Folytatásos történet

A következő csere a memóriát érintette. Már nem emlékszem, hogy mikor. Erősen zuhanni kezdtek az árak, így elgondolkodtam még egy modul beszerzésén, de mivel nem tudtam, hogy miféle memória van a gépben, inkább eladtam és vettem helyette egy 256 MB-os, 133 MHz-es Micron modult. Tudom, tudom! Mi értelme egy cerka mellé 133-as memóriát rakni? Roppant egyszerű! Semmi! Viszont úgy voltam vele, hogy hosszú távú befektetés és később még jól jöhet.

Nyáron viszont elkezdtek gyülekezni a sötét fellegek. Elszállt a monitor! Azt mindenképpen tudni kell a későbbiekhez, hogy a számítógép tápjára volt rádugva, nem konnektorba. Fura, mivel az ATX szabvány tudtommal ezt nem támogatta, mégis az összes táp így volt kialakítva és a legtöbben így is használták.
A javítás túl költséges lett volna, így új monitor után kellett néznem.

Pénzem viszont nem volt. Több hónapnyi géptelenség után egy ismerősöm segítségével sikerült egy használt, de jó állapotú, szintén 19”-os Compaq monitorhoz jutnom (Leselejtezték a munkahelyén a vezetőség monitorait). Kellemes darab volt. Az általam használt, 1152x864-es felbontáson 105 Hz-es képfrissítést tudott produkálni!

Ahogy hazaértem vele (Szerencsére nem kellett messziről cipelni), már üzemeltem is be és kapcsoltam a gépet. Ventik felpörögtek, aztán semmi. Legszívesebben a hajamat téptem volna, de már akkoriban sem volt sok, így maradt néhány vaskosabb káromkodás.
Az alaplapra gyanakodtam. Az egyik haverom gépében ki is próbáltam és a gyanúm beigazolódott. A többi alkatrészt is kipróbáltuk és minden más működött.
Újabb hónapok teltek el. Őszre sikerül összekaparnom az alaplapra valót. A választásom egy Asus TUSL 2-C-re esett.

Ezen már az Intel 815-ös chipset dolgozott. Eredetileg Abit lapot néztem, de mindenhol elfogyott és várni kellett volna 2-3 hetet. Na, de vártam már eleget. Később már bántam, de erről majd a maga helyén.

Beszereltem a lapot és kapcsoltam a gépet, a ventik felpörögtek....
Hajtépés...
….helyett káromkodás.
Akkor tanultam meg, hogy ilyen hibajelenségnél a tápot is ellenőrizni kell! Az egész galibát a táp hibája okozta, az rántotta magával a monitort (Hát kellett nekem a tápra dugni?) és az alaplapot is!
Irány a haver. Táp kikölcsönöz. Saját cuccra rádugdos. Gép működik.
Hajtépés...
….helyett káromkodás.

Összeszedtem minden pénzemet és irány a legközelebbi „szaküzlet”. Nem is álmodhattam minőségi tápról, pedig akkor már sejtettem, hogy arra is oda kellene figyelni. Mindenesetre az elsőként felajánlott Acorp „csodát” elutasítottam! Azokkal több baj volt, mint egy tucat csimpánzkölyökkel! Sokkal jobbra azért nem futotta. Egy 300 W-os Codegen lett. Nem nagy eresztés (finoman szólva), de szerencsém volt vele. Jó ideig működött megbízhatóan. 2003 nyarán váltam meg tőle.

Ezután mondhatnám, hogy minden szép és jó volt, de sajnos nem.
Rejtélyes fagyások, újraindulások és úgy általában megbízhatatlan működés. Ráadásul a gép teljesítménye sem az volt, ami elvárható.

BIOS-t frissítettem, felraktam a legújabb drivereket, de nem segített. Persze gyanakodtam a tápra, de a haver gépében tökéletesen működött, egy hétig tesztelte. Ezután kompatibilitási problémára gondoltam. Cserélgettem az alkatrészeket egyenként és mindenféle kombinációban is. Eredmény ugyanaz. A legviccesebb az volt, amikor egy Asus VGA-val el sem indult a gép!

Az Asus lap nem szerette!

Nem volt más hátra, mint az alaplap gariztatása. Több, mint egy hónap után visszaadták azzal, hogy semmi baja. Persze kötözködtem. Menet közben megkérdezték, hogy milyen proci van benne. Mondtam, mire azt válaszolták, hogy ez az alaplap nem is támogatja a nem Tualatin magos Celeronokat. Pislogtam mint a kiszántott egér, mert ekkora ökörséget még nem nagyon hallottam. Győzködött a manus, hogy a 66 MHz-es FSB-vel rendelkező Celeronok támogatása csak kényszer, de valójában nem működik velük rendesen a cucc. Kiröhögtem és távoztam.

Ettől függetlenül, már szemeztem a Tualatin magos procikkal, de közben ismét esett a memória ára, így 2002 januárjában beszereztem még egy 256 MB-os Micron modult. Tisztában vagyok azzal, hogy ez akkoriban úri hóbortnak tűnhetett, de a program, amivel dolgoztam, bármekkora memóriát képes volt kihasználni.

Mivel már bőven piacon volt a Pentium 4, a Tualatin magos Celeronok ára a béka segge alatt volt, így már februárban sikerült beszereznem az új procit: Celeron 1200. Emlékeim szerint, olcsóbb volt, mint a memória!

Most hálálta meg magát a 133MHz-es memória, mivel az első dolgom volt az FSB-t fölemelni. Ment is a proci 1600MHz-en.

Viszont a processzorváltás nem oldotta meg a stabilitási problémákat. Természetesen próbáltam tuning nélkül is.

Vittem is vissza és mondtam, hogy így sem stabil. Közel másfél hónap után (időnként a nyakukra jártam), kicserélték a lapot. Egyértelműen látszott rajta, hogy használt. Ez még nem is zavart volna, de ez sem volt megbízható. Egyértelműen jobb volt mint a régi, de napi 1-2 fagyást ez is produkált.

Akkor döntöttem el, hogy lecserélem az egész kócerájt. Legalábbis a lapot, a procit és a memóriát. Igen ám, de mire? Az Athlon XP jó teljesítményt nyújtott, de nem tetszett, hogy mennyire melegszik. A Northwood magos P4 nagyon lassan szivárgott be az országba és drága is volt, ráadásul nem voltam hasra esve az Intel 845-ös lapkájától, így inkább kivártam és gyűjtögettem a pénzt, több-kevesebb sikerrel, mert mindig volt mire költeni.

Kezdtem kinőni a merevlemezt, így beruháztam egy 20 GB-os IBM-re. A Quantum addigra már leszerepelt és fel is vásárolta a Maxtor. (A sors fintora, hogy később a Maxtor pont azt a hibát követte el, mint a Quantum: kihozott pár megbízhatatlan szériát.) A Maxtor valamiért nem volt szimpatikus, bár megmagyarázni nem tudom.

A Seagate a ragasztószalagos megoldása miatt nem tetszett (nem csavarokkal, hanem ragasztószalaggal rögzítette a vinyók burkolatát), a WD-ről pedig akkoriban köztudott volt, hogy hangos. Maradt az IBM, ami ugyan drága volt, de gyors, csöndes és megbízható.
A 8.3-as Quantumot beraktam egy mobilrack-be és részben azon hoztam-vittem a zenét, filmet, részben arra archiváltam.

Erre az időszakra tehető – bár pontosan nem emlékszem - hogy az optikai meghajtót is „bővítettem”. Első körben egy CD írót vettem az olvasó mellé, mégpedig TEAC gyártmányút. CD íróra nem lett volna szükségem, de a munkám megkövetelte.

A TEAC márkanév lehet, hogy sokaknak ismeretlen (főleg a fiatalabbaknak), pedig egy elismert gyártó (volt akkoriban). A cég még mindig létezik, de valamiért nincs a köztudatban. Kicsit sajnálom, mert nagyon jó dolgaik voltak (germánok, úgyhogy nem véletlen a megbízhatóság).

Ezzel gyakorlatilag lezárult a Celeron korszak, mivel a következő lépésben már a felsőbb kategóriából válogattam és nem csak a procit, hanem lassacskán mindent. Egyfajta szemléletváltás is volt, mivel az ár helyett a teljesítményre és a minőségre helyeztem a hangsúlyt. Időnként persze kellett/kell kompromisszumot kötni, de ez manapság már egyre kevésbé megy a minőség rovására.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!