg Magyarországon ugyanez 10x annyi időt vesz igénybe. Emiatt a többség csak úgy juthat egyről a kettőre, hogy folyamatosan céget vált, hiszen a cégen belül nem tud előrébb lépni. Jellemzően 1-2 év után váltanak kényszerből, pedig pont akkor kezdenének magasabb hasznot termelni a cégnek.

Szerintem van igazság a cikkbeli dolgok mögött, mert akit a teljesítménye felett fizetnek, annak nincs motivációja, hogy még többet mutasson, akit meg alulfizetnek, az meg azt érzi, hogy nincs értelme még többet tenni, mert láthatóan nem lesz belőle haszna, csak mások helyett fog dolgozni.

A legtöbb cégnek, cégvezetésnek, HR osztálynak fogalma sincs, hogy mennyire elégedettek személy szerint az alkalmazottak, vagyis mekkora az esély egy-egy kilépésnek. A felmondás beadása után a többség már nem viszakozik, bármit is ígérjenek neki. Mondhatni addigra már olyan szinten megromlik az alkalmazott kapcsolata a céggel, hogy menthetetlen lesz a dolog. Ha vannak is jelek, akár konkrét utalás egy kilépés előtt, jellemzően a szőnyeg alá söprés megy, meg a jedi mind trick próbálgatása.

Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.