Válasz erre a hozzászólásra: (talán jobban kapcsolódik ehhez a témához)
Bővebben: link
Képzeld el a következőt: éled a hétköznapi, szürke életed mint megannyi ember. Van életcélod, vágyaid, elképzeléseid. Viszont egy nap találkozol egy olyan emberrel, akinek - úgy érzed - szüksége van rád. Segítesz neki, felkarolod, mert tudod jól, hogy amit teszel az neked százszorosan fog megtérülni. Elsősorban nem magadért cselekszel, de amikor látod, hogy mindez rád is milyen hatással van, akkor próbálod tudatosan fenntartani kettőtök kapcsolatát. Mondjuk azt, hogy beleszeretsz és egyenrangú társként éled vele mindennapjaidat.
Aztán egy este szembesítenek azzal a ténnyel, hogy mindaz amit adni próbálsz többé már nem érték. Nincs rád szükség, feleslegessé váltál... Egy olyan szakadékba zuhansz, ahol magadra maradsz az érzéseiddel és gondolataiddal. Agyad folyamatosan zakatol, hogy MIÉRT??? És elkezded keresni a választ... Elindulsz egy olyan úton, ami számodra még nincs kitaposva. Tudod, legbelül érzed, hogy valahol valami nem volt és nincs rendjén az életedben és reménykedve teszed meg elős lépéseidet egy szebb jövő felé. De mégis honnan tudnám, hogy amin elindultam az nem egy zsákutca?
Egy dolog, hogy definiálni tudom mindazt ami nekem fontos... Nekem... Már megint ott vagyok hogy ego...
Hogy éles határvonalat állítsak az ÉN és a MI közé, mondanék egy példát. Örömmel tölt el a tény, hogy embereknek segíthetek. Nem is ezzel van a probléma. Ha jól veszem ki szavaidból, akkor ebben kellene keresni egyfajta teljes boldogságot. Az, hogy megpróbálok a társadalom egy ''hasznos'' tagja lenni még rendben is van. De van valami ami ennél jóval kisebb és jóval erősebb. A neve párkapcsolat. Belekóstoltam és tudom milyen. Egyszerűen nem elégít ki az a fajta boldogság, amit sok-sok emberből meríthetek, mert nincs egyvalaki akiért bármit megtennék. Még szükségem van valakire, aki melletem van, aki fontos nekem. Nem tömegre, nem barátokra, hanem egy emberre...
Ugyanakkor azt is tudom, hogy ez így nem helyes... Vagyis honnan tudnám? Önmagammal kerülök ellentétbe, mert tudom mire vágyok, de vágyam tárgyának nem látom értelmét. Mi marad akkor? Marad a sok pici boldogság darab, amiket sok-sok embertől kapok és megpróbálhatok ebből felépíteni magamnak egy hatalmas boldogságot, de ez mégsem olyan, mintha egy embertől kapnám mindezt... Önzés lenne ez is?
Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.
)
) ]
).
(viccnek is rossz)
