Teszt.
Egy három hetes gyereknek ugyan semmihez sem kell értenie a síráson, alváson, evésen és ürítésen kívül, de mivel délután kettesben maradtunk, gondoltam tesztelem Kicsi Bacsót egy picit.
Amúgy is egyhetesen leesett a köldökcsonkja, ami csak később szokott, meg máris könnyezve sír, amiben szintén egy-két hónappal megelőzi az átlagos babákat, szóval miért ne nézelődhetne immár különböző stratégia mentén. Meg hát úgy tűnt, hogy a zöld csigáját és a sárga csörgőjét kifejezetten szereti bámulni, szóval mindezeken fölbuzdulva kipróbáltam a szemmel követés tesztjét.
És láss csodát, Kicsi Bacsó lassacskán ugyan, de követte tekintetével a mozgó ujjaimat; előbb jobbról balra, majd vissza, csak hát egy idő után rájött, hogy tulajdonképpen szórakozom vele, és ezt nagyon kemény sírással torolta meg.
Végül is igaza van, és sem csípem, ha ugráltatnak.
A fürdés-krízist is sikerült megoldanunk. Kiderült, hogy mi vagyunk a bénák, mert túl hirtelen vesszük ki a kádból. A helyzetet ugye könnyű elképzelni: a gyerek úszkál a langymeleg vízben, aztán egyszerre valami küslő kényszer hatására huss, ki a vízből a levegőre, ahol már nem veszi körül a védelmező, meleg lötty.
Na mire hasonlít mindez? Hát persze, hogy a születésre. És ki szeret minden áldott este megszületni? Van, aki még reggelente fölébredni is utál, nem hogy 24 óránként világra jönni.
A feleségem szerint egyébként már rá is mosolygott Bacsó, ami szintén nem túl gyakori interakció ilyen pici kölöknél. Szerintem meg csak vicsorgott, mert már nagyon éhes volt, de nem akartam elvenni anyuka örömét.