Furcsa véletleneket tud produkálni az élet, ha akar.
Pénteken hazafelé a trolin összefutottam egy régi barátnőmmel, akivel több, mint egy éve nem találkoztam, 6 éve ismerjük egymást és volt egy nagyon hosszú szünetünk, egyszerűen kikerültünk egymás látóteréből.
Nagyon jóban voltunk olyan 6, lassan 7 évvel ezelőtt, mindent megbeszéltünk, igaz barátnak tartottam. Elfújt minket egymás mellől a sors, de most ismét itt volt nálam, órákat beszélgetünk, csokit, meg gumicukrot ettünk, sok megbeszélnivalónk volt, van mit pótolnunk még. Ő az az ember, akire azt mondom, hogy hiányzott az életemből, mostanában igencsak szükségem van egy barátra, valamiért nagyon magam alatt vagyok, szükségem van egy barátra, aki meghallgat, akivel elmehetek csak úgy, akihez a szereteten kívül nem fűz más érdek. Saját bevallása szerint ő is ezzel a problémával küzd, nincs olyan barátja, aki ne csak a haszonért, vagy az érdekért barátkozna vele. Azt hiszem megtaláltam egy kincset, amit elvesztettem, de ezúttal vigyázok rá és nem hagyom, hogy elkallódjon.
Akárhonnan nézem a dolgot, mindig oda lyukadok ki, hogy nagyon hiányzott a csajszi az életemből, jólesett most egy kicsit pletyizni, nézni, ahogy mesél, örülni, hogy itt van és kicsit fájt a szívem, mikor búcsúzni kezdtünk, jött a troli és hazament.
Valószínűleg holnap is tudunk találkozni, kicsit örülök már előre. Jó érzés azt mondani, hogy akire anno számíthattam, arra számíthatok most is.

Jó érzés mosolyogva azt mondani, hogy "Isten hozott újra itt Zsófi!"

Szia, Kata vagyok. Kérsz egy lángost?