Hogy is kezdjem...

Amikor már az ember dolgai kezdenek jól alakulni, akkor biztos hogy elrontja valami.

Ez történt ám velem is. Végre úgy éreztem hogy sikerül valamit összehoznom, van barátnőm, végre kis szeretetet is érzek. Egy kellemesen eltöltött délután után hazaértem, és mint mindig bekapcsoltam a gépemet, és megint rámtört a depresszió, mert mindenfelől csak a rosszat hallottam. Egyik haveromnak válnak a szülei, apja nemnormális, stb.

Anyám hazaérkezik, egy elég rossz hírrel, ami eléggé kihat rám, és kicsit ideges lettem, és be is fordultam magamba... Gyököltem gyököltem hogy ez miért velem történik meg, miért nekem kell mindig szívnom. Végül rájöttem hogy ennek semmi értelme, menni kell, túl kell esni rajta, és majd lesz valahogy. Kijöttem a gép elől, egy pillanatra. Anyámra rájött az úgy nevezett 5 perces időszak, és elkezdte tetézni jókedvemet.
Először is, azzal jött hogy járjak be angol órára.

Mivel 10 éve tanulom az angolt, és a célomat is teljesítettem hogy leteszem a nyelvvizsgát. Ez megvolt. Múlt évben már angol órákra sem kellet bejárnom, szerencsére, mert egyszerűen ki nem állhatom azt a tanárt, és főleg az én angol tudásommal halálra basztatott volna. Anyám tudhatja mien jól beszélek angolul, és milyen normálisan írok. Tehát végre annak kellene lennie, amire mindig is vágytam, hogy vége legyen az angol tanulásnak, és végre egy kicsit pihenhessek. De nem, ő nem ezt akarja, mert ő szerinte felejtem a nyelvet. Ezen mégjobban feldühítettem magam, ugyanis minden nap kell használnom itt az interneten, és nem csak olvasásra, írásra, hanem élő beszédre is, köszönhetően annak, hogy nagyon sokat játszom komoly szinten egy bizonyos FPS-el. A kurvaszar kedvemhez még csak ez hiányzott, ezt szóvá is tettem neki, és próbáltam arra felé terelni az eszmecserét, hogy miért akar nekem rosszat, ha az anyám, és tudja hogy nincs szükségem erre. És hogy ő nem a személyi edzőm, nem egy bíró, hanem az anyám akinek elvileg szeretnie kellene engem, nem pedig nembékénhagynia.

Beviharzottam a szobámba és megint csak elkezdtem gondolkozni, és azon gondokoztam, hogy miért nem bízhatok a saját anyámban, és miért bízok inkább barátokban, és ismeretlen emberekben, akiknek elmesélek ilyeneket.

De ez még semmi, kirángatott a szobámból, és előző évi rossz tanulmányi eredményeim miatt most augusztus 25. -én, ''szerződést'' akart velem irattatni azzal kapcsolatban, hogy hogyan fogom végezni a munkámat a következő évben.
Nekem az a véleményem, hogy ezzel engem nem fognak motiválni, mert nekem nem ez hiányzik az életben, és ha az embernek már nincs szinte semmije, vagyis nincs meg az a dolog amire vágyik, akkor nagyon nem fog engedelmeskedni.

Most lázadó korszakban vagyok, sokak szerint. De úgy érzem hogy azok a gondolatok amik bennem terjengenek, igazak, és megint érezhetem egyedül magam, mert életem mélypontjain, mindig az ember csakis magára számíthat. Vannak persze emberek, akikkel szeretem megbeszélni az ilyen dolgaimat, de sajnos, ők se tudnak sokat segíteni, bármennyire is akarnak, hiszen nincsenek itt, nem érzik ezt, ők nem én.

Lehet úgy néz ki ez tele van pitiáner hülyeségekkel, de én mindössze egy dologra vágyom, hogy legyen valaki, aki szeressen. És fogadjon el olyannak, amilyen vagyok.

http://www.flickr.com/photos/dmrl - http://dmrl.hu - Spectrum ZX 48k