A kiállítás
Hát olyannannyira kialudtam magam, hogy fel se tudtam ébredni! Pedig ezen a reggelen már kötelező program volt és indult a kiállítás!!! De itt nem hagynak elaludni, hála az égnek biztonsági telefonos ébresztést kaptam, ami nagyon jó gondolat volt a részükről, mert az addig csörgött, amíg fel nem vettem, így tényeg időben elkészültem, bár kelthettek volna kicsit hamarabb, hogy reggelizni is legyen időm... ehh, ez a keresztem, hogy átalszom a reggelit... de aztán mákom volt, mert a reggeli eligazítás olyan hamar véget ért, hogy még el tudtam menni utána enni. :-)
Hirdetés
Udvarra néző kilátás a szobámból:
Most 3 nap kiállítástudósítás lesz a blogban, mivel ezzel fogok most foglalkozni, de mivel ez egy blog, ide csak az érdekesebb dolgokat teszem be; a komoly anyagok a prohardveren fognak megjelenni. Azért lehet, hogy lesz egy kis átfedés a blog meg a hivatalos kiállításbeszámolóm között, de nem hiszem, hogy túl sok.
A kiállítási csarnok, ahogy az egy tegnap esti kpen ltható is, egybe van építve a szállodámmal, 2 perc alatt át tudok sétálni, ez nagyon kényelmes. Maga a csarnok belóg az öbölbe, és egy nagy madarat mintáz (állítólag), elég látványos épület. Belülről hatalmas nagy, mint az ilyen csarnokok általában. 3 nagy kiállítószint van, meg vannak kisebb, köztes félemeletek is, mindenhova mozgólépcsők vezetnek.
Kilátás a csarokból (az ablaküveg a kék, nem én fotóztam bénán):
A szállodában nincs alapból net, a szervezők erre nem gondoltak, a kiállításon pedig a Media Center - hát hogy is fogalmazzak - elég egyszerű, így nem volt más választásom, kifizettem 3 nap netelérést (kb. 7500 Ft volt). Ahhoz képest, hogy 5 Mbps még a feltöltés sebessége is (aki nem ért hozzá: ez veszett gyors), a magyar szerverünket és egyáltalán, a magyar weboldalakat siralmasan nehezen és lassan tudom csak elérni. Remek.
A kiállítás érdekes, teljesen más, mint amiken eddig voltam. Elsősorban azért, mert ez a kiállítás nem a tömegek szórakoztatásáról szól, hanem az üzletkötésről. A kiállítók forgalmazókat keresnek, ezt sokszor ki is írják:
Ennek megfelelően nincsenek show-k, nincsenek hostesslányok és nagy ívben tojnak az újságírókra, a kiállító cégek marketingesei ki se jönnek. Nagyon vicces, hogy amíg más kiállításokon ránéznek a nyakamban lógó kártyára, és meglátják, hogy PRESS (újságíró), akkor rögtön beinvitálnak, mutogatnak mindent, remélik, hogy írok a termékeikről. Itt pont fordítva van, amint meglátják a bilétámat, azonnal továbbmennek, nem foglalkoznak velem, sőt ha eseteg kérdezek, rövid úton leráznak! Mondjuk erről az a véleményem, hogy helytelen gondolkodás, mert igenis érdemes az újságírókkal foglalkozni, próbálni rávenni őket, hogy írjanak a márkáról, ugyanis a hírverés mindenképp jó nekik, és felkeltheti egy potenciális kereskedő érdeklődését, ha olvas a termékekről. Van is egyébként, aki így gondolja, de ez itt a kisebbség az a jelek szerint. A kedvencem a Lite-On embere volt, aki tök kedvesen azt mondta nekem, amikor nekiálltam a standjánál nézelődni és valamit kérdezem HP (!) márkájú cuccairól, hogy "Hááát, újságíró vagy? Honnan? Hmmm, Magyarország? Végülis magyar disztribútort úgyis keresünk, na jó, akkor rendben, beszélek neked a termékeinkről." És tényleg beszélt. Fogok is írni róla, mert tetszett az őszinte viselkedése. :-)
Sok standon kifejezetten tilos fotózni, ezt aztán végképp nem értem, az ilyen cégek egyáltalán minek állítanak ki?
Hostesslányok ugyan nincsenek, vannak viszont olyan "rabszolgák", akiknek mindössze az a dolguk, hogy táblákat tartsanak egész nap. Tekintve a helyi high-tech mániát, ezt nem is értem, de lehet, hogy a cél a munkahelyteremtés:
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!










