Core éra: Élet a Pentium után

Processzor: Core2Duo E6600. Igaz, hogy „csak” 2.4 GHz-es volt, de elképesztő erő lakozott benne. Szükség esetén (nagy állományok konvertálása) tuningoltam is. Feszültség emelés nélkül 3.2 GHz fölött ment. Tovább nem néztem, mert a memória nem bírta (olyan beállításokkal, ahogy én akartam).

Új procihoz új hűtő is dukál. Maradtam a Thermalright-nál, de egy egyszerűbb darabot választottam, mivel a Core2 nem melegedett. XP-90.

Szép darab volt ez is! Ventinek emlékeim szerint az elfekvőben lévő, alig használt YS-Tech-et használtam.

Memóriának a Corsair TwinX DDR2-800 2x1GB kit-et választottam és nem is bántam meg. Gyári beállításokon (CL5-5-5-12; 1.65V) elment 900 MHz-et. Igaz, hogy ennek csak az időszakos tuningkor volt jelentősége, de akkor jól jött!

Más kérdés, hogy ez a memória mennyiség is kevésnek bizonyult a munkához, ezért február végén betoltam még egy ilyen csomagot a meglévő mellé!

Ezzel már 4 GB memória volt a gépben, pedig akkoriban a negyede is jónak számított.

Alaplapnak a Gigabyte GA-965P-DS4-et választottam, a felszereltsége és a hűtése miatt. Használat közben kiderült, hogy egy rendkívül kezes és rugalmas cucc.

Ha már új gép, cseréltem a régi VGA-t is. Tesztek alapján egyértelmű volt a friss, ropogós ATI X1950Pro és abból is egy Sapphire volt a kiszemelt, de mivel hetekig vártam rá, végül az egyetlen elérhető ASUS kártya lett belőle.

Jónak tűnt, de később nagyon megbántam.
Idő közben cserére érett a monitor is, mivel a „gazdaságos” Compaq kezdett elhalálozni. A helyettes egy EIZO S1910 lett. Nem sokkal a gép után lett meg. November vége, december eleje. Aznap, mikor elhoztam esett le az első hó! Ez már LCD, sőt azon belül is S-PVA panel. Mondhatjuk, hogy erősen szintet léptem!

Ezután megint örömteli időszak következett, hiszen több, mint egy évig minden ment a maga útján, de később a VGA bemondta az unalmast. Egész pontosan a hűtése. Nem mondom, hogy fáj kimondani, de az ASUS nálam megint leszerepelt! Nem egészen másfél évig bírta, pedig nem is volt agyonterhelve. Akkoriban már nem sok időm volt játszani.

Vettem hirtelen egy Gigabyte HD 3870-et helyette. Nem bántam meg. Maga a VGA nekem tökéletesen megfelelt és a rajta lévő Zalman hűtés hatékonyan és csöndesen tette a dolgát.

Közel fél évvel később találtam meg az X1950pro garanciapapírját, ahol azt láttam, hogy 2 év gari volt rá. 2008 augusztus-szeptember lehetett, hogy visszavittem és közel másfél hónap után (Mondtam már, hogy nem szeretem az ASUS garanciáztatását?) jött a hír, hogy javítás nuku, levásárolhatom. A bolt ajánlott is egy egész jó VGA-t, de semmi akadályt nem állítottak az elé, hogy mást vegyek. Ebből lett az új házam, ami egy Gigabyte Sumo 5115 (régi nevén Aurora 570) lett.

Full alumínium, minden földi jóval. Természetesen ez még felső tápos, de tökéletesen elégedett vagyok vele.

Emlékeim szerint már az új házba érkezett az új DVD író, ami egy NEC lett. Ez megint csak úri hóbort volt, mivel a régi Pioneer tökéletesen működött, csak lassabban. Sőt, a DVD olvasó már be sem került az új házba. Valaki megörökölte, ahogy az írót is.
A következő komolyabb beruházást ismét a kényszer szülte, mivel elszállt az Enermax táp! Egy közel 30cm-es szikracsóva kíséretében (ezt a hátsó ventin keresztül bocsájtotta ki magából) távozott az örök vadászmezőkre. Itt meghálálta magát a minőségi táp, ugyanis semmit sem rántott magával. Az utód, az azóta is népszerű Corsair VX 450 lett. Pontos dátumot megint nem tudok, de 2007 vége, 2008 eleje.

Ezután megint merevlemez következett. Megint kinőttem a tárhelyet, de időközben szimpatikus lett a WD, különösen a 320 GB-os, egytányéros meghajtói. Csöndes, gyors – és mint kiderült - megbízható is. Azóta is használom (2008 tavasz): WD 3200AAKS.

Nem sokkal később úgy döntöttem, hogy a munkák védelme érdekében, érdemes összeraknom egy RAID1 (mirror) kötetet. (Már túl soknak találtam az újraírható DVD-k mennyiségét.) Ehhez 2 db, szintén 320GB-os WD RE2 vinyót választottam. Nem is csalódtam bennük. Gyors, megbízható és csöndes darabok voltak!

A következő említésre érdemes momentum, amikor elkezdtem használni a Win7-et is az Xp mellett. Fene tudja, hogy pontosan mikor, de valamikor 2010-ben. Ugyebár ezzel kezdtem a cikket, ekkor váltam meg a hangkártyától. Kicsit sajnáltam, hiszen ez még „eredeti” alkatrész volt és ebben az értelemben még ugyan arról a gépről beszélhettem, de ezután már nem. Szentimentális marhaság tudom, de kötődtem ehhez az utolsó alkatrészhez.

Talán az eltelt időből is kiderül, hogy ez a konfig tökéletes volt. Akkor először éreztem, hogy nem kell fejleszteni, mert nincs rá szükség.

Viszont eljárt fölötte az idő. Szó szerint, ugyanis szinte semmi sem volt már garanciás ( a RAID vinyók és a memória igen, de más nem nagyon). Eddigre már egy közel 4 éves gépről beszélhetünk és akármennyire is elégedett voltam, nem engedhettem meg magamnak, hogy egy esetleges hiba miatt akár hetekre kiessen a gép. Elkezdtem gondolkodni a cserén.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!