Nem emlékszem, hogy mikor kezdődött a románc. Az biztos, hogy most javában dúl a szerelem; kicsi Bacsó és a CD-állvány elválaszthatatlan társak lettek.
Eleinte csak nézegették egymást - bár a CD-állvány érzéseiről és cselekedeteiről értelemszerűen nincsenek pontos adataim -, később aztán mélyül a kapcsolat, és Barnabás időnként félszegen, amúgy szemérmes úriember módjára időnként rámosolygott választottjára. A lassan lobbanó szerelmet mi, szülők aljas célokra használtuk fel, úgymint pihenés, tévénézés, ebédkészítés, egymással törődés. Mert hogy elég volt Bacsót beültetni a bébihordozóba, és szembefordítani a CD-állvánnyal, hogy tudjuk, most van legalább 30 szabad percünk. Addig ugyanis bájologni fognak.

Tegnap reggel viszont elgondolkodtunk, hogy ne tiltsuk-e el egymástól őket. Kicsi Bacsó ugyanis a reggeli mosolyözönből legalább 50%-ot az állványnak szentelt. Ma reggelre pedig tovább fokozódott a helyzet: a gyerek az állványnak panaszolta el, hogy éjszaka egy alkalommal nem akartunk enni adni neki, helyette cumis átveréssel álomba ringattuk. (Persze hiába magyaráztam később a CD-állványnak, hogy mindez a gyerek gyomorpanaszai miatt történt, rám sem hederített. )

Mindenesetre Barnabás most elment szundizni, bár már fürdetés előtt is álomba szendertült, noha direkt ébrentartási céllal a VH1 Storytellers Green Day koncertjét nyomattuk a tévében. Bacsó a punkzene üdvöskéinek produkciójára így reagált: